Katarzis a Hódosban

Örömtánc a mérkőzés után  Fotó: DVSC Kézilabda

Elkezdte nemzetközi szereplését a DVSC Schaeffler női kézilabda-csapata szombat este. Az Európa Liga C-csoportjának nyitófordulójában a dán Nyköbing érkezett a cívisvárosba. A Loki pedig robbantotta a csarnokot.

A Vasutas ismét megmérettetheti magát nemzetközi kézilabda porondon, ennek pedig első állomása január 7-én volt esedékes, amikor elkezdte hazai pályán a csapat az EHF Európa Ligában a szereplését. Már jóval az este 8 órai kezdés előtt teljesen megtelt a Hódos, sőt, néhány dán szurkoló is tiszteletét tette a cívisvárosban. A játékosok bemutatása során kellemes meglepetés érte a hazai drukkereket, ugyanis a pályára futott az elmúlt időszakban sérüléséből felépülő német kapus, Anca Giegerich is.

Mielőtt a labda útjára indult, elhangzott a Himnusz. Majd a lengyel játékvezetőnő-páros megadta a jelet a kezdésre. A Loki volt kezdeményezőbb, Planéta Szimonetta révén az átlövésekre alapozott Szilágyi Zoltán alakulata. A különbség hamar nőni is kezdett, majd a dán védekezés rendeződése miatt újra nyílttá vált a mérkőzés, zárkózott a Nyköbing. A félidő felén túl már vendég vezetést mutatott az eredményjelző, sőt Sveleék egyre nagyobb előnybe kerültek, úgy tűnt, az északi kézilabdára nem talál ellenszert a piros-fehér leányhad. Nem így lett. Giegerich visszatért a kapuba. Nem is akárhogy, hétméterest hárított, az átlövők pedig újra eredményesen tüzeltek. Félidőben 10-11 volt az állás.

A fordulást követően újra a DVSC Schaeffler tudta akaratát rákényszeríteni ellenfelére, beállóposzton Bordás Réka brillírozott, a debreceni hálót pedig Anca Giegerich védte egészen egyedülálló magabiztossággal. A mérkőzés hajrájához érkezve elkezdődött az idegek harca, fej-fej melletti küzdelem zajlott a pályán. A dán időkérések ennek ellenére nem hozták a kívánt eredményt, technikai szünetet követően rendre a hazaiak tudtak helyzeteket építeni, majd azokat eredményesen kihasználni. Az utolsó percben a Vasutas úgy döntött, lezárja. A csarnok robbant, jött a katarzis: a DVSC Schaeffler 28-27-re megnyerte első idei EHF Európa Liga mérkőzését. A Hódosban tapasztalt extázis az igazán fényes Loki-korszakokat idézte, visszatért a Vasutas!

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.