Budapest, 2014. június 15., vasárnap (MTI) - Meg kell mutatni a világnak, hogy a zsidók és a keresztények együtt megvédik Izraelt, az arab keresztényeket és támogatják egymást - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke a Jeruzsálem-nap rendezvényen, vasárnap Budapesten.
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány és a Hit Gyülekezete által szervezett eseményen Ronald S. Lauder beszédében kiemelte: "a ti harcotok a mi harcunk", ahogyan a keresztények kiállnak Izrael állam és a zsidó nép mellett, úgy ők is kiállnak mellettük. Sosem lehet eltűrni a keresztényeket érő fenyegetéseket, ahogyan az antiszemitizmus sem tolerálható, hiszen e kettő között nincs különbség - hangsúlyozta. Úgy vélte, a zsidókat a keresztényekkel több dolog köti össze, mint bármely más néppel a Földön, hiszen ugyanazt a Bibliát olvassák és ugyanúgy békében akarnak élni a szomszédjaikkal egy ellenséges világban. Most minden eddiginél fontosabb, hogy kiálljanak egymásért, mert egyre erősödik a diszkrimináció és a gyűlölet szerte a világon - vélekedett. Ronald S. Lauder a magyarországi holokauszt 70. évfordulójával kapcsolatban elmondta: bár Hitler adta ki a parancsot, a gyilkosságokat magyarok követték el, a nyilasok, ez "az antiszemita banditákból álló szélsőséges csoport". Magyarországon 800 ezer törvénytisztelő zsidó élt a háború előtt, de közülük 600 ezren meghaltak a koncentrációs táborokban - emlékeztetett. Hangsúlyozta: ma is hallani hasonlóan szélsőséges nézeteket Magyarországon. Kijelentette: a Jobbik szélsőséges párt, amely fennhangon uszít romák, zsidók és "a közös nyugati értékeink" ellen.
A Zsidó Világkongresszus elnöke felidézte: a 70 évvel ezelőtti budapesti borzalmak idején voltak fénysugarak is, például Raoul Wallenberg svéd diplomata és azok az egyszerű, templomba járó emberek, akik kockáztatták saját és családjuk életét a zsidók védelmében. Akkor is létezett jóság és valódi bátorság, és az igazi keresztények ma is különbséget tudnak tenni jó és rossz között - közölte. Beszédében arra is kitért, hogy Isten odaígérte Izrael földjét Ábrahám leszármazottainak, és Jeruzsálem a zsidó nép örök fővárosa. "A zsidó nép szíve Jeruzsálemben dobog", és sosem lehet többé a zsidó népet és városát elszakítani egymástól - emelte ki. Ronald S. Lauder azt mondta, Izrael az egyik legéletképesebb demokrácia nemcsak a Közel-Keleten - ahol valójában az egyetlen igazi demokrácia -, hanem az egész világon. Izrael minden vallást védelmez, miközben a körülötte lévő országokban üldözik a más vallásúakat - közölte. A Zsidó Világkongresszus vezetője végül megköszönte a jelenlévőknek, hogy támogatják Izraelt, és megígérte, hogy ugyanazzal az eltökéltséggel harcol a keresztényellenes terror ellen, amellyel az antiszemitizmus ellen is küzd.
Uzi Landau izraeli turisztikai miniszter az eseményen tartott előadásában hangsúlyozta: a magyarok, európaiak és az izraeliek közötti barátság a közösen vallott értékeken, a Biblia értékein alapul: az emberi jogok tiszteletén, a szabadság, a vallásszabadság és a szólásszabadság védelmén. Ezek az értékek azonban az Izraelt körülvevő országokban hiányoznak, a Közel-Kelet államai egymás után omlanak össze, kormányok buknak meg és az emberi jogok tisztelete is megszűnik - vélekedett. Hozzátette: az iszlamizmus megerősödése tapasztalható, sok arab országban a rend helyét káosz kezdi átvenni, és terrorista erők özönlik el ezeket az államokat. Az izraeli politikus szerint ebben a helyzetben a kisebbségek, köztük leginkább a Közel-Keleten élő keresztények szenvednek a legtöbbet. Az egyetlen ország a térségben, ahol a keresztények száma növekedett az elmúlt időben, Izrael, mert ez az ország a demokrácia, a szabadság és az egyenlőség szigete a Közel-Keleten - fogalmazott. Mint mondta, Izrael büszke arra, hogy védelmezi a kisebbségek jogait, hogy ebben az országban mindenki szabadon élhet a hite, a lelkiismerete szerint és gyakorolhatja a vallását. Uzi Landau hangoztatta: a Nyugat számára az egyetlen stabil, kiszámítható partner a térségben Izrael.
A Jeruzsálem nap egy háromnapos, szombaton kezdődött konferencia kiemelt eseménye a Hit Parkban. A konferencia az Izrael Szövetségesei Alapítvány első európai csúcstalálkozója. A washingtoni és brüsszeli székhelyű alapítvány a világ több országgyűlésében támogat Izrael Szövetségesei parlamenti csoportokat, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az izraeli knesszettel. Az alapítvány célja a zsidó-keresztény kultúrán alapuló parlamenti kapcsolatok segítése, hangsúlyozva Izrael államának stratégiai, gazdasági, kulturális, tudományos és geopolitikai jelentőségét az európai nemzeteknek.
Új hozzászólás