Nevezetes színészeink között akadtak hősök, zsenik, korszakalkotók, de talán a mai napig egyedülálló az a fogalom, amely alighanem örökre egybeforrt a hazai gasztronómia magasiskolájával. A száznyolcvan esztendeje született Újházy Ede emlékezete nem csupán kivételes egyéniségének, hanem az éttermek kínálatának elmaradhatatlan, ízletes fogásának is köszönhető.
Igazán karakteres személyiség volt Újházy, akinek a nevével többféleképpen is találkozhatunk, de karrierje csúcsán Újházy-ként használta maga is, így maradjunk most ennél a formánál. A cívisvárosban látta meg a napvilágot 1841. január 28-án. Kiváló színész volt, jellemkomikus, amolyan korszakos zseni. Egyik legnagyobb poétánk, Ady Endre szerint „…és epigonokkal félretolathatják, ócsárolhatják vagy becézhetik, hiába Novelli-láz, Zacconi-láz: Ujházi Ede Ujházi Ede marad. Nagy és külön. Filozófus és elragadó aktor…”
A nemzet csalogánya, Blaha Lujza kortársa, kollégája. Azonban Újházy Ede nem csupán színpadon, illetve a kulisszák mögötti életben emelkedett ki szakmabeli társai közül, hanem a közéletben is igen különleges talentumok birtokosává vált. Alapvetően már markáns ábrázata figyelemreméltó volt, hiszen tekintélyes testalkata és szúrós, de korántsem komor tekintete is sajátos karizmát kölcsönöztek a művésznek. Ám igazán mégis képességei tették híressé. És most nem színi tehetségéről van szó. Remekül értett ugyanis a gasztronómiához, köszönhetően kifinomult ízlésének. Jól főzött, sőt, egy időben még saját kocsmát is üzemeltetett. No, de akkor miről is van szó, amikor azt mondjuk, hogy Újházy Ede neve eggyé vált azzal a „falattal”, amit ma valamennyien jó étvággyal és izgatottan, szinte egekbe emelő kéjjel fogyasztunk? Arról van szó, hogy az Újházy-leves vagy újházi-tyújhúsleves, vagyis eredetileg „kakasleves” maga Újházy Ede találmánya, egészen pontosan az ő kívánsága alapján született meg a Gundel elődjében, a Wampetics étteremben. Gyakori vendég volt ott a művészúr, látogatásai során pedig nyilvánvalóan előszeretettel társalgott tapasztalatiról, ízléséről. Egyik visszatérése során pedig meglepte a szakács azzal az összetétellel a levesében, amelyet előző fogyasztásakor felsorolt Újházy. Megszületett az Újházy leves. Nagy Endre író szerint Debrecen szülötte „Színész volt, nagy művész volt, tehát emléke kortársai élethossziglanára ítéltetett. De egy maradandó emléke mégis van: a vendéglők étlapján a Chateau-briandok, Wellingtonok között ott szerepel az Ujházi-leves is.”
Ami azt illeti, azért Nagy Endrével abban nem feltétlenül értünk egyet, hogy Újházy emlékezete csupán kortársai életének szűkös földi idejére korlátozódna. Hiszen nem felejthetjük a magyar színésztörténelem egy ilyen különleges alakját. Mi, debreceniek legalábbis soha, hiszen itt született, ebben a városban, s valamennyien, akik ugyancsak itt érkeztünk e világra, ugyanazon a földön járunk, ahol egykor ő is koptatta a színpad deszkáit. Aki pedig e száznyolcvan éve született, karizmájában és tudásában is egyedülálló úriembert ne ismerné, a vendéglőben, a lakodalomban vagy akár otthon, akaratlanul is mindig megemlékezik róla, valahányszor belekanalaz az ízletes újházi-tyúkhúslevesbe.
Barna Marci
Új hozzászólás