Böjte Csaba a Szent Anna Székesegyházban

Csaba testvér mise közben

Idén a debreceni virágkarneváli program díszvendégei között köszönthettük Böjte Csaba, ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozóját. A karneváli programsorozat részeként, augusztus 19-én, a Szent Anna Székesegyházban, a vasárnapi 11:30 órai szentmisét Csaba atya celebrálta népviseletbe öltözött, az alapítvány által felkarolt gyermekei körében, nagyszámú hívő részvételével.

Szentbeszédében - mintegy felkészülésként a következő napi, augusztus 20-ai nagy, nemzeti ünnepre - a kiengesztelődés, megbocsátás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Történelmi példaként Szent László királyt említette, aki 1083. augusztus 15-én összehívta a rendeket és ötnapos bűnbánatot, engesztelődést hirdetett, magát is beleértve. Elment Salamonhoz, ellenségéhez, aki korábban összeesküvést szőtt ellene, ezért a király bezáratta. Békülése jeléül László király megbocsátott neki és szabadon engedte, hogy aztán augusztus 20-án méltón ünnepelhessen az ország. Ekkor avatták szentté I. István királyt, Imre herceget, a mártírhalált halt Gellért püspököt és még két remetét.Uralkodása idején István király még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, így lett Szent István király napja az egyik legrégebbi magyar ünnepnap, a keresztény magyar állam alapításának és ezeréves folytonosságának emléknapja.

A szent lászlói szellemben való kiengesztelődést hangsúlyozva saját életéből hozott szemléletes, olykor drámai, olykor viccesen megható példák sorát, amelyen keresztül vezette rá a jelenlévőket, hogy milyen lélekemelő és felszabadító mai napig is hibáinkat, bűneinket letenni és megbocsátani egymásnak, külön-külön és együtt is. Időt szánni rá és bocsánatot kérni, kiengesztelődni, békejobbot nyújtani, hogy ebből igazán szép nemzeti ünnep fakadjon. Ez a gondolat szinte minden nagy egyházi ünnep előtt elhangzik, hiszen akkor tudunk igazán örülni, tiszta szívből ünnepelni, ha lelkünket nem nyomja teher, ha nem nyomasztja bánat, sérelem.

Egyik legemlékezetesebb mondata így hangzott: „Milyen jó lenne a kiengesztelődés, kiegyezés a környező népekkel is, hogy a Kárpát-medencéből Tündérkertet lehessen csinálni!”

Aki már egyszer is hallotta beszélni Csaba testvért, az nem felejti. Egyedi, rendkívül közvetlen, mindenki által megérthető, magával ragadó, vidám stílusa, ízes beszéde „hegyeket tud megmozgatni” hívőkben, nem hívőkben egyaránt. Ezt mutatja az a rengeteg adomány (lelki és anyagi egyaránt), aminek segítségével az általa megálmodott és létrehozott, azóta hálózattá bővült gyermekmentő szolgálat mára már 83 gondozó házat számlál. Megható volt, hogy a szentmise végén Csaba testvér mindenkit meghívott Erdélybe, hogy részesei legyünk akár csak pár órára a folyamatosan szaporodó kis Tündérkerteknek…

Gyöngyösi Erika

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.