Az 1848/49-e forradalom és szabadságharcra emlékezés napjaiban ünneprontónak tűnhet az alábbi rövid értekezés.
A méltósággal megemlékezni kívánók és a történelemtudomány képviselői nem kis bosszúságára a szónokok gyakran teljesen megfeledkezve az eredeti célról, az elmúlt hetet a dicső másfél év átpolitizálásával, az éltetések napi aktualitásokkal tarkítva tették tönkre. A múltat a mindenkori hatalmak előszeretettel sajátították ki, ideológiájuknak megfelelően, akár valótlanságok kreálásával is igyekeztek saját „szakállukra” torzítani. A szocialista történelemben például így lett egy korlátozott méretű és kiterjedésű katonai puccs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, vagy az 1956-os budapesti harcok, ellenforradalom. A múltat kutatók objektivitásra törekednek. A történelem eseményei, személyei gyakran egészen más megvilágításba kerülnek, ha nyilvánosságra hozhatók a kutatások valós megállapításai.
A cikk Kossuth Lajos személyiségének eddig kevésbé ismert vonásainak – teljesség igénye nélküli – bemutatására vállalkozik. Kossuth a magyarság tudatában reformer, forradalmár, tömegeket megmozgatni képes szónok, szabadságharcot irányító kormányzó, a Habsburg-ház trónfosztója. Csupa pozitívum, melyek az ország hasznára váltak. Kossuthnak ezt az oldalát ismerjük, a tanulók így tanulják.
Kossuth érdemeit nem vitatva azonban ki kell jelenteni: a reformkor megosztó személyisége volt. Hajthatatlan, kompromisszumokat mellőző, ám Magyarország függetlenségéért tűzön-vízen keresztül harcoló. Kossuth vitában állt Széchenyivel, a legnagyobb magyarral. E tény megosztotta a kor haladó gondolkodású magyarságát. Vitájuk lényegét leegyszerűsítve: Széchenyi az érvényben lévő törvények és a fennálló rend tiszteletben tartásával kívánta az ország megújulását. Kossuth szerint így a reformok nehezen, lassan valósulhatnak meg, a Habsburg-ház pedig minden módon akadályozzák a fejlesztési törekvéseket. Ha a megvalósítás nem megy törvényes módon, akkor forradalommal kell azoknak érvényt szerezni. Mindkét fél kitartott álláspontja mellett. A különállás gyengítette a nemzeti egység kialakulását, a nemzet felemelkedéséért tenni kívánók táborát.
1848. március 15-én győzött a forradalom. Kossuth véleménye győzedelmeskedett, ám a békés országépítés helyett hamarosan az ország védelme került előtérbe. Amilyen hamar csak lehetett, a semmiből volt muszáj ütőképes hadsereget szervezni. Kossuth remek szónoklatai („Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…”) elérték céljukat, szeptemberre felállt a honvédség. Persze nem szabad megfeledkeznünk a császári csapatoktól átállókról sem. Ilyen volt Görgey Artúr, aki a szabadságharc ideje alatt többször is a honvédség fővezéreként irányította a hadműveleteket. Kossuth Lajos Görgeyvel kapcsolatban gyakran hagyatkozott érzelmeire, s bizony komoly vetélytársat is látott a tábornokban, így többször is kinevezte a legmagasabb katonai posztra és leváltotta. Első vitájuk a schwechati csata (1848. október 30.) kapcsán bontakozott ki. Miután Jellasics serege szeptember 29-én vereséget szenvedett, Móga tábornok háromnapos tűzszünetben egyezett meg. Görgey helytelenítette a fegyvernyugvást, az üldözést és Jellasics seregének az országból történő gyors kiűzése mellett kardoskodott.
Nem ez történt. A Habsburg-háznak maradt ideje sorai rendezésére. Közben Bécsben kitört a második bécsi forradalom, mire Kossuth követelte a felkelők megsegítését. Görgey szerint a honvédség nevében a honvédelem szerepel, nem pedig idegen földön való támadás. A magyar sereg jó részét alacsony harci értékű felkelő csapatok tették ki. Görgey ezért sem akarta a támadást, azonban Kossuth akarata előtt meghajolt. Görgey ekkor a magyar hadak centrumának volt a parancsnoka. Seregéből ő hazazavarta a népfelkelőket, kiérdemelve Kossuth rosszallását, ám kiképzett reguláris egységeinek helytállása lehetővé tette a vesztes csatában a rendezett visszavonulást.
Kossuth és Görgey között Buda kapcsán újult ki a vita. 1848 legvégén a Windisch-Gratz herceg vezette osztrák sereg, megközelítette a várost. Kossuth tartani akarta Budát, Görgey azonban értelmetlen erőfecsérlésnek ítélte. A nézetkülönbségben Kossuth Debrecenbe menekülése hozta a fordulatot. Görgey, csak katonai szempontokat szem előtt tartva, feladta a várost.
Haditervének megfelelően az elkövetkező két hónapban a császári erők megosztására törekedett. Míg Perczel Mór csapatai az Alföldön lassan hátrálva a Tisza vonalán építettek ki védőállásokat, addig Görgey a Felvidéken keresztül csalogatta maga után a császári csapatokat. A megosztott ellenfél ereje elégtelennek bizonyult egy döntő ütközet megvívására. Görgey hadjárata stratégiai szempontból sikeresnek bizonyult. A halogatással sikerült megszilárdítani a tiszai magyar állásokat, a tábornok vezette sereget pedig sikerült ütőképes egységgé kovácsolni. Görgey és csapatai Kassán egyesültek Klapka ezredeivel.
Ekkor Kossuth újabb önkényes döntéssel Henrik Dembinszkyt nevezte ki főparancsnoknak. Görgey és tisztikara komoly ellenérzéssel viseltetett a döntéssel szemben. A tehetségtelen tábornok önkényes, autokrata módon próbált vezényelni. A kápolnai csata (1849. február 26-27.) bizonyította alkalmatlanságát. A honvédség tisztjeinek tiszafüredi zendülését csitítandó, Kossuth Görgeyt nevezte ki fővezéré. A tábornok terveinek köszönhető a dicsőséges tavaszi hadjárat számtalan győzelme.
A vereségek hatására Ferenc József császár az oroszok segítségéért folyamodott. Görgey szerint az új helyzetben a további hadműveleteket is az osztrákok ellen kell folytatni, az orosz hadsereget pedig tárgyalásokkal távol kell tartani a beavatkozástól. Kossuth elvetette Görgey tervét, Szegednél történő összevonás mellett döntött. Görgey helytelenítette a megoldást, de az engedelmességet ezúttal sem tagadta meg. Innen már egyenes út vezetett a világosi fegyverletételig.
Az emigrációban Kossuth élete végéig árulónak tartotta Görgeyt. E vélekedést leginkább a kettejük közötti nézeteltérések miatt elmérgesedett viszony szülte. Egyre több történész gondolja úgy, hogy Kossuthnak jobban kellett volna hallgatni katonáira. Szintén nem Kossuth nimbuszát erősíti az országból való elmenekülése. Görgey ellenben méltósággal levezényelte a véget, a világosi fegyverletételt. Görgey mindvégig megmaradt katonának. Remek hadvezérként komoly tetteket hajtott végre, jó részt neki köszönhető a magyar honvédség együtt tartása, ütőképessé tétele, a remek stratégia, a győzelmek. Véleményét bármikor kinyilvánította, de katonaként fogadta el és hajtotta végre azokat a parancsokat is, melyek szöges ellentétben álltak álláspontjával.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás