Az utazás, a házikedvencek és megannyi terv, lehetőség rejlik a név mögött, amelyet elsősorban a debreceni élsport világából ismerhetünk. A kézilabdához szorosan kötődő szülők lányaként született Bordás Réka szemében szüntelen mosoly csillog, jelenleg pedig épp élete egyik nagy kalandjára, a tokiói olimpiára készül.
Ezúttal alapvetően nem sportolóként, hanem élményekkel és álmokkal teli fiatal hölgyként ismerhetjük meg. Nyári születésű lány, élete azonban nem csupán közelgő születésnapja miatt ad emlékezetes lehetőséget és tapasztalatokat számára.
A 23 éves Bordás Réka családja Kenderesen él, így Debrecen és Kenderes egyaránt otthona. Azonban szintén különleges kapocs még e két város között, hogy a történelem egyaránt hatalmas jelentőséget szánt sorsuknak. A cívisváros Magyarország évszázados őrvárosa, míg Kenderes a huszadik százat egyik nagyjelentőségű politikusát adta a történelemnek, Horthy Miklós kormányzót. A múltat nyilvánvalóan Réka is jól ismeri, ennek ellenére meglepő, hogy a történelem a középiskolában nem lett a kedvenc érdeklődési köre.
- Nem igazán volt gondom a törivel, de valahogy nem éreztem hozzám közelállónak. Ettől függetlenül számomra is érdekes a két város rendkívüli múltja – magyarázza Réka.
A Csokonai gimnáziumba járt középiskolásként, kollégistaként. Ennek kapcsán beszélgetünk a gimis évekről, a barátokról. Tanárai a mai napig kimondottan elismerően nyilatkoznak Rékáról. Vajon hogyan töltötte órákon kívüli idejét egy fiatal lány, aki a sport egyik nagy – mára beteljesült – reménységeként lépett akkoriban pályára?
- Nagyon kevés szabadidőm volt. Inkább a csapattársakkal jártunk moziba, vagy beültünk ebédelni valami finomat. Nagyon kicsi volt a kapcsolattartás az osztálytársakkal az edzés meg a kollégium miatt.
Pedagógus szülei a sporton túl a jövő generációinak nevelését, oktatását is fontosnak tartják. Ezt a párhuzamot is érintjük. Igazán érdekes, hogy miként viszonyul egy sportos szülő tanárként egy olyan esethez, amikor sportoló gyermeke rosszabb jegyet visz haza a vártnál – ám Rékára ez szinte egyáltalán nem volt jellemző. Ezúttal a DVSC Schaeffler 18-asának édesanyja és édesapja is érdekes visszaemlékezéssel egészíti ki a lány gondolatait. Elsőként Réka édesanyja, Eszter válaszol:
- Valóban ritkán kapott rossz jegyet. Viszont nagyon nehéz helyzetben volt az ingázás miatt. A gimnáziumban már egyébként talán inkább a sport dominált. A tanár viszont nem igazán bújt ki belőlünk. Megfért a tanulás és a sport egymás mellett. Nem szidtuk sosem a rosszabb jegyek miatt, akárcsak a sportban – folyamatosan biztattuk.
Majd Réka veszi át a szót rövid történettel:
- Amikor életem első egyesét megkaptam, nagyon sírtam. Ráadásul azt is úgy szereztem, hogy előző nap meccsem volt, aztán másnap feleltettek, és nem tudtam megfelelően készülni.
Harmadikként pedig egykori, ikonikus debreceni kézilabdázó édesapja, Bordás József mesél:
- Ami a sport részét illeti, nem szerettem volna beleszólni semmilyen téren, az talán összezavarta volna Rékát. Bíztam az edzőjében. Én inkább némileg finomítottam, tanácsokat adtam Rékának.
A beszélgetésben ezúttal tovább indulunk, a téma pedig az utazásra terelődik. Sportolóként gyakorlatilag kötelességből is utazni kell, világot látni azonban nem lehet csupán kötelezettség, hanem hobbi, lehetőség, akár álom. Rékának pedig nem is kell kétszer kínálni egy utazási lehetőséget, szeret új helyeket meglátogatni. Ahogy ő mondja, szinte nem is bír egy helyben ülni. Most arról kérdezem, miként él meg egy-egy kirándulást, már, ami a szabadidejében történik.
- Mi nagyon utazós típusok vagyunk. Amikor csak időnk engedi, akár egy napra is elmegyünk a hegyekbe. Nem is tudok konkrétan helyet kiemelni, bárhova szívesen utazom. Ha hazamegyek, rögtön mondom anyáéknak, barátoknak, hogy induljunk kirándulni.
Az elmúlt időszak, másfél év épp az efféle kikapcsolódástól vágta el életünket. A fiatal válogatott kézis életében mégis tele voltak pozitívummal a korlátozott hónapok.
- Egy kicsit olyan volt a karantén, mint gyerekkorunkban. Együtt volt a család. A nővérem is hazaköltözött. Az egyéni edzéssel is foglalkoztam, egészen gördülékenyen átvészeltem, vagy átvészeltük.
Ha már család, Réka nővére, Barbara modell. És előszeretettel biztatja testvérét, édesanyjukat, Esztert, hogy álljanak ők is a kamera elé. Egyelőre csak édesanyjuknál járt sikerrel.
- Minden születésnapomon megkérdezi, hogy nem megyek e el egy fotózásra – kezdi nevetve Réka –, de ez egyáltalán nem az én világom, szerintem. Anyát rá tudta venni, engem egyelőre nem. Viszont soha ne mondd, hogy soha! Ki tudja, lehet, majd kipróbálom…de az nagyon nem mostanában lesz.
Inkább másfajta hobbinak hódol otthon. A családon és a barátokon kívül a lelkiismeretes és közvetlen személyiségű Réka hű társai még a ház körüli kis kedvencek. Egyikük csatlakozott is a beszélgetéshez, az épp a házban hűsölő nimfapapagáj ugyanis szinte minden mondatunkhoz hozzászól, akarom mondani, hozzácsipog. A közösségi oldalakon azonban gyakran Rékával együtt mutatja be életét Migel, a nyuszi. Ő Debrecenbe is vele tart Kenderesről. Az újdonsült lakó pedig egy kutyus. Bár a nyuszi találkozott már kutyákkal, de az új lakótársaknak egymáshoz még nem volt szerencséjük. Zenét hallgatni valószínűleg annál inkább, hiszen a lelki feltöltődés kapcsán a zene témájához érkezünk. Réka valóságos megszállottja a zenének, akárcsak a sorozatoknak – és a mozinak.
- Folyamatosan zenét hallgatok. Fürdés közben, fogmosáskor, ha csak egy pár perc szabadidőm van. Viszont hivatás szempontjából is fontos, engem nagyon feltölt. Meccs előtt, melegítéskor is elengedhetetlen. Mindenfélét hallgatok, lassút, rockot, rapet, hangulatomtól függ. Ami pedig a filmeket illeti, pláne most értékelődnek fel igazán. Én ráadásul nagy mozirajongó vagyok. A csapatból van, hogy többen is együtt megyünk edzés után megnézni egy új, ígéretes filmet.
Apropó, csapat! Hiába, mindig elengedhetetlen, hogy a szakmáról is szó essen. A pályán ismerjük a kiváló beállót. Arról azonban keveset hallani, hogy hogyan kezdődhet egy ilyen, már a korai sikerévekben is kiemelkedő karrier. Ezesetben Eszter, az édesanyja kezdi a visszaemlékezést a kezdetekre:
- Annak idején, amikor József Mezőtúron játszott, együtt is átmentünk a meccseire. Akkor látta Réka először. Akkoriban, amikor Józsefnek edzése volt, az idő alatt én Rékával elmentem úszni. Éreztem, hogy nagy a mozgásigénye. Elkezdtünk gondolkozni, hogy jó lenne valami sportot kipróbálni. Így kezdődött a szivacskézilabda Túrkevén. Az általános iskola felső tagozatában, 5-6. osztályban pedig jött a „rendes” kézilabda. A hetedikben azonban az edzéseket már Debrecenben kezdte, de iskolát nem váltott, így naponta ingáztunk – nosztalgiázik Eszter.
Majd Réka veszi magához a szót, immár a célokkal és a mára elért sikerekkel kapcsolatban:
- Nem igazán gondolkoztam azon, hogy a gyerekkoromhoz képest hogyan változott a konkrét célkitűzésem. Az olimpián szeretnék eredményesen teljesíteni és nagyon-nagyon sikeresen élni a lehetőséggel. Meghatározó szeretnék lenni a válogatottban és a klubban is.
Az olimpiánál maradunk. Hiába a hosszú út, az egzotikum, turistaként most sajnos nem élhetik át a sportolók a japán nyüzsgést a hatályos rendeletek miatt. No, de mégis, egy efféle utazás nem mindennapi lehetőség, pláne nem az utazás olyan lelkes rajongójának, mint Réka. A kelet mindig különleges, még akkor is, ha nem pont Japánba szeretne mindenki eljutni. Réka is épp így látja, hiszen álmai között mindig is szerepeltek a kiemelkedő teljesítmények, utak, ha nem is pont Tokió, de elmondhatatlanul örül annak, hogy ellátogathat a nyugati ember által ritkán látogatott vidékre. Viszont, ha tehetné, körbejárná az egész földet.
- Inkább azt mondanám, hogy eddig azon gondolkodtam, hogy talán egyszer szeretnék Japánba eljutni. Ha tehetném, a világot beutaznám. Ez most mégis egy elképesztő lehetőség. Még, ha a most épp kihalt Tokiót nem is lehet kirándulóként megnézni. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhetem meg a várost, az olimpiai faluban viszont van élet szerencsére.
Végül a sportnál maradva pedig, magyarként kötelességünk megemlíteni a focit. Természetesen a sportkedvelő család és a csapat is követte a kontinensviadalt. Réka édesanyja a magyar érintettségű találkozókon szurkolt, édesapja viszont a mérkőzések túlnyomó részét végignézte.
A sport tehát látjuk, különösen szorosan összeköt családokat, barátokat, egy egész csapatot, akár az utazás. Bordás Réka életében pedig sem az emberi kapcsolatokból és az egészen változatos élményekből sincs hiány. Mondhatnánk, nem is gondoljuk, milyen szorgalommal és lelkiismeretesen végzett munkával elért, mozgalmas út vezet Kenderestől Tokióig.
Barna Marci
Új hozzászólás