Négylábú biztonság

A megfigyelő macska

Míg régebben a mechanikus biztonságtechnikai eszközök voltak hivatottak életünket, értékeinket védeni, az utóbbi évtizedekben az elektronikus eszközök vették át a szerepet.

Infra- és mozgásérzékelők, kamerarendszerek, számítógépes védelem, mint megannyi módja biztonságérzetünk erősítésére. Igen, jól olvasták! Fontosabb a tudat, mint az eszközök hatékonysága. Ugyanezt érezzük az élet-, baleset-, lakás- és autóbiztosítások esetén. A bajtól nem véd, de a pórul járt annál nehezebben jut pénzéhez. Közel nem annyit kap, mint elszenvedett kára.

Az elektronikai berendezésekkel egy nagy baj van. Fixen telepítettek. Még ha mozgatható, fordítható is, egy jó megfigyelő hamar kiismerheti fordulásszögűket, látótérszélességét, akciórádiuszukat, periodításukat. Ezeket feltérképezve a rendszerek könnyen kijátszhatók. Történt már a világon olyan bankrablás, amikor a betörők a széfterem felső harmadában közelítették meg a páncélszekrényeket, mert az infra mellmagasságban működött.

Biztonságtechnikai szempontból sokkal hatékonyabbak az állatok. Mobilitásuk és gazdához, házhoz való hűségük tartásukat felértékeli. Hátha még az állatok idomítottak vagy biztonságtechnikai eszközzel felszereltek!

Angliában macskákkal kísérleteztek. Autonóm állatok, de helyhez ragaszkodók, így a háztól nem kóborolnak el (persze vannak kivételek), rendszeres etetésük, gondozásuk és szeretetigényük kielégítése biztosíték a helyben maradáshoz. A macskák érdeklődő természetűek. Óvatosan, de mindent felfedeznek, megvizsgálnak. Egy tudóscsoport e tulajdonságuk felhasználásával fejlesztett ki, az eddigieknél sokkal hatékonyabb észlelési rendszert. A macskák nem fognak riasztani, de remek bizonyítékokat fognak szolgáltatni, melyek alapján a tolvajok, betörők könnyen elfoghatók és elítélhetők.

Az elektronikai eszközök miniatürizálása lehetővé teszi, hogy olyan helyeken és alkalmakkor is használják, ami korábban elképzelhetetlennek bizonyult. A vállalkozó csoport kísérleti alanyul négy macskát választott ki. Mindegyik fejére egy piciny kamerát szereltek. A kamerák felvételei egy számítógépre kerültek, de monitorokon is kivetíthetők lettek.

A macskák a technikai kivitelezést kimondottan jól tűrték. Az apró készülékek nem zavarták mindennapi tevékenységüket. Ez fontos volt, mert tudjuk, hogy a cicák territóriumőrzők. Területüket időről-időre végigjárják, és határait vizeletükkel jelölik, erősítik. Az idegen macskák behatolását megelőzendő, szinte állandóan mozgásban vannak (nem Garfieldek). Minden, ami új, idegen, „górcső alá” vetik. Mindez jól látható a monitoron.

Következett az elképzelés tesztelése. A kutatócsoport egyik tagja betörőnek öltözött és óvatosan közelítette meg a macskák „őrizte” házat. Nem ért még a bejárati ajtóhoz sem, amikor az egyik macska, az udvarban parkoló autó alá bújva, már le is leplezte. A kísérletet többször elvégezték. Észrevétlenül a betörő egyetlen alkalommal sem közelíthette meg a házat.

A kutatók olyan biztonságtechnikai „rendszert” fejlesztettek ki, amely kiismerhetetlen, ezért hatásos. Négy macska tartása sokkal olcsóbb, mint különböző védelmi cégek szolgálatait igénybe venni, drága, többnyire csak illúziót erősítő eszközöket vásárolni, működtetni. Naponta annyi riasztó szólal meg, hogy az átlagpolgár már nem figyel rájuk, azaz a műszaki berendezések, emberi figyelem és beavatkozás nélkül, vajmi keveset érnek.

Azért nem árt, ha a háznál csahol egy tekintélyesebb méretű kutya is. Ő a prevenciós állat. Ugatása, vicsorgása meggondolásra készteti a rosszban sántikálókat. Nincs kedvük egy buldog fogsorával hátsó felükben menekülésre fogni a dolgot. Ha mégis sikerül kicselezni, a macskák őrjáratán garantáltan lebuknak.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.