Látogatói rekord született a debreceni Campus Fesztiválon

Debrecen, 2014. július 27., vasárnap (MTI) - Megdőlt a tavalyi 60 ezres rekord, az idén már 70 ezren buliztak a debreceni Campus Fesztiválon - közölte a fesztivál igazgatója a vasárnapi zárás után az MTI-vel.

 

    Miklósvölgyi Péter elmondta: teljes mértékben bevált a felújított helyszín, a debreceni Nagyerdei Stadion környéke.  A fellépők és a fesztiválozók visszajelzései alapján is sikerült egy abszolút 21. századi fesztivált megrendezni - tette hozzá, megjegyezve: miután az időjárás is kedvező volt, a programok pedig nagy érdeklődés mellett zajlottak, megdőlt a tavalyi látogatói csúcs. 

    A Campus ezzel tovább erősítette pozícióját a hazai fesztiválpaletta élvonalában, a korszerű és igényes infrastruktúra, a kulturált, páratlan környezet egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország egyik legkomfortosabb fesztiválja legyen - mondta az igazgató.

    A Nagyerdei Stadion rekonstrukciója után megújult környezet várta a látogatókat, a szervezők látványos komfortos körülmények között építették fel a hatalmas fesztiválvárost. Idén több mint 6000 négyzetméternyi fedett helyszín várta a bulizni vágyókat, nyolc kiemelt színpad, számos kisebb programhelyszín és mintegy 400 program volt a négy nap alatt. 

    A legnagyobb érdeklődés a 25 éves Tankcsapdát kísérte, de ezreket mozgatott meg a Punnany Massif, a Quimby, Majka, a Vad Fruttik és a svájci sztárfellépő, DJ Antoine is. A zenei színpadok kínálata mellett először épült fel az "Egyetem tér", ahol a Debreceni Egyetem látványos programokkal, kísérletekkel mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. Voltak a fesztiválon irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a Dumaszínház humoristái is szép számban megjelentek a Nagyerdőben. 

    Vasárnap elkezdődött a takarítás, és a színpadok, sátrak bontása, hogy a Nagyerdei Stadion környezete rövid időn belül eredeti állapotába kerülhessen. A bontási munkálatok várhatóan egy hét múlva érnek véget.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.