1914-ben született, irodalmi pályája a múlt század harmincas éveiben indult. Költészetére kezdettől erős hatást tett a népi mozgalom, későbbi munkássága során pedig mindig is tetten érhető volt a ragaszkodás Debrecenhez, a debreceni irodalmi hagyományokhoz. A József Attila és Csokonai-díjas költő, a Magyar Írószövetség örökös tagja életének 97. évében, augusztus 16-án debreceni otthonában hunyt el.
Igen sokat tett szeretett szülővárosa, Debrecen és a magyar irodalom javára. Nemcsak költő volt, a népi írók mozgalmának egyik önkéntes külvárosi csatlósa, társa, hanem évtizedekig az Alföld szerkesztője, kritikus (többek között a Napló munkatársa), memoáríró. S megírta atyai barátja, Oláh Gábor életrajzát, amelyet 22 recenzió méltatott. Ez a tény önmagában jelzi, hogy mulasztást pótolt az irodalomtörténet-írás terén. Az 1930-as évek második felében már Gulyás Pál, Mata János, Kiss Tamás mellett emlegették. Móricz Zsigmond nagyon kedvelte a költészetét, debreceni látogatásai alkalmával találkozni kívánt vele. A hamisítatlan plebejus és debreceni ízeket szerette versvilágában. A háború után Tóth Endre költői lendülete megtört, a munkásból lett levéltári tisztviselőt meghurcolták, politikai vegzatúrának vetették alá, s bár szabadságától nem fosztották meg, az érzékeny lelkű költőt megbénították. Csak 1954-ben, hét évi hallgatás után, a Nagy Imre-nyitás után tért vissza az irodalmi életbe, s bontakoztatta ki költői életművét. Kiemelkedő nemzedéktársaitól (Weöres Sándor, Jékely Zoltán stb.) eltérően nemcsak az artisztikumot, az esztétikai minőséget preferálta, de a társadalmi igazságosság jelszavát is zászlajára tűzte: „Nékem nem játék az írás,/ fojtogató férfisírás, / s azért kell a világ ellen / mindig vádat énekelnem."
Tiszta lelkiismerettel készíthetett számvetést, a történelem embertelen, némelykor abszurd fordulatai ellenére hű maradt ars poeticájához. Szabó Magda, az ifjúkori jó barát írta róla: „Megírta, s meg fogja írni azt a néhány verset, amit majd a kritikus és persze az olvasó élményként megjegyez, és a művet fémjelezve kiemel. (...) benne vagy Debrecen irodalmának történetében. Nagy rang ez Vitéz Mihály városában, az itteni hagyomány folytatójának lenni."
(B. E.)
Tóth Endre:
Okozz örömöt!
Okozz másoknak örömöt,
mikor csak teheted.
Adj, dicsérj, segíts, hajolj le,
szárítsd a könnyeket.
Nem karddal s próféciával
lehet megváltanod
a többi embert. Oszd szét az
utolsó falatod.
Adj, amid van s adj, amíg van,
ne bánd, hogy nem marad,
s ha már minden javad elfogy,
oszd széjjel magadat.
Okozz örömöt, hadd legyen
boldogabb a másik,
kinek lényéből az öröm
rád visszasugárzik.
Új hozzászólás