Ki hinné, hogy egy jó szándékú gázkutató fúrásból váratlan tragédia keletkezik? Azután viszont olyan szerencsésen alakul a helyzet, persze áldozatok, veszteségek árán, hogy turisztikai látványosság, érdekség válik a helyből. Íme a történet!
Az 1920-as években Pávai Vajna Ferenc geológus vezetésével az alföldön is megindult a szénhidrogén-kutatás, melynek „melléktermékeként” vált világhírűvé a 73 Celsius fokos termálvízre alapuló Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő. 1959 januárjában, a Nagyhegyes Hajdúszoboszló közötti Hsz. 2. jelű kút mélyítésével tárták fel a 30 Mrd köbméteres hajdúszoboszlói gázmezőt. A kutak viszonylag kis mélysége, a metángázok jelentős mennyisége, illetve a technológiai fejletlenség a kitermelések kezdeti időszakában komoly gondokat, többek között súlyos gázkitöréseket okoztak. A legnagyobb gázkitörés 1961. augusztus 23-án a Hsz. 36-jelű kút kitermelése során történt. Az öngyulladás következtében lángra lobbanó földgáz közel 42 óráig égő 100méteres lángoszlopa a 20 kilométerre lévő Debrecenben is nappali fényeket varázsolt az éjszakai égboltra. A kitörés fellazította a talaj rétegeit, ezáltal a fúrótorony elsüllyedt. A 6 napig nagynyomással feltörő gáz egy csaknem 150 méter átmérőjű kráter vájt a földbe, és hordalékaként egy 12 méteres földsáncot emelt maga köré, elfojtva önmagát. A kráter helyén egy horgászatra is alkalmas kb. 5 méter mély tavacska keletkezett. Az ezt körülölelő sáncot most erdő borítja, mely zömmel nemes nyárból áll. Az erdővel övezett kis vízfelület védett, hűvös, párás mikroklímája jelentősen eltér a környező, az időjárásnak jobban kitett szántóföldek klímájától.
2006-ban a kitörés 45. évfordulója alkalmából az önkormányzat a területet bekerítette sétányokat, pihenőket alakított ki a területén, valamint a MOL Nyrt-vel közösen egy mini fúrótornyot és egy emléktáblát emeltetett. A település felől szilárd burkolatú úton (kb 3,5 km) akár kerékpárral is jól megközelíthető ipari emlékhely, közkedvelt kirándulóhely.
Az ötvenöt éves eseményre a ma már nyugdíjas korú szemtanúk így emlékeznek vissza.
Kunkli Ferenc: - Fejős tehenész voltam a Petőfi Tsz-ben. Augusztus 23-án pirkadatkor történt, amit elmesélek. Fejtem a teheneket, aztán az ablak felől villámlásszerű jelenség látszott. Gondoltam, nem létezik, hogy villámlik, hiszen nagyon szép, tiszta idő volt. Felálltam, kinéztem az ablakon. Úgy tudnám leírni, hogy fordított villámlást láttam, mert nem felülről jött, hanem alulról, a földből jöttek a lángok cikkcakkban. Gyorsabban kezdtem el fejni a tehenet, hogy minél hamarabb láthassam, mi történik. A dolgom végeztével fogtam a kerékpárom, felültem és a helyszínre tekertem. De teljesen megközelíteni nem lehetett a területet, mert a rendőrök a Kádár dűlőt minden irányból lezárták. Igen ám, de mi túljártunk a rendőrök eszén, mert az egyik oldal tengerivel, a másik oldal kenderrel volt bevetve és a bátrak (köztük voltam én is) ezeken keresztül egészen közel merészkedhettünk. Azt láttam, hogy nyílt rendesen a föld. A kitöréshez legközelebb a Csóka tanya volt. A honvédségnek egy egysége elkezdte lebontani a tanya tetejét, leszedték a cserepeket, faanyagokat. Egyszer megszólalt a síp, olyan gyorsan mentek lefele a ház tetejéről és hagyták el a helyszínt, mint akit a dongó megcsípett. Jól is tették, mert azt a tanyát betemette a föld, a fúrótoronnyal, gépezetekkel együtt, olyan nagy kiterjedésű lett a kráter. Ott nyugszanak a gépek a föld alatt örök életig, ki tudja meddig…
Ám akkoriban nem ez volt az egyetlen kitörés, volt még egy jó pár. A legfélelmetesebb a Kapusi Imre bácsi tanyája körül volt. Az nem gyulladt ki, de olyan nagy hanggal volt, hogy még az ablakok is beleremegtek. Emlékszem még egy ilyen esetre a Petőfi területén is, ott még az én szüleim kint laktak a közelben a tanyán, azt a tornyot viszont le tudták dönteni lánctalpas, nagy gépekkel, viszont a gépeket ott is elnyelte a föld.
Dobi Jánosné Marika néni: - Amikor az eset történt, én 17 éves voltam, és a Béke Tsz-ben dolgoztam. A kitörés napján a Gólyáson vágtuk és kötöztük a kendert a lányokkal. Egyszer csak egy nagy robajra és egy égbe nyúló lángoszlopra lettünk figyelmesek. Viccesen meg is jegyeztünk egymás között, hogy reméljük, a láng addig nem alszik el, míg oda nem érünk. Azonnal elindultunk a Hegyes 2 út mentén. A gázkút körül is kender volt vetve, amikor odaértünk, mondták nekünk, hogy mentsük a kendert. Mi mondtuk, hogy eszünk ágában sincs, most jöttünk a munkából, nem állunk megint be. Ahogy jött kifele a gáz a lánggal együtt, a földet meg körül hányta kifelé. A jelenség nagyon nagy dübörgéssel volt. Közben a szüleim tanyája mögött pont volt egy gázkút. Nem győztek kijönni a szakemberek a gáztelepről ellenőrizni, hogy nincs-e valami baj. Arra emlékszem még, hogy nagyon világos volt éjszaka. Az állatok is nyugtalanok voltak, megzavarta őket az állandó fény, dübörgés, zaj. Utána vissza-visszajártunk a helyszínre. Láttuk, hogy próbálták repülőgépből szórt homokkal lefojtani a tüzet, de nem sikerült nekik. Végül a természet mindent megoldott, saját magát oltotta el, temette be.
Girsch Andrásné Mancika néni: - Mi két dűlővel laktunk arrébb. Amikor a kitörés volt, mindent lezártak körben, így nem akartak a rendőrök a megszokott útvonalon hazaengedni. Csak nagy könyörgés árán engedtek át, hogy ne kelljen óriásit kerülnöm. Olyan világos volt bent a lakásban, mintha égett volna a lámpa.
Vincze Sándor: - Én akkor 19 éves voltam. Szerdán volt a gázkitörés, és nekünk azon a héten szombatra volt kitűzve az esküvőnk a párommal. Úgyhogy, ez duplán emlékezetes számomra. Volt egy kis izgulás is, hogy engedik-e hogy megesküdjünk. Veszélyes volt ez a helyzet, mert a földrepedések a falu irányába is vezettek, ahol szintén voltak kutak. Attól féltek, hogy ha a kutak összedolgoznak, nagyobb baj is történhet, akár az egész falu lakosságát ki kell telepíteni. Végül augusztus 26-a, szombat reggelre elaludt a kitörés, így nyugodtan megtarthattuk a lagzit. Annyi előnye azért volt a tűznek, hogy éjszaka is tudtuk csinálni az előkészületeket (kopasztást, disznóvágást, sátorállítást), mert olyan világos volt. A Kádár dűlőnél olyan forgalom volt, mint ma a 33-as főúton.
Nagy Lajos: - Én fogatos voltam akkor, négy fogattal odarendeltek a rendőrök minket, hogy hordjuk el a kendert. Nem tudtunk ám sokáig menni, mert annyira fújta a tüzes pernyét a levegőben, hogy a lovak is megijedtek, és nem mentek tovább. Kapusi Jani bácsi volt az első kocsis és ő mondta, hogy mindenki forduljon meg, menjünk vissza, mert itt a lovakat már nem tudjuk tovább hajtani. A rendőrök és Csige Jani bácsi, a körzeti megbízott csak erősködött, hogy mentsük a kendert, de mi akkor már nem tudtunk semmit se tenni. Borzasztó kegyetlen volt a látvány, a pernye, a kicsapódó égetett föld. 42 óra hosszáig égett, önbeoltással oltotta el magát. Amikor elaludt, azután 4 tűzoltó kocsi segítségével szivattyúztak át több köbméter vizet. Majd évek múlva is a Pecéből engedtek bele vizet, hogy elfojtsa a gázt.
A kitörés után többször is jöttek vizsgálni a helyszínt. Az egyik esetnél ’63 őszén én is ott voltam. Eszenyi Pista bácsi volt a tanácsnál a kocsis, elment szabadságra és én helyettesítettem. Így én vittem két búvárt teljes felszereléssel a kráterhez. Meg is kellett várnom őket a fogattal, míg lemerültek, mert nekem kellett visszaszállítanom őket. Azt mondták, hogy 47 méter mélyen jártak lent, tovább nem tudtak merülni, mert nagyon sűrű volt az iszap.
Szatmári Lászlóné, Rózsika néni: - Egészen fiatal, 11 éves voltam akkor. Emlékszem, hogy egy rendőr megjelent nálunk, és azt mondta, hogy pakoljunk össze, mert lehet, el kell költöznünk a tanyáról. Nem messze tőlünk volt egy gázkút, és attól féltek, hogy odáig elér majd a tűz. Az udvarunk tele volt a kilövellő égetett földdel. A háznál lévő kukoricát gyorsan elkezdtük morzsolni, hogy az se vesszen kárba és tudjuk magunkkal vinni, ha szükséges. Végül kiköltözésre nem került sor, de nem volt mindenki ilyen szerencsés. A nagybátyám házán volt egy egérlyuk, ezen a lyukon ömlött be a föld és a pernye, az egész lakás tele lett vele, így kénytelenek voltak távozni az otthonukból. A sógoromat (Németi Ferencet) pedig sürgősen riasztották, hogy azonnal kezdjék el a kitörés körül a kukoricát silózni.
Szatmári László: - Akkoriban biztonsági intézkedések történtek arra az estre is, ha ki kell üríteni a falut. Veszélyes volt ez az egész, mi is féltünk. Fiatal gyerekek voltunk, és sírtunk, hogy most kerültünk pár éve ezekbe a szép házakba és mi lesz, ha el kell hagynunk a falut. A szülők erősnek próbáltak mutatkozni, de látszott rajtuk is, hogy félnek. A legnagyobb öröm az volt, amikor kiderült, hogy a kitörés önmagát eloltotta. Csodálatos így visszaemlékezve is belegondolni, hogy milyen hatalmas ereje van a természetnek. Az emberek a fúrásokkal mesterségesen beleavatkoztak a természet rendjébe, míg az emberek tehetetlenek voltak, addig a természet szerencsére megszűntette és megoldotta a problémát.
dalnoky
Forrás: www.nagyhegyes.hu, Nagyhegyesi újság
Új hozzászólás