Határozott bemutatkozás és magabiztos hangsúly köszönt a telefonvonal túloldalán, amikor interjúnk miatt keresem a DVSC-Schaeffler egyik legifjabb és legragyogóbb tehetségét, Csernyánszki Liliánát. Nem csak a labdával, a szavakkal is korát meghazudtoló érettséggel bánik, s világosan fogalmazza meg céljait, mindeközben nem kerüljük meg sportágba csöppenésének történetét és a számára kiemelkedően fontos idei szezont sem. Ifjú kora okán tegeződünk.
- A kézilabdával egy helyi sportágválasztón ismerkedtél meg. Mi fogott meg ebben a játékban – túl azon, hogy a helyi játékoslegenda, Csapó Erika vette észre először a benned szunnyadó tehetséget?
- A labdajátékok mindig is közel álltak hozzám, ilyen szempontból a kézilabda tökéletes választás, emellett számomra nagyon fontos a csapat és a közösség. Ha épp nem a terveinknek megfelelően alakul valami a pályán, mindig biztatjuk, segítjük egymást. Együtt nyerünk, együtt veszítünk, így sokkal könnyebb megbirkózni minden akadállyal. Nem véletlen, hogy az első, szivacskézilabdás élmények után egész egyszerűen a pályán ragadtam.
- Mondhatjuk, hogy egy cívisvárosi kézilabdázó szokványos útját jártad be, hiszen a Debreceni Sportiskola után a DVSC következett.
- A Sportiskolában remek alapokat kaptam Bujárszki Ádámtól, aki öt évig volt az edzőm. A Lokiban való folytatás mindenképp kézenfekvő volt, és szerencsére jól is sikerült a váltás. Nagyon jól érzem magam a klubban, hiszen szakmailag és emberileg egyaránt kiváló társak és szakemberek egyengetik az utam, célként és álomként pedig már egészen fiatalon ott lebegett a szemem előtt a nagycsapatban való debütálás.
- Amelynek pillanata igencsak korán, nem sokkal a tizenhatodik születésnapod után el is érkezett. Feltételezem, ebben nagy szerepe volt a korosztályos csapatokat irányító Márián Blankának és Győrvári Viktornak is.
- Igen, hisz túl azon, hogy mi mindent tanultam, s tanulok tőlük az edzéseken, pályán kívül is számíthatok rájuk. Így például a tavalyi, számomra az iskola szempontjából különösen fontos évben is sokat jelentett a támogatásuk. Szinte nem létezik olyan kérdés, vagy probléma, amellyel ne fordulhatnék hozzájuk.
- Irányítóként te felelsz a támadások elindításáért. Az öltözőben és a közösségben is a korosztályos csapatok központi figurái, hangadói közé tartozol?
- Igen, talán mondhatom ezt, ami egyfelől nyilván a pályán betöltött feladatkörömből adódik, másfelől a személyiségemből is. Ám elsősorban a játékommal, semmint szavakkal szeretném kivívni a többiek figyelmét, és mindig az az elsődleges, hogy csapatként jól működjünk.
- A felnőttek között viszont te vagy a legifjabb. Hogy fogadtak?
- A kezdeti izgatottságom hamar elpárolgott, ebben fontos szerepe volt a lányoknak, akik egytől-egyig közvetlenek, befogadók és segítőkészek, már a legelső pillanattól kezdve. Eleinte a szélen játszottam, ahol Vantara-Kelemen Éva sokat segített, az pedig különösen motivál, hogy olyan rutinos és nagy játéktudású egyéniségektől tanulhatok, mint Kovács Anna vagy Hornyák Dóra, de említhetném Vámos Petrát is, aki fiatalabb ugyan, ennek ellenére kiváló irányító.
- A bizalmat a hajdúsági kézilabdasport egyik legnagyobb ikonjától, Köstner Vilmostól kaptad meg, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az őt váltó Kudor Kitti is számít rád.
- Vili bácsi nagyszerű és rendkívül tapasztalt edző, én különösen sokat köszönhetek neki, hiszen nála lettem állandó részese az első csapat életének. Szerettem az edzéseire járni, de nincs ez másképp most, Kudor Kitti irányítása alatt sem, aki életkorban közelebb áll hozzánk, ráadásul nem olyan rég még ő maga is aktívan játszott, ez mindenképp könnyebbséget jelent.
- Talán nem én vagyok az első és egyetlen, aki ezt mondja: némi hasonlóságot fel lehet fedezni Kudor Kitti és az ifjú Csernyánszki Liliána között, hisz ugyanaz a bevállalós, vagány játék és páratlan dinamika jellemez téged is, mint őt annak idején.
- Régebben rendszeresen figyeltem, hogyan játszik, és teljesen lenyűgözött, ahogy mozog és irányítja a csapatot. Az is tény, hogy vannak hasonlóságok, de nekem még rengeteget kell dolgoznom, tanulnom és tapasztalnom ahhoz, hogy megközelítsem az ő szintjét.
- Elsősorban milyen elemekben szeretnél fejlődni?
- A felnőttmeccsek sokkal magasabb fizikai igénybevételt követelnek, gyorsabb a játék, keményebbek a párharcok, úgyhogy erőnlét, dinamika, vagy épp védőmunka terén mindenképp szeretnék javulni, mert nagy álmom, hogy egy napon meghatározó játékossá váljak a DVSC-ben.
- Áttérve az idei kiírásra: a járványhelyzet sajnos több pontján átírta a kézilabdaszezont is, főképp az utánpótlás-sorozatok vonatkozásában. Hogy élted meg ezt az időszakot?
- Nagyon nehezen, hiszen alig tudtunk tervezni, meccsek maradtak el, márciusban pedig félbaszakadt a serdülő- és ifjúsági bajnokság is, ami rendkívül kellemetlen, elvégre a téthelyzet és az állandó verseny elengedhetetlen ahhoz, hogy csapatként és egyénileg fejlődjünk. Az én helyzetem azért valamivel szerencsésebb, hiszen a nagyok között is játszom. Ott egy-egy átmeneti időszakot leszámítva folyamatos a munka.
- Sőt, kifejezetten tartalmas, kupaezüsttel, szép sikerekkel és értékes tanulságokkal teli idény végéhez közeledtek. Ennek tetejébe több találkozón is letetted a névjegyed. Melyik meccs a legemlékezetesebb?
- Nagy élményt jelentett a veszprémi kupadöntő, de elsősorban a Siófok és a Fehérvár elleni hazai bajnokikat mondanám. Előbbi a hangulat és a győzelem miatt marad emlékezetes, míg utóbbi azért, mert sikerült egy általam nagyon sokat gyakorolt lövésfajta révén gólt szereznem.
- És végre a szurkolók is kezdenek visszaszivárogni a csarnokba. Ez jelent bármiféle terhet számodra, tekintve, hogy első felnőtt idényed jelentős része üres lelátók előtt zajlott?
- Szerencsére a hangulat csak inspirál. Nyomást nem érzek, mert jól ki tudom zárni a külső körülményeket, hatásokat, és amikor pályára lépek, csak a játékra és a feladataimra koncentrálok.
- Ami mindennapjaid kézilabdapályán kívüli részét illeti, érdemes tudni, hogy Debrecen egyik legerősebb középiskolájában, a Tóth Árpád Gimnáziumban tanulsz. Fontos számodra, hogy az élsporttal egyetemben ezen a téren is egyre magasabbra juss?
- Igen, a sportban való fejlődés mellett a tanulásban is szeretnék minél jobban helytállni. Ugyanakkor kiváltságosnak tartom magam, mert az iskolám rendkívül rugalmasan és segítőkészen viszonyul hozzám, ha például az edzések, meccsek miatt kimaradok, mindig megkapom a tananyagot.
- Tervezed a továbbtanulás?
- Mindenképp, de egyelőre korai lenne konkrét elképzelésekről beszélni. Több irány is érdekel. Jelenleg biológia-kémia szakon tanulok, mindkét tárgy elég közel áll hozzám, azonban úgy érzem, bőven van még időm dönteni. És persze, a sportpályám alakulása is meghatározó lehet majd a jövőm szempontjából.
- Az sem szegi kedved, hogy kortársaidhoz képest jóval kevesebb időd jut a pihenésre, kikapcsolódásra?
- Nem érzem, hogy bármiből is kimaradnék. Szeretek kézilabdázni, és amikor ott állunk egy-egy meccs után, és a szurkolók tapssal köszöntenek bennünket, az mindenért kárpótol. A legutóbbi, Fradi elleni bajnokin nem kaptam lehetőséget, de így is felemelő érzés volt az, hogy részese lehettem annak a nagyszerű miliőnek, amit a meccs hőfoka és a debreceni szurkolótábor teremtett. Az ilyen pillanatok miatt megéri a befektetett munka, még ha időnként lemondásokkal jár is.
Tóth Sándor
Új hozzászólás