Amikor hitetlenkedve látnom kellett, hogy a Finesz nem fineszesen, hanem brutális őszinteséggel einstandolta magának a trafikhálózatot, eldöntöttem, hogy képpel sem fordulok egyetlen ilyen sírboltbutik felé. (Mondjuk addig sem volt szenvedélyem a trafikajtó-nyitogatás.)
Ilyen „megaharácsra” még az ötvenes évek bornírt komcsijai sem vetemedtek. S milyen őszinte pénzvággyal és takaratlanul cselekedtek! Na, jó, talán Hoppá Péter szócipelő öntött éppen valami szöveglöttyöt az ugyancsak lenyúlt média egyik-másik kanálisába, de valójában maga se gondolta komolyan. (A cselédsajtó persze ujjongott.) Odafent már nem is óvakodnak, nem is adnak a látszatra. Ugyan már, minek kéne takarni, hogy éppen rablunk? Ki mer pofázni egy hangot is? És tényleg, ugyan, ki a fene mer? Kétharmaddal azt is meg lehetne szavaztatni, hogy „szocikat a Dunába”.
Ami engem illet, jó férjanyag vagyok, nem iszom, nem dohányzom, de még az energiaital-gyártást sem dotálom. Nem kell az energia, ugyanis egyetlen a Finesszel szolidarizáló menetben sem fogok kutyagolni a pesti flaszteron.
Történt, hogy gyanútlanul benyitottam egy helyiségbe az egyik debreceni lakótelepülésen, ahol a jól ismert „egyenjócsaj” fogadott. Mindegyik nemzeti dohánybolt előtt remekbe faragott testű, divatos, barnahajú „trafikdívák” pusztítják tüdejüket a nemzeti dohánnyal (olyan odaadással, mintha kötelező lenne nekik), amely dohány nyilván külföldről származik.
- Hát nem presszó ez? – kérdem, miközben felmérem: hogyan tudnék én itt egy findzsa kapuccsinóra szert tenni. - Az volt még nemrég...
- Nem, ez már nemzeti dohánybolt – mondja a szentem.
- Ó, te Jóisten! – ijedtem meg. - És én még majdnem vettem valamit.
S kisomfordáltam az egységből. Pedig ráismerhettem volna, mindegyik kicsit temetkezési irodára hasonlít. De hát a lényegét tekintve hajaz is rá, mert ugye aki jó hazafi és sokat dohányzik, nem éri meg a nyugdíjkorhatárt, lehet vele kikutyagolni a kassai útfélre.
Uram, Atyám, csak az a nemzeti jelző ne lenne! Ha majd a nyilvános vécéket nyúlja le a Finesz, annak mi lesz a neve? Hogy hívják majd a bélalagúti-fartáji örömök hivatalát, a megkönnyebbülések helyét? Nemzeti Ürítőszalon? Mi lesz majd a neve a vóterlatrinának, az öblítőtartályos reterátnak?
Csak az a nemzeti jelző ne lenne! Mert ugye mit lehet kapni egy ilyen helyen? Alkoholt – tehát mérget. Dohányt – azaz mérget. Kólát – vagyis mérget. Mi tart még vissza bennünket, hogy nemzeti méregboltnak nevezzük eme temetkezési helyeket, ezeket az „ezt nektek magazinokat”? Miért nincs összekötve a trikolóros nikotinszívás az elparentálási biznisszel, a koporsóiparral?
Nem csodálkoztam nagyon, amikor Szanyi Tibor, az ellenzék egyik markáns tiszthelyettese rablásnak nevezte a trafikok lenyúlását, a miniszterelnököt pedig így emlegette: orbandita.
Kapok a víztoronyhoz: Orbán Viktor aszonta, hogy kárpótolni kell azokat, akik nem nyertek a trafikpályázaton. (Akik esetleg már harminc éve ebből teremtették meg létükhöz az anyagi fundámentumot.) Csak azt nem tom, hogy a fenébe gondúlja ezt a „hortmányfő”: a mi adóforintjainkból? Milyen címen? Kódisgaras azoknak, akiket kiebrudaltunk az üzleteikből, hogy ne haraguggyanak mán olyan nagyon?
(fogsi)
Új hozzászólás