Felejthetetlen csatákat vívva szerzett bronzérmet a DVSC-SCHAEFFLER ifjúsági csapata a május utolsó hétvégéjén megrendezett bajnoki négyesdöntőben. A finálé tapasztalatairól az együttes vezetőedzőjével, Győrvári Viktorral beszélgettünk.
- Szabó Dóra utolsó kivédett hétméterese után felszabadult örömtáncot jártál játékosaiddal és kollégáiddal a kezdőkörben. Az ünneplés később is folytatódott?
- Ahogy mondani szokás, amit meg kell ünnepelni, azt meg kell ünnepelni. Ebben természetesen a lányok részéről sem volt hiány, nagyon aranyosak voltak, és mondanom sem kell, mennyire megérdemelték, hiszen nagyon jól dolgoztak. Nem csak a döntő két napján, hanem a szezon egészében.
- Az elődöntőben a nyugati bajnokságot megnyerő NEKA várt rátok, és ugyan uralták a meccset, rendre felzárkóztatok, s kis híján meg is nyertétek az összecsapást.
- A NEKA veretlenül érkezett a döntőre, oda-vissza megverték a bajnokságban a Győrt. Mindemellett keretük az NB1/B-s felnőttbajnokságban is szerepelt, melyet úgy zártak második helyen, hogy csak a bajnoktól kaptak ki. Érthető tehát, hogy magabiztosan léptek pályára, ezzel szemben mi nem voltunk csúcsformában, főképp a védekezés terén mutatkoztak hiányosságaink. Tudat alatt talán ott is lehetett ellenfelünk fejében, hogy ők az egyértelmű esélyesek. Ebből aztán sikerült előnyt kovácsolnunk, illetve nagyon akartak a lányok, minden labdáért "összetörték" magukat, ami számomra a hétvége legnagyobb pozitívuma volt.
- Mi hiányzott a döntőhöz?
- Az utolsó akciónál elszámoltuk magunkat védekezésben, a hetespárbaj pedig már elsősorban szerencse kérdése, ráadásul az ehhez hasonló „mindent vagy semmit” - helyzetek igencsak ritkák a kézilabdában.
- A csapat azonban nem omlott össze a vesztes elődöntő után.
- A lányok tartását mutatja, hogy a rendkívül peches első meccset követően fel tudtak állni, és megismételték a szombati teljesítményt, mi több, talán még rá is tettek egy lapáttal. Mivel utánpótláskorú játékosokról és fejlődő személyiségekről, sportolókról beszélgetünk, egyértelmű sikerélményt jelenthet számukra, hogy a hajszál híján megnyert elődöntő után a Győrrel szemben már győzelemmel zárták a hetespárbajt.
- Két meccs, két büntetőpárbaj. Mit tud mondani játékosainak egy edző ilyen helyzetben?
- Nyilván megbeszéltük, hogy kik állnak majd oda a lövésekhez, de ilyenkor már nincsenek utasítások a kispadról. Úgy érzem, felesleges is lenne, hiszen minden játékosnak megvannak a saját és jól bevált technikái.
- Szépen csillogó bronz lett a szezon, illetve a korábbi évek során elvégzett munka jutalma, ám nagyon közel volt a döntő. Van benned némi hiányérzet, amiért nem lett fényesebb az érem?
- Aranyat nyerni, vagy finálét játszani nyilván remek eredmény, ezzel együtt nincs és nem is lehet hiányérzetem, és úgy gondolom, hogy mindenki hasonlóképp vélekedik, akinek szerepe volt ebben az eredményben. Amit lehetett, azt megtettük, és amit kaptunk érte, azzal is maradéktalanul elégedettek lehetünk. Ráadásul két nagyon jó meccset játszottunk, elvégre az elődöntőre a kudarc ellenére életünk egyik legjobb találkozójaként tekinthetünk, a bronzmeccsen pedig olyan katartikus élményben volt részünk, amelyre maximálisan rászolgált a csapat.
- Ami az egyéni teljesítményeket illeti, Szabó Dóra a kapuban, Borgyos Panna pedig a mezőnyben és góllövésben nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
- Az ő párosuk egyértelműen meghatározta a csapat teljesítményét, de azt gondolom, hogy valamennyi játékosommal elégedett lehetek, hiszen egytől-egyig hozták azt, amire képesek, és amit el is várok tőlük. Mindemellett kiemelném a védekezés minőségét, amellyel voltak problémáink az utóbbi időben, de most nagyon összeszedetten és masszívan dolgoztunk hátul.
- Több játékosodnak ez volt az utolsó szezonja az utánpótlásban. A felnőtt keretben rendszeresen lehetőséghez jutó Szabó Dóra - Borgyos Panna - Arany Rebeka trió mellett vélhetően akadnak további tehetségek, akikben ott az esély arra, hogy a legmagasabb szinten is értékei legyenek a debreceni női kézilabdának…
- Sokszor elmondtam már, hogy ez a korosztály nagyon rendes, agilis, jó mentalitású lányokból áll, akik újfent bizonyították, hogy csapatként tudnak küzdeni a közös célokért. A szívemnek ez az együttes az egyik legkedvesebb társaság, amellyel eddigi pályám során dolgozhattam. A jövőt illetően viszont nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de bizakodó vagyok, mert szerencsére van olyan játékosunk, akinek minden esélye megvan arra, hogy profi kézilabdázóvá váljon. Ahogy akadnak olyanok is, akik már megmutathatták magukat a felnőttek között éles helyzetben.
Tóth Sándor
Új hozzászólás