Tüntetés – Miskolc folytatja a telepfelszámolást

Miskolc, 2014. június 25., szerda (MTI) - A miskolci városvezetés elkötelezett a nyomortelepek felszámolási programjának folytatása mellett, és szándéka szerint azt be is fejezi - jelentette ki Soós Attila, a Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportjának szóvivője szerdán a Városháza régi bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus - nem messze a roma önkormányzat által szervezett, épp akkor befejeződő demonstráció helyszínétől - azt mondta, a Fidesz-KDNP aláírásgyűjtésének tapasztalatai, az eddig összegyűlt 12 ezer támogató aláírás, a témában tartott fórumok és találkozók mind azt bizonyítják, hogy a helyiek túlnyomó többsége igenis támogatja a nyomortelepek felszámolását Miskolcon.

Úgy fogalmazott, a romatüntetés a városban ékes példája annak, hogy politikai számításból, politikai haszonszerzés reményében sokan még a város határain kívülről is kérnek segítséget céljaik érdekében. Mindent megtesznek azért, hogy félremagyarázzák, félresiklassák a telepfelszámolás ügyét. „Még olyan áron is, hogy börtönviselt emberrel, csalásért jogerősen elítélt személlyel együtt szervezkednek és érvelnek egy politikai rendezvényen” - tette hozzá a szóvivő.

Kiemelte, hogy a telepfelszámolás programja egész Miskolc számára nagyon fontos ügy. „Ez az ügy, ez a vállalás egyforma jelentőségű és horderejű minden miskolci polgár számára, legyen az cigány vagy nem cigány városlakó” - mondta.

Soós Attila sajtótájékoztatója közben és után a már véget ért demonstráció több résztvevője is kérdéseket tett fel a szóvivőnek a telepfelszámolásról, a miskolci önkormányzat e rendeletéről. A telepfelszámolásról a szóvivő válaszában azt mondta, hogy ezek az ingatlanok nem alkalmasak például gyermeknevelésre.

A kérdezők között volt Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke, aki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese volt.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.