Tortuga közelebb van, mint hinnéd

Ezúttal nem a szigetről van szó

„Megtalálható benne Abbától Sex Pistolsig rengeteg hatás.”- ez az egy mondat tökéletesen körülírja azt a formációt, amelyet négy, mindenre elszánt fiatal srác alkot, akik közül ketten is a Debreceni Egyetemen tanulnak. Az együttes neve: Tortuga.

Bár a Tortuga szóról a spanyolul tudók számára először a teknősbéka ugrik be, földrajzguruknak pedig egy távoli sziget, most mégsem ezekkel fogunk foglalkozni.

A múlt század második felének populáris kultúrájából elengedhetetlen volt a rockzene, amit akár egyfajta bálványként is emlegethetnénk. Csak, hogy a nagyágúknál maradjunk a Led Zeppelin, Pink Floyd, illetve hazánk rock-ikonjai, mint LGT, Omega, generációkon átívelő slágereket gyártottak. Nyilván a rock, mint műfaj nem egy könnyen behatárolható muzikális forma, így beszélhetünk soft-rocktól kezdve, progresszív rockon és populárisabb, könnyedebb alfajokon át egészen a már-már dörgős metálba átcsapó hard-rockig rengeteg irányról. És ezen a ponton térjünk vissza a kiinduláshoz: a Tortuga ezeket valamelyest ötvözi és újra is értelmezi, egyszóval „feltalál”.

Miről is szólhatna egy ifjak alkotta (lázadó) banda, ha nem a kortársakat érintő legalapvetőbb kérdésekről? A Tapsolj és Tátogj! album, ahogy ők fogalmaznak, „első komoly hangvételű” klipje is a csillapíthatatlan szabadságvágy topikja köré épül fel, Üres térben címmel került fel a YouTube-ra. A névadás már egyébként is egy komoly szabad asszociációs gondolatmenetre hívja ki a hallgatót, de a szöveg és a zene együttesen további eszmei lehetőségekre mutat rá.

Ha az ember kiskorában szembetalálkozik a zenével, pláne ezzel a különleges formájával, akkor valószínűleg jó, ha tudatosul benne, hogy bizony dolga lesz a ritmussal és a dallamokkal. A Tortuga esetében a dob alapütemére három gitár adja a zene egészét. Esélyünk sincs közömbösen elsiklani a hangzásvilág fölött, hiszen a szólók akkordjai egyedülállóan ötvözve idézik elénk egykori gigászok, vagy mai kiemelkedő rockcsillagok hangsorait. Ami azt illeti, az együttes kétségtelenül profi módon csinálja, amit csinál, hiszen a hazai koncertek mellett a határon túl is többször van jelenésük. Ha már külföldet emlegetjük, nem mellékes az sem, hogy a Tortuga fő támogatója Szlovákia piacvezető vodkája, a Nicolaus. Persze nincs banda saját brand nélkül…ha figyelmesen járunk, rábukkanhatunk Tortuga feliratú matricákra, de találkozhatunk olyan járókelővel is, aki a telefontokján hordja magával a formáció nevét.

A bakelitlemez második reneszánszát éli, a rajtuk lévő zenék pedig remélhetőleg a legtisztább értelmében vett rock újabb fénykorát fogják világra hozni. Ennek az elhúzódó, de annál színesebb folyamtnak pedig elmaradhatatlan összetevője az olyan, eddig kiaknázatlan területeken mozgó alakulatok felemelkedése, mint a Tortuga.

Zenére fel, de teljes erővel, mert A Rock & Roll Hazavág!

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.