Lehoczki Lászlót, a világhírű kutyás életmentőt, a földrengések és egyéb katasztrófák során bajbakerült emberek megmentőjét és korábbi négylábú társát, Mancsot csak az nem ismerte, aki nem akarta. Később már Hope (remény) nevű segítőjével mentett meg számtalan bajbajutottat, erről beszámolt magazinunk is korábban: https://www.diszpolgar.hu/romok-kozott-eletet-keresni
Az élet nem mindig mond köszönetet az önzetlen segítségért. Így járt ezzel Lehoczki László is, akinek a szervezetét megtámadta egy pusztító kór. Nemrég elvesztette a harcot ellene. Nevelt lánya, Binda Nikoletta Lehoczki Lászlónak társa, segítője, hűséges és igen kiváló szakértő jobbkeze volt sok-sok év óta. Érthető, hogy mélyen tisztelt példaképének és szeretett embertársának elvesztése igen nagy teherrel nehezedett rá. Lehoczki Lászlót, Miskolc díszpolgárát fájdalmas szavakkal búcsúztatta. A Díszpolgár magazin kötelességének érzi példaadó sorait közreadni.
„Pénteken utolsó földi útjára kísértük Lehoczki-Spider Lászlót, a Nevelőapámat, Tanítómat, Példaképemet, Bajtársamat.
Még mindig minden reggel azzal a reménnyel ébredek fel, hogy ez csak egy rossz álom lehet, de sajnos perceken belül belémhasít a valóság. Nagyon nehéz elfogadni ezt a felfoghatatlant, a szívem megszakad! Hiánya leírhatatlan, hatalmas űrt hagyott maga után.
Több mint 25 éve lettünk egy család, 20 éve pedig bajtársai egymásnak. Az egész életutam Ő alapozta meg, és annak idején, kiskamaszként Ő volt az egyetlen Ember, aki hitt bennem akkor, amikor a Manccsal való kapcsolatukat látva ezt a hivatást választottam.
Elbúcsúztunk, de nem végleg... Tudom és érzem, hogy Velünk van. Rengeteg mindenre megtanított, nemcsak szakmailag. Egész életével és lényével példát mutatott elhivatottságában, kitartásban, kreativitásban, szorgalomban, fáradhatatlanságában. Elfogadást, empátiát, odaadást, szerénységet, alázatot képviselt. Tanítani nem hagyományosan tanított. A módszere az volt, hogy felnyitotta az ember szemét, hogy valóban lássa a fontos és lényeges dolgokat és előttünk járva, cselekedeteivel tanított. Mutatta, nem mondta! Többször kapta meg a kérdést különböző szervezetektől: „Lacikám, miért te mégy és csinálod elsőként a nehéz feladatokat, amikor itt vannak a fiatalok?!" Mindig azt válaszolta: ,,Én vagyok a vezető, hogyan kérhetnék tőlük olyat, amit én nem tudok megcsinálni? Felelős vagyok értük." Ő volt a nagybetűs Vezető. Sosem utasított, csak kért. És bármilyen helyzetet megoldott, ha kellett, teljesen egyedül. Ő volt a csapatban az egyetlen ember az elmúlt 30 évben, aki mindent meg tudott csinálni. Kutyával keresett, kötélen ereszkedett, buvárkodott, elsősegélyt nyújtott, műszaki eszközöket kezelt, térképet szerkesztett, információkat gyűjtött és rendszerezett, és még sorolhatnám! Utat mutatott, és mindig vigyázott ránk. Különleges rálátása volt az életre, és én ebből merítkezve igyekszem megérteni a jelen helyzetet, úgy gondolkodni, ahogyan ő tanította, és az alapján lépni előre, ahogyan azt Ő akarta.
Az elmúlt egy évben, kérésére a Spider mentőcsoport megbízott vezetője lettem, ami azt jelenti, hogy fizikailag én helyettesítettem Őt, viszont minden döntés, minden mozzanat mögött Ő volt és az Ő irányítása. Többen kérdezték minden helyszínen tőlem hogy Hope miért nincs velem, míg a gazdája gyógyul. A válasz, a Laci válasza: azért, mert minden kutya a saját gazdájával dolgozik együtt. Hope gazdája egészen 2025. 11. 27. napjáig Lehoczki-Spider László volt. Ebben a képzési rendszerben, az InterRescue oktatási anyagban, amit Laci dolgozott ki, írt le és oktatott, minden munkakutya egygazdás. Mindenki a saját kutyájával dolgozik, hiszen ez a munka erős bizalmi köteléken alapul.
Tavaly októberben meg is beszéltük, nem viszem Hope-ot, nem szeretné, hiszen az Ő kutyája, évek óta együtt vannak, neki óriási motiváció a gyógyulás útján is, hogy látja a kitűzött célt, hogy együtt folytatják a munkát a felépülése után. Ezt maximálisan tiszteletben tartottam, és Hope is hűségesen és türelmesen várt.
De sajnos a legszomorúbb eset következett be!
Ezután nem volt kérdés egy másodpercig sem, hogy Hope-ot magamhoz veszem és együtt folytatjuk a Laci által évtizedek alatt felépített munkát. Hope lelkének is nagyon sokat fog segíteni, hogy újra munkába állhat, feladatokat kap, amik mindig is az életét jelentették. Egyelőre még látni rajta, hogy ha hall egy kérést tőlem, körbenéz, hogy itt van-e a gazdája, aki kérheti tőle, de aztán... ahogy rájön, hogy nincs itt, sajnos, rámnéz, megcsinálja a feladatot, és odabújik hozzám.
Pici korától egy család vagyunk, és nemcsak otthon, hanem a munka során is sok időt töltöttünk együtt. Ha Lacinak dolga akadt egy-egy eseményen egy rövid időre, akkor is én vigyáztam rá, és már akkor kialakult, hogy ha a gazdája nem volt látótávolságban, akkor addig elfogadta az én kéréseimet is.
A kutyák hihetetlen sokmindent megéreznek, ők a rezgésekből, kisugárzásból mindent értenek. Az elmúlt bő egy év során akárhányszor hazamentem, megsimogattam, örült nekem Hope, de nem volt semmi plusz reakció. November 27-én viszont ő is érezte, hogy baj történt. Utána elkezdett otthon is szűkölni, és amikor hazamentem, már sokkal másképpen fogadott, mint addig. Ahogy beléptem, sírt és bújt mellém, szinte elsírta, hogy mi történt a gazdájával. A temetésen is hullámokban jött rá a szűkölés, nyüszítés, ahogy ránk is a sírás. Aznap délután folyamatosan szagolgatta a többieket a spideres ruhában, mert még soha nem volt olyan, hogy narancssárga ruhások között töltött volna ilyen sok időt a gazdája nélkül. Minden ismerős munkaruhában a Társát kereste!
Az egy szál fehér rózsa az Ő búcsúvirága volt, neki írt szalaggal: Örök hűséggel búcsúzom, Hope. Ezt mindenképp a lehető legközelebb akartam tenni Hozzá, hisz a Laci - Hope kapcsolat a Mancs utáni legkülönlegesebb volt! A búcsú pedig egy kutyától a köszönés, a hangos ugatás, ahogy mindezt kifejezheti. Laci tanítása és jelrendszere alapján, a virág elhelyezése után kértem, hogy köszönjön, így éreztem méltónak a búcsút, ahogyan ezt Ő is szerette volna.
Isten Veled Laci, tisztelettel, szeretettel, hálával őrizlek szívemben örökre!”
Niki (Binda Nikoletta)
Új hozzászólás