A példák hosszan sorolhatók. Egy fizikatanár elhagyta a pályát, pedig az iskolák kapkodnak a természettudományos tárgyakat oktatók után, mert akkora belőlük a hiány, de ő elment sírásónak. Kétszer annyit keres.
53 éves, elvált gimnáziumi tanárnő, két gyermekével még mindig a szüleinél lakik. Nem örökölt, hitelt sem vett fel. Saját fedélhez jutása kilátástalan. Egy fővárosi gimnáziumban többet ígérnek takarítónak, mint ott okító pedagógusok többségének. Se szeri, se száma a pályaelhagyóknak. Mennek vendéglátózni, külföldre, mert sajnos pénzből él az ember. Az infláció, a rezsiköltségek drasztikus emelése, napi megélhetési gondok felé tereli a pedagógusok többségét. Iskolában dolgozók körében terjed egy mondás, miszerint egy hónap húsz napból áll, a többit ki kell bírni.
Ráadásul nem elég az anyagi megbecsületlenség, az oktatás irányítói elbocsátással is fenyegetőznek. Elküldenék (sőt már küldik) azokat, akik felemelik szavukat ellehetetlenülésük okán. Úgy nem lehet órát tartani, hogy közben azon töprengenek, miből fogják kifizetni a számláikat.
Az is bolond, aki pedagógusnak megy. Ilyen fizetés mellett? Terjed e vélemény. Egyetemi felvételi statisztikákban jól érzékelhető, mennyire kevesen jelentkeznek tanári szakokra. Némi túlzással a hivatást már csak az aszkéták, mazochisták űzik, mások szakmaszeretetből, ám aztán lassan ők is eltűnnek a pályáról. Az egyetemi gyakorlatok idején sokan szembesülnek a valósággal, és a diploma megszerzése után nem állnak katedrára. Itt van példának a gyógypedagógus-képzés esete. Lassan majd minden egyetemen folyik ilyen képzés, mégis a nevelés-oktatás e speciális területe szakemberhiányban szenved. Integráció miatt kellenének az iskolákban (nemcsak általánosban), speciális intézményekben, egészségügyi gyermek- és felnőttotthonokba, pedagógiai szakszolgálatoknál. Az iskolákban egyre több az SNI-s (sajátos nevelési igényű), BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási problémás), Tanak (tanulásban akadályozott), 3-4H-s (többszörösen hátrányos helyzetű) gyerek. Közelebbről meg nem nevezett általános iskola 2. osztálya 22 fős. Ebből 4 SNI-s, 11 BTM-es, kettő pedig visszabukott. Az iskola nagy nehezen szerzett egy gyógypedagógust. Ez az a szakma, ahol nagyon sokat kell dolgozni, nagyon kevés eredményért. És még ez sincs megfizetve.
A kormányzati kommunikáció pedagógusellenes. A dolgozó emberek „kívánságára” kötelező intézményben tartózkodásukat rendelték el. Dolgozzon nyolc órát, mint a melós! Az a baj, egy pedagógus nem nyolcat, többet kénytelen tenni az oktatás érdekében. Ledolgozhatatlan mennyiségű adminisztráció, dolgozatjavítás, készülés az órákra, szülői értekezlet, ünnepségek megszervezése, ügyeletek, tanulmányi versenyek, ebédeltetés, és így tovább. Az átlagemberhez mégis csak annyi jut el, a pedagógusoknak a nyári szünet három hónap, ráadásul az utóbbi években többször kaptak fizetésemelést. A még gondolkodók azért felkapják fejüket: akkor mégis miért ennyire alacsonyak a honi pedagógusbérek? Valaki hazudik!
A hazai oktatás újjáélesztéséhez jól megfizetett pedagógusokra, kiscsoportos, differenciált, képességekhez mért rugalmas tanítási lehetőségekre, az oktatás szabadságára, és sok minden más mellett, az eddiginél sokkal több pénzre lenne szükség.
Képtelen ötlet az Európai Uniótól várt támogatásból finanszírozni a tanárok fizetésének rendezését. Az oktatás állami feladat, tehát a regnáló hatalom az ország költségvetéséből köteles mindezt megoldani. Méghozzá sürgősen, mert lassan nem lesz, aki tanítson!
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás