A Franciaország-Oroszország csoportmérkőzéssel múlt csütörtökön elrajtolt a női kézilabda Európa-bajnokság, ezzel párhuzamosan pedig a DVSC-SCHAEFFLER megfogyatkozott állománya is megkezdte a felkészülést a bajnoki folytatásra. Mint az a klub november 22-i bejelentésével hivatalossá vált, immáron Pal Oldrup Jensen helyett Köstner Vilmossal a fedélzeten, aki december 30-án századik bajnoki győzelmét szerezheti meg a DVSC vezetőedzőjeként.
A klubtörténet első skandináv szakvezetője tehát idő előtt távozott, a helyét pedig minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású debreceni trénere foglalta el. A kétszeres EHF-győztes, korábban Németh András szövetségi kapitány segítőjeként a női felnőtt válogatottnál is megforduló mester immáron negyedik alkalommal veselkedhet neki annak, hogy versenyképes csapatot faragjon Debrecenben. Miután ez háromszor már sikerült neki, túl sok okunk nincs a kételkedésre.
Előtte azonban nézzük meg, mi történt a vártnál és tervezettnél sokkalta rövidebbre nyúló Jensen-korszakban. Ha az eredményeket vizsgáljuk, leszögezhetjük, hogy semmi rendkívüli. A nyerhető meccseket kivétel nélkül behúzta a debreceni hölgykoszorú, míg a komolyabb együttesekkel szemben alul maradt. S mivel az áttörés a hasonló játékerőt képviselő gárdák ellen sem érkezett meg, (a bajnokságban nem sikerült legyőzni a Kisvárdát és a Fehérvárt sem, emellett Érden is nyerhető kupacsatát buktak a lányok), idejekorán világossá vált, itt bizony változásra van szükség. A norvég trénerről ugyan többen, több helyen elmondták, hogy végtelenül szimpatikus, egyben szakmailag felkészült edző, ám hiába rakta össze jól a gárdát a felkészülési időszakban, az előszezonban csillogtatott erények élesben már nem, vagy csak részben bizonyultak működőképesnek.
Egyértelműen hiányzott valami, hiszen a csapatjáték gyakran esett szét, a felkészüléskor nyújtott védekezés összeszedettségben és koncentráltságban egyaránt elmaradozott az elvárt nívótól. Ezen felül nem volt észlelhető a játékost pillanatok törtrésze alatt „irányba állító” edzői tekintély sem, amely, legyen szó bármily kötelességtudó és elszánt csapatról, a profi sportban elengedhetetlen tényező a sikerhez vezető úton. Jensen mester talán túl sok teret engedett a kulcsjátékosok egyéni kezdeményezéseinek, s túlságosan megbízott bennük. Most már világosan kijelenthető, ez lett a veszte.
Merthogy továbbra is él és jogosnak tűnik a meggyőződés, miszerint a feltételek adottak, és ebben az állományban minden hibával és hiányossággal együtt több van annál, amennyit eddig produkált. Erre az útra viszont már az edzőlegenda, Köstner Vilmos útmutatásával léphetnek rá. Már ha rálépnek.
A váltás egyébiránt egyeseket meghökkentett, másokat elbizonytalanított, a döntő többség viszont optimista, elvégre egy dolog a napnál is világosabb: a debreceni sikerrecept hozzávalóit senki nem ismeri jobban Köstner Vilmosnál, akinek irányításával eddig 145 bajnoki meccset vívott meg a DVSC, és egy híján száz alkalommal volt képes arra, hogy győztesen hagyja el a játékteret. Ráadásul a közelmúltban sem váltak el a klub és a mester útjai, hiszen a régi-új vezetőedző szakmai igazgatóként és utánpótlás edzőként is szerepet vállalt a piros-fehér egyletnél, az utóbbi másfél évben pedig a Loki fiókcsapataként is aposztrofálható Nyíradonyt irányította a második vonalban, melynek keretében több egykori Loki-játékos mellett számos debreceni fiatal kapott, s kap helyet a mai napig.
Ami a (szigorúan teljesség igénye nélküli) történelmi áttekintést illeti, Köstner Vilmos első ízben Komáromi Ákos segítőjeként tűnt fel a debreceni kispad mellett, majd nem sokkal később, az 1994/95-ös évadban már ő vezette bajnoki ezüstig és EHF-aranyig az addig nemzetközi fronton elátkozottnak hitt debreceni hölgyeket. Az együttes korszerű játékának és egyedülálló sebességének pedig valósággal csodájára jártak akkoriban. Nagyrészt ennek volt köszönhető, hogy egy évvel később sikerült megismételni a bravúrt: a második számú európai sorozat szereplői ismét fejet hajtottak a fantasztikus DVSC előtt.
Emlékezetes meccsekben, szép menetelésekben és nagyszerű csapatokban pedig azóta sem volt hiány. Hogy mást ne mondjunk, a harmadik Köstner-éra Bajnokok Ligája-főtáblát, bajnoki- és kupaezüstöket hozott. Na, meg egy szerethető, teljes egészében magyar csapatot, mely a válság begyűrűzésével gyorsan szétszéledt, s két évvel később a kiesés szele is meglegyintette, mi több, el is érte a klubot. Végül nem kellett búcsút inteni az élvonalnak, a lépcsőzetes építkezés pedig azóta is tart. A legutóbbi két idényben Európába is visszatért a gárda, és bizony az idei évadnak is az a fő célkitűzése, hogy újfent nemzetközi kupaszereplésre feljogosító pozícióban zárjanak a Lányok.
Hasonló tervekkel és ambíciókkal kezdett munkába múlt hétfőn Köstner Vilmos, aki elmondta, hogy számára a mindenkori DVSC-re jellemző stílusjegyek újbóli „felébresztésén” túl fontos, hogy eredményességben is megközelítsék a korábbi időket. S ha valaki, akkor ő bizony tudja, mi szükséges ahhoz, hogy a sikerre mindig éhes debreceni szurkolótábor újfent egy meghatározó, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt fontos tényezőnek számító együttesnek tapsolhasson.
Ennek első lépcsője az év utolsó előtti napján következik. Remélhetőleg egy elsöprő, jubileumi győzelem képében.
Tóth Sándor
Új hozzászólás