A halottakra, így rendezte a történelem, október 23-a és november 4-e között emlékezünk.
Ebben a két hétben alig van nap, hogy valahol az országban ne tartanának helyi aktualitású megemlékezést az 56-os eseményekről, miközben halottak napja okán családtagok róják le kegyeletüket eltávozott szeretteik nyughelyénél.
Alapos indítékom van feltételezni azonban, hogy vannak sírok, amelyekre csak rokonok helyeznek virágokat, holott a hivatalos szervek is találhatnának módot a tisztelgésre az alant nyugvók elhalványult emléke előtt.
Amióta a forradalom évfordulóját hivatalosan is nemzeti ünnepként tartjuk számon, egyfolytában az az érzésem, mintha a hajdanvolt eseményeknek csak mártírjai és túlélői lennének. A koszorúzásokon hősok alakják idézik a szónokok, bátor és büszke tettekre, sajgó testi és lelki fájdalmakra emlékeznek az élők, a rendszerváltozást megélt harcostársak, akik megpróbáltatásaikért teljes igazságtételt várnak.
Nemigen esik szó a harmadik hadoszlopról. Azokról, aki ott voltak, ágáltak, cselekedtek, harcoltak. Elszenvedték a börtönt, tengődtek megbélyegezve a hatalom által, kitagadtatva általunk óvatosságból, az "ez is valami 56-os volt” összesúgások számkivetettségében, de nem élték meg a rendszerváltozást. Lehet, az sem, aki a beszélőkre járt hozzájuk és visszavárta őket rendületlenül. Legyen szabad tehát ezen harmadik hadoszlop harcosainak sírjára helyezni gondolatban e jegyzetnyi emlékezés virágait.
Réti János
Új hozzászólás