A mi hibá(i)nk

Kijavítandó hibák

Elkezdődött egy új esztendő. Látszólag minden maradt a régiben, azonban mégis egy újabb lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy megint megéljünk, nekirugaszkodjunk egy évnek és megpróbáljunk valamit kijavítani.

Persze, ez esetben nem csupán személyes térre gondolhatunk, hiszen városunkban, Debrecenben megannyi lehetőség kínálkozik, hogy észrevegyük a hibákat. Hogy ez miben lakozik? Például az útban, amelyet minden nap megteszünk, amelyen napról napra járunk, utazunk, nézzük egymást és a villamoshoz hasonlóan lelassítunk egy kicsit, majd továbbsiklunk a probléma fölött.

Akárcsak a Kálvin téren. Az Egyetem, illetve a 2-es villamosvonal esetében a Doberdó utca felé haladó vágány sínpárja bő tízméteres szakaszon csaknem egy esztendeje már olyan állapotban van, hogy a villamos kénytelen néhány másodpercre gyakorlatilag teljesen megállni, hogy minimális tempóval, gond nélkül tudjon áthaladni az úthibák fölött. Két egymással esetlegesen szembe érkező szerelvény már nem is tud egymás mellett úgy elmenni, hogy a belvárosból kifelé zakatoló ne állna meg. A betonban többcenti mély törés látható, ami miatt a sínre a villamos kereke csak épphogy illeszkedik biztonságosan. Ez a hiba pedig jelentősen hátráltatja a tömegközlekedés említett formájának dinamikusságát.

Egy másik (személyesen) napról napra tapasztalt, szívfájdító jelenség a Csapó utca és Kossuth utca közötti utcák állapota. A Berek utca igényesen kialakított, már-már kertvárosi területre hajazó zöldterületekkel tarkított, a zajtól kifejezetten elzárt, nyugodt környezet képét az utca aszfaltjának állapota feketíti be. Gödrök, úthibák, betonsüllyedések nehezítik a közlekedést. Autóval nyilvánvalóan nem pozitív élmény a közlekedés arra. Sötétedés után, különösen a téli időszakban azonban gyalog sem kellemes arra járni, hiszen egy óvatlan lépéssel könnyedén áldozatául eshetünk az út „csapdáinak”. Hasonlóképp a Fazekas Mihály utcán. A csendes kis utcában már 2020-ban történt egy hosszútávúra tervezett, csaknem kéthetes lezárás és folyamatos munka árán megalkotott javítás, amelynek eredményeképp egészen elégedettek lehettek a lakók az útminőséggel, bár a csőtörés okozta eredeti süllyedés egy részét „visszagyártották”. A 2021-es év közepéhez érkezve viszont újból elkezdett süllyedni a korábban már helyrehozott burkolat. Mostanra pedig 25 centiméteres gödör kínál igen meghökkentő meglepetést az arra közlekedőknek. Persze, ha valaki magabiztosan jókora gázfröccsel indul neki az utcának és esős időben a pocsolya által elfedett kráterbe hangos csattanással érkezik bele, nem feltétlenül hibáztathatja a kár miatt az utat. Mégsem róható fel kizárólag az ő gondatlanságának, hiszen mégiscsak kiküszöbölhető problémáról van szó.

Elérkezett tehát az új esztendő. A 2022-es év ismét kínál egy kiváló lehetőséget arra, hogy ezekre a hibákra megoldás szülessen. A korlátokkal teli elmúlt évek után pedig ezzel is tegyünk egy lépést lassacskán visszatérő, szabad életünk minőségének és a város közös útjainak javítása felé.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.