Az egyetemen hallgatói kérdezték a nagytiszteletű professzort: - Tanár úr, hogy lehet valaki annyira művelt, mint maga? A kérdésben volt őszinte érdeklődés, de időhúzás és terelés szándéka is, amellyel az aznapra tervezett, nehéz témát boncolgató előadást napolták volna. Az egyetemi oktató vesszőparipája a műveltség.
Gyermekeim! – kezdte. – Az olvasás válságát éljük. Kies kis hazánkban egyre kevesebben olvasnak. Statisztikák szerint honpolgáraink közül már csak minden tizedik vesz kezébe rendszeresen könyvet. Ez a Guttenberg-galaxis halála. Igen. És drágaságaim, ti is sírásók vagytok! A vizsgákon nyújtott teljesítményeitek egyre siralmasabbak. Ordít róla, hogy hanyagoljátok az anyagok türelmes, rendszerező olvasását, sőt annak elmaradásával is egyre gyakrabban szembesülök – orrán lecsúszó szemüvegét mutatóujjával feljebb tolva folytatta. – A kérdésetekre válaszolva: az ember úgy lesz művelt, hogy olvas. Sokat és rendszeresen.
- És aztán? – érdeklődtek tovább a hallgatók.
- És aztán az ember elgondolkodik azon, amit olvasott. Lassan kell olvasni. Legyen idő elképzelni, megérteni, gondolkodni rajta. A gyorsolvasás erre nem jó. A módszer az olvasást technikai kérdéssé degradálja. Mintha sport lenne, ahol a teljesítmény, a csúcs számít, a minél jobb szintidő elérése. Tehát olvasni nem gyorsan kell, hanem lassan, elgondolkozva, visszalapozva. A gyorsolvasás technikai tévedése a kultúrának.
- Ha gyorsan olvasunk, többet tanulhatunk – vetették oda a hallgatók.
- Gyermekeim! Akkor az olvasás lényege marad el: a gondolkodás, véleményalkotás, rögzítés. Az ember ne robot módjára olvasson, hanem értőn.
- És ha elgondolkodott azon, amit olvasott?
- Akkor könnyen megtörténhet, hogy összeomlik az, amit addig hitt, tartott, ismert.
- És akkor?
- Újra olvas és gondolkodik. Addig, addig, míg valami új megfogalmazódik benne. Persze ez is összeomolhat. Akkor megint olvas és gondolkodik. Újra építi önmagát, önmaga szellemiségét. Más módszert nem tudok arra, hogy az ember szellemi fejlődése tartós legyen.
- És akiknek elvei vannak? – vetették fel az újabb kérdést, most már az egyértelmű kíváncsiság jegyében.
- Gyermekeim! A szellemi fejlődés legkomolyabb gátja. Ha valaki lemerevíti szellemi életét, elvekben, meggyőződésekben kezd gondolkodni, akkor tulajdonképpen már nem gondolkodik tovább. Amikor kijelenti, hogy a véleményemen nem változtatok, az a szellemi meghalás jele. Nem megy tovább, nem vesz fel újabb információkat, ergo nem olvas többet. Megállítja magát egy tudásszinten. Aztán csodálkozik, hogy az élet elrohan mellette. Egy idő után maradinak, bigottnak skatulyázzák, és örülhet, ha nem látja, amint háta mögött elnézően megmosolyogják. Nézzék meg! A magyar kultúrának mennyi idősen is aktív alkotója élt vagy él. Faludy György kilencvenévesen még alkotott, Kolozsvári Grandpierre Emil regényt körmölt és így tovább. Az olvasás legyen szellemi igény! Fontos elemének kell lenni az élethosszon át tartó tanulásnak. Rossz nézni, amikor a faluban, vasárnap délután az idősek kiülnek a házuk elé a lócákra…, és nem csinálnak semmit. Ujjaikkal malmoznak, semmibe meredő szemekkel emlékeznek. Gyermekeim, ne jussatok ilyen sorsra! Az ember maga határozza meg jövőjét. A kifogások csak a lustaság, az akaratgyengeség jelei. Az esetleges sikertelenségünkért ne a környezetet okoljátok! A hiba mindig bennetek van! Az olvasás megoldás személyiségetek fejlesztésére.
A professzor felemel kezével jelezte, a témát ezzel lezártnak tekinti. Jöjjön az előadás!
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás