Veretlenül csoportelsők

Mérkőzés előtt és mérkőzés után is szépen hangzott a magyar himnusz  Fotó: MLSZ

A magyar válogatott utolsó selejtezőmérkőzését is megvívta a 2024-es Európa-bajnokság „előfutamában”. Ezzel az esztendőre hazai közönségétől is elbúcsúzott a nemzeti alakulat a Puskás Arénában. Ráadásul nem is akármilyen győzelemmel.

Bár már Bulgáriában eldőlt, hogy Magyarország zsinórban harmadik alkalommal is ott lesz a kontinenstornán. Ettől függetlenül nem volt biztos, hogy csoportjukat hanyadik helyen zárják Szoboszlai Dominikék. Amennyiben Montenegró ellen győzelem születik, biztosan éllovasként jutnak ki a magyarok, ám a Szerbia–Bulgária meccs, valamint egy montenegrói győzelem függvényében akár másodikként is zárhattak volna Marco Rossi fiai.

Ami a játék képét illeti a vasárnap délutáni összecsapáson, nem volt kifejezetten élvezetes és látványos a futball a teltházas, impozáns Puskásban. Agresszív küzdelem zajlott a gyepen, sorozatban villantak a sárgák. Félóra is eltelt már, de kaput találni egyik félnek sem sikerült. Aztán jött a 37. perc, amikor Camaj balról érkező beadásából Rubezsicsig jutott a labda, aki közelről vette be Dibusz Dénes kapuját. Mindeközben Szerbia vezetett, de Bulgária egyenlített, így még Montenegró számára is élt a remény a kijutásra. Egészen a félidőig nem változott már az eredmény, így egy szünetnyi idő állt rendelkezésre Marco Rossi és csapata számára, hogy megbeszéljék a további taktikát.

A fordulás után jócskán megrázta magát a nemzeti tizenegyünk. Frissítéseket is végrehajtott Rossi-mester. Letámadó figurát játszottak a mieink, a délszlávok beszorultak tizenhatosuk környékére. Mindez pedig a 67. percben be is érett. Szoboszlai jobbról tört be a tizenhatoson belülre, hármat is cselezett, majd kiszorítottnak tűnő helyzetből tüzelt, a labda a hálóban: 1-1.

Kettő játékperc sem telt el, amikor az ifjú kapitány újból villant. Ádám Martinnal kényszerítőzött, majd a kapufával egy vonalban lőtt, egyenesen a felsőbe: 2-1. A túloldalra korlátozódott eztán a játék. Ám Dibusz nemet mondott a gólokra: sorozatban szállította a bravúros védéseket, ez pedig épp elegendő volt ahhoz, hogy a montenegróiak támadószemléletűre váltott futballja tanácstalanná váljon. Majd a 94. percben Szoboszlai szabadrúgása után a védelem is szétessen. A kipattanóra Nagy Ádám figyelt fel, jobbról bombázott, amivel eldöntötte a találkozó sorsát: 3-1.

Nem maradt kérdés: Magyarország egyenes ágon, EGY ESZTENDEJE veretlenül, csoportelsőként kvalifikálta magát a jövő évi Eb mezőnyébe. A meccs lefújása után Szoboszlai szólalt fel a szurkolók előtt, majd egy jó pálinkát is lehúzott a fanatikusok legnagyobb örömére. Őt az emelvényen Marco Rossi is követte az ünneplésben.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.