Nos, hol lehet a legjobb finn történeteket hallani? Finnországban? Nem. Ott benne élnek az eseményekben. A debreceni finn konzulátuson? Talán – ha a konzul humoránál van. Akkor hol? Természetesen a város egyik munkaruházati üzletében.
Történt pedig, hogy Finnországban, a sarkkör környékén gyakorlatozó lányomnak tönkre ment az egyik cipője. Nehogy már egy pár cipővel bekkelje ki a kint tartózkodást, mert még jöhet egy rettenthetetlen harcos rozsomák, és éles fogaival miszlikekre szabja a lábbelit. Rettenthetetlen harcos, mert nem ismeri a félelmet. Nekimegy a medvének is. Lábába mélyeszti fogát, és levakarhatatlanul csimpaszkodik áldozatán. Szóval, akkor odalenne a másik pár is. Mezítláb azért ne jöjjön haza! Persze azért egy fapados járaton nem is lenne annyira feltűnő.
A családi tanács összedugta a fejét. Összevetette az Ezer tó vidéke cipőárait a hazaival. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a csomagszállítás költségeivel is olcsóbb a beszerzés, mint finn honban.
Nosza, felkerestünk egy munkaruházati boltot (ott árulják a legstrapabíróbb bakancsokat). Vettünk is. Az eladó darálta a szokásos szöveget: ha a bakancs nem jó, vissza lehet hozni, kicseréli. A feleségemmel felnevettünk.
- Finnországba kerül a lábbeli – tájékoztattuk.
A férfi szeme felcsillant. Finnország? Gyorsan elmesélte, hogy fél évet tartózkodott Helsinki közelében, a tengerparton. Visszakívánkozik. Elhiszem.
- Aztán tudják, miért kell szaunázáshoz zoknit vinni? – tette fel váratlanul kérdését.
- Nem – válaszoltunk megrökönyödve, nem tudva, mi lesz a kérdés kimenetele.
- Télen szóltak a haverok, mert megyünk szaunázni. Lelkemre kötötték, hogy vigyek zoknit. Én meg úgy gondoltam, csak át akarnak verni. Nem vittem. Amikor találkoztunk, köszönés helyett kérdezték: hoztál zoknit? Nem. Na, erre begurultak. Mondták, addig nem megyünk sehova, míg egy párat be nem szerzek. Beugortam a közeli hipermarketbe és vásároltam… Fél órája főttünk a szaunában, amikor társaim cihelődni kezdtek. Szatyraikból egymás után kerültek elő a lábmelegítők. Követtem példájukat, én is felvettem. Ekkor világosítottak fel, hogy pallón futunk a tóig, s ha mezítláb tennénk, a nagy hideg egyből leszedné talpunkról a bőrt.
A történeten jót nevettünk, majd búcsúztunk. Az eladó jó munkát, szórakozást kívánt lányomnak, mi pedig köszöntük szépen, átadjuk, a jó tanáccsal együtt.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás