Gyakorlórepülést hajtottak végre a Gripenek a stadionavatáskor

Budapest, 2014. augusztus 12., kedd (MTI) - A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint nem jelentett többletköltséget a Gripen vadászrepülőgépek gyakorlórepülése, amelyet „térben és időben” összehangoltak a Ferencváros új stadionjának vasárnapi avatásával.

A szaktárca ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a honvédséget pártpolitikai propagandára használták, amikor a minisztérium megszervezte, hogy a Gripenek húzzanak át a Ferencváros stadionja felett. Demeter Márta szerint a „vasárnapi attrakció” a legszerényebb számítások szerint is legalább 30 millió forintjába került az adófizetőknek és gyenge érvnek, félrevezetésnek nevezte, hogy a gépek egy állami beruházás ünnepsége miatt szálltak fel, ahogy azt is, hogy a repülés beleszámít a pilóták gyakorló- és repült idejébe.

A szaktárca szerint ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak, a gyakorlórepülést a pilóták és a gépek éves tervezett repülési órák keretein belül hajtották végre, így többletköltség sem jelentkezett. Hozzátették: a gyakorlat a biztonsági előírások és a lakott terület feletti repülési magasságra vonatkozó szabályok betartásával történt, a feladat végrehajtása pedig nem járt nagyobb kockázattal, mint más, hasonló kiképzési repülés.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a vadászrepülőgépek bérleti megállapodásának 2012-es sikeres módosításával a tárca - a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel - egészen 2026-ig biztosította, hogy a Magyar Honvédség rendelkezésére álljon ez a légtérvédelmi képesség. „Éppen ezért mi sem természetesebb, mint az, hogy egy olyan jeles eseményen, mint annak az állami beruházásként megvalósuló új létesítménynek az avatóján, amely Magyarország egyik gazdag hagyományokkal rendelkező labdarúgó csapatának is otthont ad, a Magyar Honvédség a nagyközönségnek is bemutathatja a Gripeneket” - fogalmaztak.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.