A UPC üdvözli az Európai Bíróság műholdas tévészolgáltatásokra vonatkozó döntését

 Budapest, 2014. május 1., csütörtök (MTI) - A UPC DTH (Direct-To-Home) üdvözli az Európai Bíróság műholdas tévészolgáltatásokra vonatkozó szerdai döntését, annak részletes áttanulmányozása után határoz majd az következő lépésekről - közölte a szolgáltató cég csütörtökön az MTI-vel.

Hivatalos állásfoglalásukat összegző közleményükben azt írták, hogy az Európai Bíróság határozata alapján a műholdon keresztül közvetített tévészolgáltatás egy az Európai Unió jogszabályi környezete által meghatározott elektronikus hírközlési szolgáltatás. Az ilyen szolgáltatásokra az EU alapszerződésében foglalt szabad áramlás elve vonatkozik - fűzték hozzá.

Szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üdvözölte az Európai Bíróság döntését, amely szerint indíthat felügyeleti eljárást a luxembourgi székhelyű, de Magyarországra is sugárzó UPC ellen a fogyasztóvédelmi szabályok betartatása érdekében.  Az NMHH szerint a döntés áttörés a hazai fogyasztók érdekeinek védelmére tett hatósági intézkedések sorában. A közleményben azt írták: az ítélet alapot ad arra, hogy a jövőben minden hasonló ügyben jogosult eljárni a magyar hatóság, amint a magyar bíróság is meghozza az uniós ítéletnek megfelelő döntését. Az NMHH ezután tudja lefolytatni a luxembourgi székhelyű műholdas szolgáltatást nyújtó UPC DTH elleni felügyeleti eljárásokat a fogyasztóvédelmi jogszabályok betartatására.  Az NMHH hozzátették: az Európai Unió Bíróságának szerdai döntése alapján a magyar szabályozó hatóság akkor is tehet intézkedéseket és kérhet információkat a fogyasztók védelme érdekében, ha a szolgáltatónak egy másik EU-tagállamban van a székhelye. 

Az uniós eljárás a magyar bíróság kérelmére indult, az ügyben a többi között azt a kérdést vetették fel, hogy a magyar hatóságoknak van-e törvényes lehetőségük a UPC szolgáltatásával kapcsolatban fogyasztóvédelmi alapon elvárásokat támasztani.   A magyar kezdeményezésű eljárást lezáró döntés azért is fontos és precedensértékű, mert ez az EU-tagállamok hatóságára is kiterjesztette a jogosultság körét - olvasható az NMHH közleményében.

Az  Európai Bíróság szerdai ítélete értelmében az NMHH indíthat felügyeleti eljárást a luxemburgi székhelyű, de Magyarországra is sugárzó UPC ellen a fogyasztóvédelmi szabályok betartatása érdekében. A luxembourgi bírák az ítéletet ismertető közlemény szerint világossá tették, hogy a UPC tevékenysége elektronikus hírközlési szolgáltatásnak minősül, amelyet a tagállamok regisztrációhoz köthetnek, és adatokat is kérhetnek a szolgáltatótól, hogy betartathassák a fogyasztóvédelmi szabályokat, azt viszont nem követelhetik meg, hogy szolgáltató fióktelepet vagy leányvállalatot létesítsen Magyarországon.