Az alkotók számtalan irodalmi munka színhelyéül választották Debrecent. Tette ezt Petőfitől Szabó Magdáig jó néhány jeles írónk, költőnk.
Krúdy Gyula Nyíregyházán született. Nem lehetett ismeretlen számára a „szomszédvár”, a cívisváros. A kis török c. novellája cselekménye is főleg Debrecenben játszódik. Az írás a Kis Tükör c. református családi lap szerkesztette, fiataloknak készült elbeszélés kötetben jelent meg. A Krúdy szerzeményből az ellenség szeretete vetítődik ki, mikor a magyar szülők felnevelik az ellenség gyermekét szeretetben, becsületben.
A törökök 1683-ban Bécs ellen vonultak. A sikertelen ostrom után végre összefogott Európa, keresztény hadat szervezett. 1685-ben Érsekújvárt szabadították fel, 1686 nyarán pedig Buda visszavételéhez készülődtek. A várat védő Abdurrahman pasa irányította védelem három hónapig kitartott. A keresztes seregnek szeptember 2-án sikerült megtörni az ellenállást. Menekültek a törökök. Féltek a magyarok haragjától, ezért török földig meg sem álltak. Katonák és civilek versenyt futva igyekeztek hazájukba.
A török szabó, Ahmed is oly gyorsan tűnt el Budáról, hogy fiát ott felejtette. A kis Ahmed sírdogálva, magányosan bolyongott az utcákon. Tóth Márton debreceni csizmadia, aki akkortájt a pesti vásárba érkezett, átrándult a néhány nappal korábban felszabadított Budára. Az eltörökösített várat, a háborús károkat szemlélve látta meg a gyereket. Rövid kérdezősködés után, felesége beleegyezésével, magához vette.
Visszatértek Debrecenbe. Tóthék megszerették a kisfiút. Úgy nevelték, mintha sajátjuk lett volna, pedig volt már belőlük négy. Amikor nagyobbacskára cseperedett, a csizmadia a műhelyében maga mellé vette, megtanította a csizmakészítés csínjára-bínjára.
Közben Karlócán (Belgrád közelében) 1699-ben megkötötték a békét. A török nem támadt többé Magyarországra. A megenyhült világban az egyik nap egy öreg török állított be Tóthékhoz. Ahmed volt, a Budáról elmenekült apa. A fiáért jött, aki zokszó nélkül engedelmeskedett. Az öreg még meg sem köszönte, hogy a fiát Tóthék felnevelték.
Eltelt néhány év. A csizmakészítő egyre keservesebben boldogult. Hiába, az idő nem múlik el nyomtalanul. A műhelyben a kis Ahmed széke üresen állt. Tóth úr akárhányszor ránézett, keserveset sóhajtott.
Egy reggel, ahogy benyitott munkahelyére, nem akart hinni szemének. Többször megdörzsölte, mert nem hitte, amit látott. Ahmed ült a székén és szorgalmasan kalapálta az egyik csizmát. Amikor a csizmadia felocsúdott, serényen érdeklődött visszatérte felől. A fiú elmondta, hogy bár ő török, de Debrecenben magyar lett. Csak debreceni levegőt tud szívni. Úgyhogy visszajött.
Maradt is, míg meg nem halt. Soha többé nem kívánkozott a Török Birodalomba.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás