1989-ben sok ember nem értette Morvai Ferenc vállalkozót. Lelkes kis csapata miért kutatott Petőfi hamvai után Szibériában, amikor köztudott volt, hogy a segesvári csatában halt hősi halált a költőnk, és a többi honvéddel együtt egy tömegsírban nyugszik. Vagy mégsem?
Akkor, a média nyomására személy szerint én is, úgy gondoltam, hogy ez az expedíció egy gazdag ember egyéni passziója. Mert, ugye van, aki golfozik, jachtot úsztat az Adrián, vagy lovakat tart a Balaton mellett. Morvai meg egy kétes kimenetelű expedíciót pénzelt, amivel ráadásul jól fel is sült. Hiszen az akkori híradások szerint egy női csontvázról állították, hogy a magyar forradalmár földi maradványa. Huszonöt év után tartozom annyival az igazságérzetemnek, hogy ismertessem Morvaiék álláspontját is.
Amikor a debreceni Forradalmi Kormány hadügyminiszterével, Mészáros Lázárral Petőfi Sándor őrnagy összeszólalkozott, (Petőfi szabálytalanul kihajtott inggallérral viselte a tiszti mundért) lemondott a tiszti rangjáról. Bem József hívására Erdélybe, Székelyudvarhelyre ment. 1849. június 21-én búcsúzott el feleségétől és fiától Tordán. Bem József lengyel létére jól tudta, hogy Petőfi Sándor egyénisége és költészete milyen fontos a magyar nemzet számára. Ezért visszaadva őrnagyi rangját, rábízta a költőt dr. Simonfy Sámuel honvéd főorvosra, Bem hadtestnek a tábori főorvosára, és kérte, hogy Petőfit ne engedje a tűzvonalba. Bárhogy is végződik az ütközet, Petőfinek életben kell maradnia a magyar nemzet javára! Dr. Simonfy és Petőfi Sándor Segesvár felé haladva, Székelykeresztúron a kastélyban töltötték a csata előtti utolsó éjszakájukat. Másnap, július 31-én Segesvár mellett sorakozott fel a két hadsereg (Bem és a cári oroszok). A csata délelőtt Segesvárnál kezdődött és délután Fehéregyházánál fejeződött be. Dr. Simonfy Sámuel felállította a tábori segélyhelyet a sebesültek ellátására. E közben Petőfi Sándor civil, vajszínű nyári ruhában a székely honvédek közé ment, és ott mondta el lelkesítő szavait, biztatva a székelyeket a hősies helytállásra. Tehát, Petőfi nem fegyveresen ment harcolni, hanem lelkesíteni akarta a honvédeket. Dr. Simonfy Sámuel mindaddig szemmel tudta tartani Petőfit, ameddig az első sebesültek ellátásával nem kellett foglalkoznia. Csak annyit látott utolsó odafigyelésével, hogy Fehéregyházán orosz egyenruhás lovas katonák (kozákok) kerítették be Petőfit. Hogy leszúrták-e, vagy foglyul ejtették, azt már nem tudta figyelemmel kísérni, mert sok sebesültet hoztak a kötözőhelyre. (A későbbi évek kutatása során derült ki, hogy Petőfi egy kukoricásba menekülve, sebesülten feküdt, de nem halt meg. Egy barátja bevitte a faluba, és onnan szállították át a segesvári kötözőhelyre. Valószínűleg onnan vitték ki Szibériába.) Petőfit Segesváron a bécsi udvar is kerestette. Ferenc József édesanyja, Zsófia főhercegnő, aki „az egyetlen férfi” volt a császári családban, nagyon erélyesen irányította a politikát. Petőfi Sándorra nemcsak azért haragudott, mert magyar forradalmár volt, hanem híres: „Akasszátok fel a királyokat!” c. verse miatt is orrolt rá. Ezért kiadatta a parancsot a császári hadsereg vezetésének, hogy Petőfit élve vagy halva, de kerítsék elő. A segesvári csatavesztés után Heydte ezredes, összekötő császári tiszt, lóháton végig kutatta a csatateret, de Petőfi holttestét nem találta. Tehát, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Petőfi Sándor Segesvárnál hősi halált halt volna.
A győztes felek bécsi megállapodásban (1849. május 14.), dokumentumban rögzítették, hogy az oroszok által elfogott magyar honvédeket Szibériába és egészen Kamcsatkáig elvihetik. A bécsi levéltárból az Országos Levéltárunk lefilmezve megkapta ezt a dokumentumot. Kéri Edit is kikérte levélben ezt a dokumentumot a bécsi levéltárból, és azt magyarra lefordította.
Ezt a Magyar Nemzet 2002. augusztus 31-i számában le is közölte, 153 év után először. Addig egyetlen történészünk sem fordította le magyarra. Petőfi sírjának felkutatása egy ukrán újságírótól indult el, Munkácsról. 1983-ban Vaszilij Vasziljevics Pagirja, újságíró és irodalmár egy, a negyvenes évekbeli ukrán nyelvű lapban rábukkant a Magyarság c. újságban közreadott cikksorozat összefoglalására, amelyben szemtanúk Petőfi Sándornak az általuk látott szibériai iliszunszki 1856/57-ben ásott sírjáról emlékeztek meg, és ennek kapcsán különféle dokumentumokat is közöltek. Erről cikke jelent meg a Bajkál-tó melletti orosz újságban. Az ottaniak kutatásának köszönhetően úgy tűnt, hogy Petőfi sírját a barguzini száműzött rabok temetőjében, a zsidó temető kerítése mellett kell keresni. A kutatás elindítása Pécsi István egri újságíró cikkeinek is az eredménye. Itt kapcsolódott be a fent említett Kéri Edit színművésznő, aki részletes szakirodalmi kutatásba fogott. Az amatőr történésznő ezután kezdett hozzá az expedíció pénzügyi hátterének előteremtéséhez. Ennek során kitartó levelezést folytatott több üzletemberrel és politikussal is. Soros György és Spéter Erzsébet visszautasította, hogy a kutatást anyagilag támogassa. Rubik Ernő nem válaszolt a neki írott levélre. Id. Béres József Kisvárdáról azzal válaszolt, hogy boldogan támogatná ezt az expedíciót, de bármennyire is szeretné, nincs miből. Végül Morvai Ferenc nagyrédei vállalkozó állt a nemes ügy mellé, és megadta a szükséges anyagi támogatást. A kutatóexpedíció 1989. július 13-án 23 főből állt, akik között egy orosz, két amerikai és Budapestről dr. Kiszely István nemzetközileg elismert antropológus volt a szakértő, valamint Varga Béla régész, a vajai Vay Ádám Múzeum igazgatója. Az utolsó hónapban jelentkezett még egy szekszárdi régész is, Szabó Géza, akiről tudni kell, hogy a Tolna Megyei Munkásőrség parancsnokának a fia. A repülőtéren mutatkozott be Kardos Lajos, aki önként jelentkezett egy amatőr rádióadó-vevővel. Kardos elektromérnök, a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban a Hírközlési Főosztályon főtanácsos volt, és később a Horn-kormányban államtitkár lett. Innentől kezdve az expedíció küldetése olyan különlegesre sikeredett, hogy egy izgalmas krimi csak gyerekmese ahhoz képest, amit Barguzinban, Ulan-Udeben, Moszkvában és Budapesten a nemzeti érzelmű magyarok vívtak az MSZMP-vel, a magyar titkosszolgálattal, a Magyar Tudományos Akadémiával és a KGB-vel. Fekete Sándor író és más magyar „elvtársak” megkérték a szovjet KGB-t, hogy figyelje a barguzini kutatást. Petőfi Sándor sírjának feltárásáért szervezett előkészítő munkát Kéri Edit a történelemtudományi okiratok beszerzésével, a régi események iratainak felkutatásával kezdte meg. A Népszava kultúra rovatában tízrészes sorozatot indított. Az akkori rovatvezető Kiss Dénes költő volt. Az ő közreműködésének köszönhetően Kéri Edit cikkéből fontos részeket a moszkvai szakszervezeti társlap, a Trud is átvett. Ezt a Moszkvában élő Jurij Vinokur is olvasta, aki zsidó származású volt, és Barguzinban született. Azonnal megkereste levélben a Népszavát, és az expedíció előkészítése során a négytagú csapattal, áprilisban együtt utazott Barguzinba. Ugyanis, az idős Vinokur elmesélte, hogy a nagyapjával gyakran ellátogattak a barguzini zsidó temetőbe. Ott, a nagyapa hívta fel az unokája figyelmét arra, hogy a zsidó temető kerítésén kívül egy száműzött magyar, Alexandr Petrovics sírja van. Az expedíció júliusban már teljes létszámmal érkezett Barguzinba, és hozzáláttak Petőfi sírjának feltárásához. Kéri Edit megállt Petőfi feltételezett sírja felett, ahol áprilisban leszúrt egy botot oda, ahol Vinokur mutatta. A kutatócsoport érdekes módon jóval arrébb kereste Petőfi sírját. Kéri ekkor kezdte gyanítani, hogy a máshol történő sírkeresés, amit Kardos Lajos és Szabó Géza irányítottak, tudatos elterelő akció. Kéri Edit botja mellett egy másik sírásó csoport végezte az ásatást, és a bottól másfél méterre találták meg a keresett csontvázat. A Petőfi Sándornak vélt csontokat 1989. július 17-én emelték ki a száműzött rabok temetőjében, és ez majdnem teljesen egyezett a Jurij Vinokur által megmutatott sírhellyel. Dr. Kiszely István antropológus megállapításai egyértelműek voltak. A koponya jellegzetessége, a fogazat, és a csontok méretei egyeznek az ismert testi jegyekkel és az addig összegyűjtött adatokkal. Úgy tűnt, a megtalált csontváz Petőfi Sándoré. Petőfi Sándor C-vitamin hiányban, skorbutban halt meg, amelyre a koponyája vizsgálata során, a szájpadlás jeleiről derült fény. Kéri Edit rádiós úton azonnal örömhírt akart közölni Budapesttel. Kardos Lajos rádiós munkatárs azonban elszabotálta a hír továbbítását, arra hivatkozva, hogy a készüléke elromlott. Kéri szerint ez volt a második gyanú, hogy az expedícióba be vannak építve a titkosszolgálat emberei. A második napon Kéri Edit zsebpénzével és egy orosz szótárral, titokban elgyalogolt a helyi burját postára és feladott egy száz szavas hírt Budapestre, a Népszavának. A magyar szöveget itt cirill betűkkel kellett leírnia. Kéri egy évig tanult oroszul a Színművészeti Akadémián, tehát a szovjet posta nyomtatványán a szöveget le tudta írni. Moszkvában a szovjet főpostán a külföldre menő táviratokat átírják latin betűkre, de a szöveget angol fonetika szerint továbbították. Budapesten a Népszava szerkesztőségében egy hirtelen alakult bizottság tudta csak kisilabizálni az angol jellegű írásból a magyar szöveget. Nagy jelentőségű volt az a hír: „fekete, őszes hajtincs is van!” szólt a híradás többek közt. („Petőfi: Hajam őszbe vegyül már…”) A Népszava két nap múlva megjelentette Kéri Edit hírét és ezt a szovjet TASS is leközölte. Ezt, Kardos Lajos is megtudta, és csak ekkor volt hajlandó ő is leadni a barguzini hírt. A Népszava cikke alaposan felkavarta a magyar társadalmat.
A harmadik gyanúra Szabó Géza szekszárdi régész adott okot, amikor a sírban talált Petőfi hajat elrejtette, és azt hazudta, hogy ez nem Petőfi haja volt, hanem egy fa hajszálgyökerei. A csontokat nem lehetett Magyarországra hazahozni. A KGB utasítására egy ládába csomagolva be kellett vinni a Burját Autonóm Terület fővárosába, a 300 km távolságban fekvő Ulan-Udeba, és ott a KGB által őrzött terembe zárták be. Innen került Moszkvába, ahol továbbiakban a Kremlben őrizték. Budapestről az MSZMP és a Magyar Tudományos Akadémia félév múlva a csontok vizsgálatára bizottságot küldött ki Moszkvába. Ez a bizottság állapította meg, hogy ezek nem Petőfié, hanem egy nőnek a csontjai, tehát vissza kell temetni Barguzinba. Ekkor az isteni gondviselés megint besegített, mert a Burját Autonóm Terület miniszterelnök-helyettese, Nyikolaj Krucskov kioktatta az expedíció két magyar vezetőjét, Morvai Ferencet és dr. Kiszely Istvánt, hogy hogyan kell kijátszani a KGB-t. Krucskov elmagyarázta, hogy a ládájukat rakják teli olyan súllyal, ami egy emberi csontváz súlyának megfelel, Petőfi csontjait pedig pakolják be egy női bőröndbe. (Így kerültek egy MALÉV-os bőröndbe a csontok) Ezt, Morvai és felesége vigye ki a Szovjetunióból, egy az USA-ba induló repülőgéppel. Így is történt. Dr. Kiszely István és Nehéz Mihály az expedíció tolmácsa arra az időpontra vártak, amikor az a szovjet repülőgép, amelyen Morvaiék utaztak, elhagyja az ország légterét. A KGB a moszkvai szállodában a megadott időpont előtt már félórával megjelent, ahol Nehéz Mihály orosz tolmácsuk és dr. Kiszely István várakoztak. Fél órán keresztül magyarázták a KGB tiszteknek, hogy azért nem tudják kinyitni a ládát, mert nem találják a kulcsot… Amikor a repülőgép a Szovjetunió határát a feltételezett időpontban elhagyta, akkor nyitották fel a ládát. Amikor a KGB tisztek meglátták, hogy ebben nem csontok vannak, hanem műanyag flakonok, éktelen káromkodásba kezdtek, de akkor a nyugatra indult repülőgép már rég túl volt a határon. Szerencsére dr. Kiszely István és Nehéz Mihály kimagyarázták magukat, és ezért nem tartóztatták le őket. Morvai Ferenc és felesége a repülőgéppel, Petőfi csontjaival szerencsésen megérkeztek az USA-ba. Petőfi feltételezett maradványai 1991-től 2001-ig volt Amerikában. Az ellentábor keze ide is elért. Az amerikai magyar liberálisok között volt olyan, aki egy apró csontdarabot beküldött egy amerikai laboratóriumba, mondván hogy a minta Petőfi csontjaiból való. A vizsgálatot folytató orvosok megállapították, hogy a minta női csont. Ám, azt is hozzá írták az amerikai szakemberek, hogy a személye ismeretlen. Ugyanis az antropológus szakma szabályai szerint a következőket kell a vizsgálati jegyzőkönyvbe beírni: a csontok megtalálásának helye, város, falu, temető, sír sorszáma, a megtalálás dátuma és minden egyes csont sorszámozása! A vizsgálatot kérő személy ezeket az adatokat nem tudta prezentálni. Biztonsági szempontból dr. Kiszely István és Morvai Ferenc 2001-ben elrepültek az USA-ba és „Petőfit” visszahozták Európába. Amszterdamig együtt jöttek, majd dr. Kiszely István egy nyugat-európai városba repült tovább, és szállt le, ahol a csontokat a mai napig is egy eldugott helyen, páncélszekrényben őrzik. Dr. Kiszely István 2012-ben, tragikus balesetben meghalt. Az MSZMP, a magyar titkosrendőrség és a szovjet KGB, akik mind igyekeztek különböző módszerekkel hátramozdítani a feltáró munkát. Még Petőfi orosz ükunokáival való kapcsolatot is megszakították, akiket Tyivanyenko burjátiai kutató segítségével Nehéz Mihály, az expedíció orosz tolmácsa talált meg, és levelezett velük. Édesapjuk Ivan Kuznyecov, Barguzinban született, és tudták, hogy Anna Kuznyecovának (Petőfi élettársának) a dédunokája. Dédapja 1852-ben született, ismeretlen száműzöttől származik, ezért csak az anyja nevén Alexandr Kuznyecovnak anyakönyvezhették. A rokonok az expedíció híre után, 1989 nyarán jelentkeztek a Bajkál c. folyóiratnál azzal, hogy: „Mi vagyunk Petőfi leszármazottai!” Kéri Edit 1990-ben három hónap alatt megírta könyvét: „Petőfi Barguzinban”. Budapesten az Eötvös Kiadónál jelent meg, 3000 példányban. A történet tovább folytatódott. A főváros vezetése megengedte, hogy Petőfi családjának a Fiumei-Kerepesi úti nemzeti köztemetőben fekvő közös sírjából, az édesanyja csontjaiból néhány grammot kivegyenek. Így, egy DNS-vizsgálattal tudományosan is bizonyítható lenne, hogy Barguzinban Petőfi Sándor csontjait találták-e meg. 1996-ban odáig fajult a helyzet, hogy Demszky Gábor, akkori főpolgármester kénytelen volt több pontban meghatározni, milyen tudományos feltételek és bizonyítékok alapján nyitható meg a sír. Ezeket a feltételeket viszont Morvaiék nem fogadták el. Pedig „csak” arról lett volna szó, hogy mutassák be az amerikai vizsgálatok eredményeit, illetve helyezzék letétbe a csontokat, és járuljanak hozzá további három DNS-vizsgálathoz. 2001-ben aztán Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala végül hozzájárult a Petőfi-család sírjának felnyitásához, ám Pintér Sándor akkori belügyminiszter megsemmisítette a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének határozatát. A végső szót végül a Nemzeti Kegyeleti Bizottság mondta ki 2003-ban. Állásfoglalásuk szerint a Petőfi család sírjának megbontása iránti igény tudományosan megalapozatlan, a nemzet kegyeletével is ellenkezik. Az MTA-nak 23 éve tartó kemény és konok ellenállása szintén érthetetlen. A Magyar Tudományos Akadémia akkori vezetése, élén dr. Kosáry Domokos elnökkel és dr. Szentágothay Jánossal, esélyt sem adott a bizonyításra. Nemcsak Petőfi hajtincséből nem engedtek egyetlen szálat sem a DNS-vizsgálathoz kiadni, hanem azt hangoztatták, hogy Moszkvában, sőt az USA-ban is megvizsgáltatták Petőfi csontjait, és az egyértelmű, hogy női csontokról van szó. Arról, hogy hol is vannak most a Petőfinek hitt csontok, alig lehet valami tudni. Morvai szerint biztonságos helyen, egy német kolostorban várják az „ünnepélyes hazahozatalt”.
A cikk végére itt van pár kérdés, amiken talán érdemes elgondolkoznunk. Mit jelent Petőfi Sándor fogságba esése a magyar önérzet szempontjából? Miért baj, hogy Petőfinek Szibériában gyermeke született és orosz leszármazottai vannak? Petőfit csak azért szeretjük, mert hősi halált halt, vagy inkább azokért a csodálatos verseiért, amelyek a magyar irodalom fejlődésére is olyan nagy hatással voltak. Vagy talán nagy kiábrándulás lenne számunkra, ha bebizonyosodna, hogy Petőfi Segesvárt túlélte. Nem az a lényeg, hogy jót, követni valót hagyjunk hátra utódainknak? Ha nem lennénk túlzottan büszkék hőseinkre és a történelmi eseményeinkre, és ha a realitás talaján vizsgálnánk sorsunkat mozgató történelmi erők hatásait, akkor lezárulhatna a negyed század óta tartó kegyetlen magyar-magyar vita.
dalnoky
További képek: ITT
Forrás: Kéri Edit, vitéz Hábel György, Morvai Ferenc
Új hozzászólás