Szeretem a medúzákat. Mert ártatlanok. Nem jártak párttaggyűlésre, s azt sem tudják, mi az, hogy mentelmi jog. Jobb híján lebegnek, s nem eszmélkednek az ötven évre titkosított jövőről.
Szeretem a medúzákat, sosem féltem tőlük. Bár régen úszkáltam közöttük békés semmittevésben, mindenféle híreszteléssel szemben, engem sosem bántottak. Talán, mert nem akartam uralkodni felettük. Azt mondják, akik szeretik a háborgást, a hisztérikus gyűlölködést, csípésük halálos is lehet. A bőr alá jutó toxin elvégzi a küldetését.
Olyan medúzákról álmodom, akik büntetnek helyettünk is, akik lebegve is felismerik a titkos jövő agitátorait, technokrata csibészeit, zsákmányszerző minisztereit, kalmár hivatalnokait.
Akik a törvényesség lassan őrlő malmai helyett kivonják a forgalomból a hatalom méltatlan szolgáit, ha harminc év ügynöki múlt után is, decemberben a délszaki szigeteken érlelik ifjúságuk utolsó hólepte korszakát.
Nekünk csak a medúzák ösztöne marad, mert gellert kapott eszméink, tétova tisztességünk, csak a jog törvényességére vár reménytelen, s fél az erkölcs bűntető apostolaitól, felhevült szívű prófétáitól. Akik néven nevezik a bujkáló lehallgatókat, a hazaáruló víz- és földkufárokat, a falu- és családrombolókat, a túlélés óvatos szélhámosait.
Világ medúzái egyesüljetek!
Végezzétek el helyettünk, amit nekünk kellett volna! A meg nem történt számadást.
Sz.B.
Új hozzászólás