Ezerszer leírták már az ámulatnak, áhítatnak, a látványt kiváltó érzelmi kitörésnek az áradozó felkiáltását. Erdéllyel nem lehet betelni. Megismerésére egy emberélet kevés. Aki nem keresi fel, egy óriási élménnyel egész életére szegényebb marad.
Pünkösdkor háromnapos buszos kiránduláson vettem részt. Felkerestük Tordát, Nagyenyedet (szállásunk is ott volt), Remetei-szorost és kolostort, a kelneki szász erődtemplomot, a fogarasi havasokat (Balea-vízesés és tó. Ez utóbbi 2034 m magasan), Nagyszebent, Gyulafehérvárt, a kőközi szorost, Torockót. A programokban bővelkedő, feszített tempójú út minden élményét lehetetlen egyetlen írásba tömöríteni, így több részletben adjuk közre.
Elviekben semmire sem szabadna emlékezni, mivelhogy borosgazda vendéglátónk mindent megtett az amnéziás állapot elérése érdekében. Ez mit is jelentett? Legalább tizenkét feles borpárlat (legalább is nekem), nyolcféle bor kóstolása, valamint az útba ejtett cujka (román szilvapálinka) lelőhelyek. Példának okáért a nyelvi nehézségeknek tudható be a tordai eset. Az 1568-as vallási türelmi rendelet aláírásának helyt adó református templom tövében felfedezett csehóban két felest kértem (másik az ismerősömé lett volna). Erre a pultoshölgy két decit töltött. Mit volt, mit tenni, testvériesem elosztottuk. Mindössze négy lejt (kb. 285 Ft) fizettem.
A borosgazdánk meglepően bőséges italkínálata és saját beszerzéseink ellenére az utazás minden pillanata mélyen vésődött az emlékezetbe. Ebből az élményhalmazból most a leglehangolóbbat választottam. Nemzeti szomorúság kerített hatalmába, amikor Gyulafehérvárra értünk. A múlt tudományában járatosabbak tudhatják, a városban történtek szomorú fejezete a magyar történelemnek. 1918. december 1-jén itt jelentették be Erdély Romániához csatolását. Az óvárosban megtaláltam az Egyesülés csarnokát, azaz azt az épületet, ahol a bejelentés megtörtént. A bejárat előtt megálltam. Egy percig néma, szomorú főhajtással adóztam a tragikus esemény emlékének.
Gyulafehérvár Kolozsvártól délre 95 km-re a Maros közelében fekszik. Ötvenhatezer lakosú város. A valamikori magyar és szász településen mostanság mindössze ezerhétszázan vallják magukat magyarnak. Ipari centrum. Közigazgatási határán belül és agglomerációs övezetében megszámlálhatatlan ipari létesítmény üzemel. Csinált város. Mint Romániában mindenütt, csak a belvárost hagyták meg, a többit ledózerolták és jellegtelen, ízléstelen emeletes házakat húztak fel.
A városban is tetten érhető azon törekvés nyomai, amelyek segítségével a románok igazolni kívánják őshonosságukat Erdély területén, a honfoglaló magyarok pedig a betolakodók voltak. Mint ahogy Kolozsvárott, Mátyás király szobra körül végeztek ásatásokat, találtak római kori épületmaradványokat, ugyanezt tették Gyulafehérvárott is. Még a földalatti toalettet is úgy alakították ki, hogy a férfi és a női mosdó között római kori kődarabokat nézegethet a szorongató érzésén sürgősen enyhíteni akaró. Igyekezetük történelmi oka a dákó-románság elmélet igazolása, mely központi szerepet játszik a román nemzeti identitás erősítésében. Igyekezetük eddig nem érte el a kívánt célt.
Gyulafehérvár belvárosában, a várban található a 13. században épült székesegyház. Nevezetes személyek temetkezési helye. A főbejárattól balra Szapolyai János (I. János király) kancellárjának, Martinuzzi Fráter Györgynek a sírja látható. A déli hajóban helyezték örök nyugalomra a Hunyadiak maradványait. A három sír közül a középső Hunyadi Jánosé, balra pedig Lászlóé. Legépebben maradt meg a kormányzó testvérének sírja. A történelem során a székesegyházat többször feldúlták, így a sírok valószínűleg üresek. A püspöki palota a székesegyház mellett található. A románok, mint mindenhol Trianon után, 1922-ben itt is hatalmas ortodox templomot emeltek, a téren ellensúlyozandó a székesegyház addigi egyeduralkodását. A vár területén a 17-18. században több palota is épült. Az épületekben a román állam közintézményeket helyezett el, az Apor palotában pedig az 1918. december 1. Egyetem kezdte meg működését. A középkori városrészt az ezerhétszázas évek első felében fallal vették körül. Az utcákat szobrok szegélyezik. Őrségváltást is volt szerencsénk látni.
Gyulafehérvárott a rossz idő és a feszített tempó miatt másfél órát tartózkodhattunk, pedig a város többet érdemelne. Majd legközelebb.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás