Túlzás nélkül állíthatjuk, a DEAC a legnagyobb terhelés alatt álló csapatok egyike a magyar kosárlabda élvonalának mezőnyében. A fekete-fehérek az elmúlt bő két hétben már az ötödik, negyvennyolc órán belül második meccsüket vívták, ezzel pedig a legtöbbször pályára lépett alakulattá vált, a maga 20 alkalmával.
Ráadásul a legutóbbi tíz találkozójából mindössze hármat veszített el. Kettő ellenfél kivételével az összes többi csapat kettővel vagy többel vannak lemaradva a megvívott összecsapások számában. No, de ennyit a száraz statisztikáról. A hétfői megmérettetés a Debrecenben nem kimondottan szívlelt Zalaegerszeg ellen zajlott, mint, amolyan örökrangadó. Csakhogy a Zalakerámia az utolsó előtti helyen áll. A kék-fehérek mégis megszorongatták a Debrecent az Oláh Gábor utcán. (A végeredmény: 81:72) A DEAC legénységén érződött a fáradtság. Egészen a harmadik negyedig, amikor valóságos zsákolóshowt mutatott be a Kovács Adrián dirigálta egyetemi alakulat. A fáradtság nem a felek hibája, tulajdonképpen nem is lehet a pályán bűnbakot keresni ezügyben. Az egyre lankadó figyelemért ugyanis pusztán a kialakult helyzet tehető felelőssé. Ki kell mondanunk, őrült, kaotikus, halasztásoktól, s a lelátó üres széksorainak egyre zavaróbb, érthetetlenebb csendjétől nehezített szezon kellős közepén állunk. A csapatok csak teszik a dolgukat, pattog a labda, megállás nélkül érkeznek a kosarak. A cívisvárosi szurkolók pedig csak tétlenül néznek, hogy a játéktéren fekete-fehérben menetelők hullámvölgyből hegyet másznak, majd egy óvatlan pillanatban visszacsúsznak egy rövidke mélyrepülésbe, hogy az eladott labdák, elkapkodott támadások tengeréből az idő közben egyre jobban beilleszkedő Ronald Moore aztán megint egekbe emelje a Debreceni Egyetem élvonalbeli kosárgárdáját egy dudaszós, meccsnyerő hárompontossal. Vagy a többek csodálatát kiváltó irányító, Stefan Moody testmagasságát meghazudtoló képességgel húzza be a labdát a gyűrűbe. A fiatalok még bírják a terhelést, hiszen az ifjú titán Neuwirth Bence legutóbbi szereplései során, mintegy sajátos hagyományt építve a hajrában beszórt egy-egy triplát. A kérdés csupán az, meddig bírják még? A fiatalok, a rutinos társak, az ellenfelek, az egész mezőny és nem utolsó sorban a szurkolók. A sokakat jócskán meglepő távozó, a Debrecen feljutása óta a hajdúságiakat erősítő Bognár Kristóf közben az idény meglepetéscsapatánál, a Szegednél folytatja pályafutását. Átigazolása bizonyítja, a szezon egyik napról a másikra okozhat elképesztő meglepetést.
Közeledik a rájátszás és a kupasorozat összecsapásai. A felsőházat alulról már szemléző, a középház felső pozícióin menetelő DEAC ragyogó reményekkel pályázhat mindkét kiírásra. Ehhez azonban még a riválisoknak is lesz egy-két szava, ahogyan igaz ez visszafelé is. Meccsről meccsre egyre kiszámíthatatlanabb az eredmény, ez a tény pedig aligha nevezhető örömtelinek. A Jászberény kettő híján kétszer tíz forduló óta vár első sikerére, a második fordulót januárban bonyolítják, egyes játékosok idegei pedig már pengeélen táncolnak, olyannyira, hogy a vezetőedző kénytelen elküldeni az illetőt a kispadtól, a zajló küzdelem közepette. Még mindig nyitott a kérdés: hogyan, s mire lesz így eredményes vége ennek az őrült szezonnak? Annál is inkább, hogy a kosárlabdasport éppen egy éve megdöbbenve áll a történtek előtt, s e kiváló sportág egy éve más, mint azelőtt. Választ keresve nézünk fel az égre, talán tanácsot remélve a kosársport egyik legnagyobb tudójától, aki épp egy esztendeje nincs velünk. Azonban még a követhetetlen szezon közepette is minden dudaszó emlékeztet egy kicsit Kobe Bryant örökségére.
Barna Marci
Új hozzászólás