Több tiszteletet a magyar vidéknek!

Budapest, 2014. május 19., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint több tisztelet jár a magyar vidéknek és a hortobágyi gazdálkodóknak a kormánytól - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Harangozó Gábor szerint kezd kicsúszni az irányítás Orbán Viktor miniszterelnök kezéből, mivel az elmúlt napokban elkezdték kiértesíteni a hortobágyi földpályázatok nyerteseit, hogy menjenek szerződést kötni.

Az ellenzéki képviselő felidézte, Bitay Márton államtitkár még februárban arról adott tájékoztatatást, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatai ügyében felmerült aggályok miatt a kormányfő a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát kezdeményezte a pályázatok miatt, és azt is megígérte, hogy a vizsgálat végéig nem lesz változás a hortobágyi földeknél.

„Innen szeretnénk üzenni azt Orbán Viktornak, hogy több tiszteletet a magyar vidéknek, több tisztelet jár a hortobágyi gazdálkodóknak” - fogalmazott.

Harangozó Gábor hangsúlyozta, az ígéreteket be kell tartani, ezért azt követelik, hogy a szerződéskötést függesszék fel a nyertesekkel a Kehi-vizsgálat lezárultáig. Követelte azt is, hogy írjanak ki új, tisztességes pályázatot, amelyen valóban a helyben lakó gazdák juthatnak földhöz.

A politikus szerint nemcsak az agrárbékét, hanem Magyarország jövőjét veszélyeztetni, ha a kormány ezen az úton megy tovább.

Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa elmondta, hogy több értesítést is kaptak a napokban a szerződéskötések elindulásáról. Fotókon mutatta be az egyik vesztes pályázó nyáját, illetve egy nyertes karámját, amelyben fű nőtt. Aki picit is ért ehhez a szakmához - folytatta -, akkor tudja, hogy a karámban fű nem lehet, merthogy azzal kezdik az állatok, hogy legelik. A politikus szerint ez a fénykép igazolja, hogy a nyertesnek soha egy darab állata nem volt.

Kérdésre válaszolva Gőgös Zoltán beszámolt arról, hogy az érdeklődő gazdálkodóknak azt mondták, a Kehi-vizsgálat várhatóan május végén zárul. Egyes pályázók fiktív lakcíme miatt zajló büntetőügyben pedig nemrégiben volt tanúmeghallgatás - tette hozzá.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.