Hagyományos népi kézműves fesztivállal várta az érdeklődőket a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület szeptember 20-21-én. A nevezetes, regionális eseménynek minden évben Debrecen ad otthont, ezúttal a Dósa nádor téren.
– Több helyszínnel is próbálkoztunk már, de ez a legjobb. Átlátható, biztonságos, központi helyen van, megállítja mind a városban lakókat, mind az idelátogató turistákat, környékbeli érdeklődőket – tájékoztatott a rendezvény új helyszínéről Virágos Lajosné Kozák Anikó, a szervező egyesület titkára, aki, mint 8 éve nyugdíjas tanár, naponta gyakorolja a szakmát, ő maga is hímző, népi iparművész, népi játszóház vezető.
Ahogyan az egyesület honlapján is olvashatjuk, húsz népi iparművész, tizennégy féle mesterséget mutat be a népi, magyar hagyományos, kézművességet felelevenítő, továbbadó kirakodó standnál. Hogyan választották ki a népművészeket, kik mutathatják be e találkozókon alkotásaikat?
– Minden egyes fesztiválnak speciális profilja van. Tavaly mézeskalács, idén a gyertya is. Természetesen valamennyi területet felkaroljuk, támogatjuk és megismertetjük a látogatókkal, mint például a szarufaragás, nemezelés, szövés, fazekasság, gyertya- és mézeskalács készítés. Elsősorban egyesületünk tagjainak munkáit hozzuk el. Meghívott vendégként idén Törökszentmiklósról, Újlétáról és Polgárról is érkeztek kézművesek. A Nádudvari Művészeti Szakiskola egyedül az országban népi kézműves oktatást végez. Több fiatal tagunk is van, akik ott szereztek szakirányú képesítést – mondja Kozák Anikó.
– A nádudvari képzésre hogyan juthatnak el a fiatalok, illetve egyáltalán az egyesülethez? Milyen lehetőségük van a továbbhaladásra, kibontakozásra?
– Minden évben szervezünk nyílt napokat, folyamatosan működtetünk szakköröket a Hatvan utca 57. szám alatt található Népi Mesterségek Házában. Itt a gyerekek, a fiatalok, sőt a felnőttek is kipróbálhatnak többféle kézműves tevékenységet. A nádudvari iskola volt tanulója, Gyöngy Hajnal is itt van értékes alkotásaival. Ott szerzett szövő szakképesítést, és jelenleg a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatója. Az egyesületnél működő szövő szakkör vezetője is.
– Hogyan válik valaki népi iparművésszé?
– Öt éven keresztül folyamatosan zsűriztetni kell az alkotásait a NIO zsűri által. A zsűri kimagasló szakmai tudással rendelkező kézművesekből vagy néprajzosokból áll.
– Kik állíthatnak ki egy ilyen kiállításon, vásáron?
– Olyan termékekkel kell rendelkeznie a kiállítónak, amelyek megfelelnek a népi hagyományoknak. A népművészeti hagyományokat örökítik tovább, de a mai kor igényeinek megfelelően.
– Sok-sok gyereket látunk a téren, van, aki iskolai osztállyal, vagy éppen szüleivel érkezett, a legkisebbektől a serdülőkig.
– A Régimódi Játszótéren népi hagyományos játékokat próbálhatnak ki a gyerekek. Egy kis versenyt is kitaláltunk számukra, a „7 Próbás Ifjú Mester” játékot. A versenyzők felkeresik a 7 mesterség művelőit, akik kérdéseket tesznek föl számukra, és a válaszokat értékelve, pontokat kapnak. Ha minden állomáson jártak és „jártasak” lettek a szakmában, visszahozva értékelőlapjukat, oklevelet kapnak ajándékba és emlékére e szép napnak. A játék sikerességét mutatja, hogy voltak olyan gyerekek, akik mindkét nap versenyeztek, annyira tetszett nekik ez a program.
A gyerekek boldog lelkesedéssel készítik a kis gyertyákat, díszítik a mézeskalácsot.
– Te kinek készíted ezt a színpompás gyertyát? – szólítottam meg egy szorgos gyereket.
- Anyukámnak., mert szereti a füstölőket, díszgyertyákat. Neki készítem. Csak úgy…
Megkérdeztem az egyik legfiatalabb kézművest: Gyöngy Hajnalt.
– Hogyan kerültél közel ehhez a területhez?
– Szüleimen keresztül, akik maguk is népművészek. Anyukám szövő, nemezelő, ékszerkészítő. Testvérem bőrdíszműves. A termékeiket ide is elhozták. Valamennyien az egyesület tagjai vagyunk. Én is a nádudvari szakiskolából indultam szövőként, és jelenleg egyetemen tanulok tovább. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeket már kicsi kortól tanítsuk, vezessük be ezekbe a tevékenységekbe, hiszen a finommotorika fejlesztése igen fontos a későbbi kézügyesség kialakításában.
– Mit készítesz jelenleg?
– Szalagszövésnek nevezik, használható övnek vagy kötözésre.
– Van-e lehetőség megmutatkozni ezekkel az alkotásokkal, megtanítani a gyerekeknek?
– Nyílt napokon betekintést nyerhetnek a gyerekek és szüleik, fiatalok és felnőttek is a tevékenységeinkbe egyesületünk székházában, a Hatvan utcán, és ha elnyeri tetszésüket, szakkörökben gyakorolhatják.
Dr. Vargáné Németh Veronika szintén tanár-alkotóművész.
– Hogyan jutott a tanári pályától a mézeskalács-készítésig?
– Még kétgyerekes édesanyaként (most már hárman vannak) keresgéltem, hogyan tudnám hasznosan kitölteni szabadidőmet, amikor rátaláltam egy oldalra, ahol mézeskalácsból készítettek esküvői ajándékokat. Nézelődtem a YouTube-on és weboldalakon, tanfolyamokra jártam, próbáltam magam is elsajátítani e szakmát. Az egyesületből Pusztai Gáborné Magdika is segített.
– A tanítás, a gyerekei mellett bizonyára nem volt könnyű dolga?
– Keszthely mellett szerveztek egy tanfolyamot, ami bizony messze esett tőlünk. A férjem meglepett: oda utaztunk családi üdülésre. Ő vigyázott a gyerekekre, én pedig szorgalmasan tanultam a szakmát. Azóta már csak ezt művelem, két éve saját vállalkozásom van, abbahagytam a tanítást. Esküvői magazinokban megjelennek a munkáim, sőt külföldről is és lakóhelyemről is több megrendelést kaptam már. Egyedül végzek mindent. A weboldalt, vásárokat, mézeskalács-készítést.
Most óvodapedagógusnak tanulok. Szeretném ezt a munkát végezni, és a mézeskalács-készítés fortélyait majd nekik is átadni. A hagyományok tovább örökítését tartom fontos feladatomnak. Nagymamám azt mondta, mindegy, hogy varrunk vagy fejtünk (visszabontunk), egy a fontos: ölbe tett kézzel nem ülhetünk – idézte Anikó. – Ennek az egyszerű de minden korban helytálló népi bölcsességnek próbálnak egyesületünk tagjai megfelelni.
Koleszár Mária
Új hozzászólás