Költő és orvos, akiről Borbély Szilárd így nyilatkozott: „Üdítő ez a szabad hang, amely finom eszközökkel, kevés mozdulattal mutatja fel a szöveg mögött megbúvó értelmet, amely a dolgokra való eddigi rápillantás számára láthatatlan szokott maradni.” A stílusa komolysága megelőzi a korosztályát.
Legkiemelkedőbb témája, ami a magyar költészetben egyedülállónak számít, hogy az anatómiai fogalmakat, testrészeket hasonlattal, szimbólummal látja el - például a szemet lélektükörként ábrázolja. Továbbá elemzi a tapasztalatait és önmagát, mert keresi a helyét a világban. Vizsgálja a kedvesét is, hogy a múltbeli dolgok új értelmet nyerhessenek. A halált a tudás és a hit tökéletesedésének az egyvelegeként említi. Alkotott már egy idős, bölcs férfi bőrébe bújva családi és gyermekkori visszaemlékezésekre tekintve, számára mégis hitelesebb a közelmúltbeli események felidézése városi sétákról, sörözésekről, randevúkról, szerelmekről. A női szerepet sokszínűnek látja, olyannak, aki egyben dolgozó, a gyermekéről gondoskodó, akivel törődni és néha biztatni kell. Az évszakokat az élet folytonosságához köti, aminek a konklúziója az, hogy hiába változnak az idők és a helyszínek, valójában semmilyen csoda nem történik. Az élet és a világ ciklikus, tehát önmagába visszatérő.
2008-ban Kárpát-medencei Diákköltők Országos találkozóján arany oklevéllel, 2009-ben Faludy György-díjjal, 2010-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal, 2012-ben verseskötet,- 2013-ban színmű NKA Alkotói támogatással és 2012-ben Szeged MJV Művészeti pályakezdői díjjal jutalmazták.
2004-től 2008-ig a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumába járt. 2007-től rendszeresen jelentek meg a költeményei és a kritikái az Élet és Irodalomban, az Alföldben, a Holmiban, a Jelenkorban, a Kalligramban, a Beszélőben, az Ex Symposionban, az Irodalmi Jelenben, a Bárkában, a Hitelben, a Kortársban, a Magyar Naplóban, a Forrásban, az Újforrásban, a Műútban, a Műhelyben, a Parnasszusban, a Palócföldben, a Helikonban, a Látóban, a Székelyföldben, a Zempléni Múzsában, a Spanyolnáthában, a Prae.hu-n, az Ezredvégben, a Tekintetben, a Vigíliában, a Megint Nyugatban, a Tiszatájban is. 2008-ban az egyik alapító tagja volt a Körhinta kör irodalmi csoportosulásnak. (Azóta a Magyar Idegtudományi Társaságnak, a Magyar Rezidens Szövetségnek, a Magyar Anatómus Társaságnak, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK TDT-nek, a Magyar Írószövetségnek, a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének is részese). 2014-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude oklevéllel. Jelenleg az intézmény Pszichiátriai Klinikájának a munkatársa.
Egy ilyen ingben
Nincsenek üres helyek. Csak elhagyottak.
Ahogy itt nálunk a kert, maroknyi gyep,
érdes betontömbök, és az, hogy nem nyílik
vagy már két éve semmi a rózsafán.
Lassan a felsőtest is ilyen elhagyott lesz,
csak a tüdő, ahogy a mellkasban,
emelkedik, süllyed, csak ez a szorgalom
marad már. Na meg az, mögéd nézni,
akár egy szobor hátát, ellopni a csigolyák
egyenetlenségeit, hogy apró repedések vannak
rajtad is, még mindig.…
Nincsenek üres helyek, csak elhagyottak,
tudni a hátad, hogy mögötte mi zajlik,
a bőr húzódásában miféle idegesség.Valóban egy maroknyi gyep lettem,
és majd te fogod öntözni a rózsafákat,
egy ing hiányzik rólam, lassan a felsőtest is.(1989, Szeged - )
Nádai Nikolett
Új hozzászólás