EP-választás - Az Európai Néppárt a legerősebb frakció

Brüsszel, 2014. május 25., vasárnap (MTI) - A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú pártokat tömörítő Európai Néppárté (EPP) lesz a legerősebb frakció az Európai Parlamentben a vasárnap késő este Brüsszelben közzétett előrejelzés szerint.

Az EPP - mint az előrejelzésből kitűnt - az EP-választásokon a szavazatok 28,1 százalékát kapta, és ennek nyomán 211 mandátummal rendelkezik majd a 751 fős EP-ben. A néppártiak 2009-ben még 35,77 százalékos szavazatarányt értek el, ahhoz képest tehát most tetemes a veszteségük, de így is az élen maradtak.    Az Európai Szocialisták Pártja az előrejelzés szerint a voksok 25,7 százalékával 193 mandátumhoz jutott az új parlamentben. Ezzel a választási eredménnyel egyelőre nyitott maradt az a kérdés, hogy ki lehet az Európai Bizottság következő elnöke, de mindenképpen megnőttek a néppárti Jean-Claude Juncker esélyei.

A harmadik legnagyobb erőt a liberálisok alkotják, akik 9,85 százalékos szavazataránnyal 74 mandátumot szereztek. A negyedik helyen 7,72 százalékkal, 58 mandátummal a zöldek, az ötödiken pedig 6,26 százalékkal, 47 mandátummal a radikális baloldaliak végeztek.  A konzervatívok 5,19 százalékkal 39 helyet, a Szabadság és Demokrácia Európája nevű frakció pedig 4,39 százalékkal 33 helyet szerzett az Európai Parlamentben. A független EP-képviselők száma 40, azon újonnan megválasztott képviselőké pedig, akiknek a pártja egyetlen frakció pártcsaládjához sem tartozik, 56 lesz.

Az első gyorsmérleg alapján - és nem teljesen egyöntetű besorolási kritériumrendszer szerint - az erőteljesen jobboldalinak minősíthető pártok összesen 18 százalékos szavazatarányt értek el. Ezen az eredményen belül súlyában kiemelkedik a francia Nemzeti Front 25 százalékos eredménye.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.