EP-választás – Gyurcsány Ferenc vezeti a DK EP-listáján

Szeged, 2014. április 10., csütörtök (MTI) – Gyurcsány Ferenc vezeti a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listáját – közölte Gréczy Zsolt pártszóvivő csütörtökön Szegeden.

A lista második helyén Molnár Csaba ügyvezető alelnök szerepel, őt Niedermüller Péter alelnök követi, a negyedik helyen Kakuk György, az ötödiken Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok szerepelnek – mondta a szóvivő a párt elnökségi ülésének szünetében újságíróknak.   Gréczy Zsolt közölte, Gyurcsány Ferenc nem kíván Brüsszelben dolgozni, akkor is a magyar parlamentben folytatja a politizálást, amennyiben az EP-választáson mandátumot szerez.  A szóvivő reményei szerint a DK legalább két képviselőt küld az Európai Parlamentbe.

A DK több napos elnökségi ülésén értékelik az országgyűlési választások eredményét, és döntenek az EP-kampány stratégiájáról. A DK megkezdte az aláírásgyűjtést a listaállításhoz, ami jó ütemben halad, vasárnap pedig kampánynyitó nagygyűlést tart, ahol Gyurcsány Ferenc mond beszédet – tudatta a szóvivő.

A pártszóvivő arra az újságírói felvetésre, hogy a baloldali pártok külön indulás következtében a Jobbik érheti el a második helyet az EP-választáson, kifejtette, a baloldal dolga, hogy meggyőzze a választókat, hogy ne a Jobbikra, a Fideszre, hanem az adott szervezetre szavazzanak.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.