Egy éve ilyenkor még mit sem sejtve hajtottam álomra a fejemet, hiszen az érkezésedig még három hét volt hátra. De te türelmetlen voltál, és látni akartad apát és anyát.
Annyira siettél, pedig a lányok lázasan készültek a babaváró bulival, ami végül elmaradt. Jönni akartál és jöttél. Cirka 7,5 óra leforgása alatt megérkeztél közénk a mély hangoddal, sötét hajaddal, aprócska lábaiddal. Olyan icipici voltál, hogy apa alig mert megfogni, pedig rögtön a kezébe nyomtak. Itthon Ancsa mama segített a legtöbbet, de szépen bele rázódtunk a három fős kis család szerepébe. Az elején csetlettük-botlottunk a szülőség rögös útján, és persze most sem vagyunk tökéletesek, de te az vagy nekünk, és szerintem mi is átmegyünk a vizsgán.
Most itt szuszogsz a kiságyban békésen, és én azon tűnődőm, hova röppent el ez az év. 12 hónap csak úgy elillant, mintha sosem lett volna, de mégis volt: a legküzdelmesebb, legfárasztóbb, legnehezebb, legkimerítőbb év, ami egyben a legcsodálatosabb, legizgalmasabb, legszívderítőbb, legboldogabb volt eddig mindközül. Meghallani azt, amikor először felsírtál, megpillantani téged, érezni a kis testedet az enyémen szuszogni. Az első fintorok, grimaszok, nyöszörgések. Később az első mosoly, majd az első igazi göndör kacaj. Az első átfordulás, kúszás, mászás, felállás és elesés. Az első önálló lépések! Ez mind, és még száz „első” ebben az egy évben történt.
Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos gyermek édesanyja lehetek. Ez a nap pedig melletted, rólunk is szól kicsit, hiszen egy éve ilyenkor nőből és férfiból - anyává és apává váltunk: család született. Azt hiszem a „szeretlek” sem tudja eléggé kifejezni azt, amit érzünk irántad, kisfiam.
Véné
Új hozzászólás