Örömteli látni, hogy Magyarországon az alternatív könnyűzenére igenis van kereslet, s az egyébként korántsem alacsony színvonalú mainstreamen túl is „van élet”.
Az elmúlt évtizedek számos sikeres formációval kecsegtettek a nagyobb rétegérdeklődést, vagy egyenesen underground-kategóriákat lefedő könnyűzenei életben. Elég csak a Kispál és a Borz nevét említeni, mint az egyik legismertebb úttörőjét az alternatívnak, vagy akik őket méltóképp követik, mint a Quimby vagy mára az egyik slágergyáros Bagossy Brothers Company. Persze, hosszasan lehetne fejtegetni, mit is jelent valójában az alternatív, hiszen szinte megfoghatatlanul széles a zenekarok tárháza, amelyeket ide sorolhatunk, s az előbbi példák is csak a legismertebbek közül valók. S hűen tükrözik azt a tendenciát, amelynek eredményeképp a kevésbé „agyonhallgatottból” egyenesen toplista-vezetővé válhat egy-egy dala az előadónak, vagy épp maga a szerző, az együttes válik igazán közismertté, az undergroundból pedig mainstream lesz.
Személyes kedvenceim közé tartoznak például a hasonlóan ívelő pályán alkotó Dzsúdló vagy a Bruno X Spacc duó, akik esetében az is nehezíthette a felemelkedést, hogy nem a legnépszerűbb műfaj, a rock képviselői, hanem a leginkább a tizen-huszonéves korosztályt megszólító hip-hop, pop-trap szerzői. Elég nagy durranást hozó zene, közreműködés és máris szabadabbá válik az út a közkedvelt adók lejátszási listája felé, s adott a lehetőség, hogy az alkotóból díjnyertes művész váljon. No, a mainstream egyáltalán nem degradáló kifejezés, sőt, jelen esetben kimondottan pozitívan értendő.
Úgy gondolom – ismétlem – konkrétan lehetetlen behatárolni, mit is jelent a folkhangzást sem megvető alternatív egészen pontosan, hiszen a legtöbbünk számára eltérő az értelmezés. Mégis egy kiváló stílusirányról, irányvonalról van szó, hiszen a közhelyeket kerülni igyekvő, gyakran elvont, borongósnak, már-már túl mélynek tetsző, bőséges tartalomtól duzzadó alkotások fogyasztói dalról dalra új nézőpontokat ismerhetnek meg. Az A38 Hajó nézőtere rendre megtelik – békeidőben, persze.
A Dal 2021-es döntőjében diadalmaskodó együttes, a Kaukázus pedig megmutatta: igenis van helye a számos alfaját felsorakoztató műfajnak könnyűzenei palettán. Annál megnyugtatóbb ez a tudat, hogy épp a magyar rocktörténelem ikonja, Nagy Feró mondta ki, hogy ez a győzelem kiáltás az alternatív felé, s várja, hogy még több hasonló, feltörekvő zenekarral találkozzon majd. Azt hiszem, egészen tökéletes egyensúly alakulhatna ki a rádiós toplistákon, fesztiválokon, ha ez a „világ” is egyre nagyobb számban, egyre népesedő fanatikus táborral képviseltethetné magát. Félreértés ne essék, a popzene kedvelőjeként kifejezetten nagyrabecsülöm, sőt, rajongóként követem többek között a Wellhello munkásságát is. Fluorék az egyik oldal, az igazán sikeres, s rengeteg belefektetett energiával felépített karrier, amelyben elévülhetetlen szerepet játszanak az ugyancsak tartalmas szövegek, a fülbemászó, igényes, olykor meghökkentő tónusokat sem nélkülöző dallamok. A túloldalon ugyanakkor inkább csend honol, épp ezért szükség van az alternatívra, hogy a dalban rejlő gondolatokkal még magasabbra növelje a könnyűzenei intellektust.
Barna Marci
Új hozzászólás