Szombaton a Debreceni Egyetem díszudvarán izgatott készülődés folyt. Diplomaátadó ünnepség „főszereplői”, a végzős hallgatók vonultak be, foglalták el helyüket, a korábbi napokban begyakorolt koreográfia alapján.
Taláros államvizsgázott diákoktól barnállottak a széksorok. A nagy melegre való tekintettel mindegyikőjük legyezőként használta a már kézhez kapott oklevél mellékleteket. Kint tombolt a nyár, az egyetem belsejébe szorult levegő sem adott enyhet.
Miután mindenki elfoglalta helyét, Beethoven IX. szimfóniájának, az Örömódának a hangjaira bevonult az egyetem vezetése. A modernizált szimfóniarészlet utalt az egyetem európaiságára, a diplomák Európa érvényességükre és egyben Magyarország Európai Uniós tagságára. Az újra hangszerelt, feszes ritmusú óda üdítőleg hatott a bágyadó közönségre.
Az egyetem rektora és kísérete elfoglalta helyét. Következett a Himnusz. A megjelenteket külön megkérték, hogy nemzeti énekünket felállásukkal tiszteljék meg. Rossz szokás szerint most is akadtak, akik fittyet hánytak az egészre. Az álló tömeg mögött akadtak kedélyesen cseverészők, valahova halaszthatatlan ügyeket intézni sietők. A legfeltűnőbbnek azonban egy hölgy bizonyult. A Maróthi György (1715-1744) táblája feletti karzatrész korlátja mögött mindenki állt, csak a fiatal nő ült. Nem tűnt fel neki a Himnusz, hogy a díszudvaron majdnem mindenki állt, tisztelgett nemzeti tudatunk megzenésített érzése előtt. Unottan karózta fejét. Rágózott, mint egy kérődző. Képes volt a Himnuszt könyökölve végighallgatni, miközben nem akad senki, hogy figyelmezette volna arra, mi illik ilyenkor. Még arra is gondoltam, hátha tolókocsiba kényszerült mozgássérült…, de nem (később derült ki, amikor diplomát átvevő hozzátartozója nevének hallatán talpra ugrott, hevesen tapsolni kezdett). A Himnusz utolsó taktusaira még néhány nemzeti színű zászló is előkerült, de a nő csak könyökölt és fogai őrölték a gumit. Nem szégyellte magát…, mások helyette is.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás