Téáenkácéesápédéá - a Campus pénteken

Lukács Laciék szokás szerint nagy bulit csaptak

Zúztak a Tankok, a közönség nevetett is, a külföldi djk pedig hozták a kötelezőt.

A 11. Campus fesztivál hivatalos második napján sem volt jelen kifejezetten a várt tömeg, de így is több ezren buliztak pénteken. Késő délután kezdődtek a programok. Itt a könnyűzenei, lazulós, könnyedebb stílus rajongóinak kedvezett az NI Nagyszínpadon a TheGrenma, a Soulwave, de a Bagossy Brothers Company koncertjére is nagy seregben érkeztek a rajongók. Kora este az Egyetem téren A mi kis falunk szereplőivel lehetett beszélgetni, illetve csütörtök után ismét a Dumaszínház szereplői álltak színpadra. Ahogy esteledett, sorra érkeztek a talán legjobban várt együttesek az NI és a Continental Nagyszínpadra. Előbbin az amerikai Ignite bulizott, utóbbin az Anna and the Barbies. Kis eltolódással párhuzamosan játszott „teltházas” koncerten a Tankcsapda és a Punnany Massif. A debreceni Tankcsapda, - akárcsak a Punnany - nem csalódott, hiszen ezres számú tábor követte és segítette a zúzást.
A „Lukács fél évszázad” koncertsorozat különlegessége, hogy a Tankcsapda kronologikusan- az együttes alakulásának évétől kezdve minden lemezről játszik legalább egy dalt.
Ha a két Nagyszínpadon nem is, de valamelyik másik helyszínen biztosan talált mindenki neki tetsző előadást, akár BSWt (hip-hop) a Hallban, Szabó Benedek és a Galaxisokat (könnyű) az Atomerőmű Fénytorony Pódiumon, esetleg az Aurevoirt (neofolk) a Nádudvarin.

Az NI Nagyszínpadra késő este lépett a német Scooter disco-dj formáció. A szó szoros értelmében is robbantottak a színpadon és ugyanez elmondható a hangulatról is, habár néhány megkérdezett bulizó szerint (fiatalabb és idősebb korosztály egyaránt) kissé dallamtalan, egysíkú így 2018-ban a 90-es évek Scootere.

A Continentalon is folytatódott a parti. Erről a holland R3hab formáció gondoskodott.

Változatlanul hatalmas az érdeklődés a kitelepült cégek, egyesületek sátrainál, ahol információkat is kaphatunk, de a legtöbb helyen interaktív időtöltésre is van lehetőség.

A szombati zárónapon lehet majd beszélgetni Zacher Gábor toxikológussal, ismét lesz Dumaszínház, Hajdú Táncház. A zenei színpadokon fellép többek között a Margaret Island, az Intim Torna Illegál, újra itt a Campuson Ákos és a táncdallegenda Korda György Balázs Klárival. Zárásként a színpadon: a hip-hop, R&B koronázatlan királya, a legendás AKON!

marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.