Egy pont a Dunaújváros ellen

Vasárnap erősebb játékra lesz szükség  Fotó: dvsckezilabda.hu

Nem játszott jól a leverkuseni EHF-visszavágó előtt a DVSC-SCHAEFFLER, így a végén még az egy pontnak is örülhetett Köstner Vilmos együttese.

Ellenfelünk halogatós kézilabdát játszik…” – fogalmazott a találkozó előtt a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában a cívisvárosi szakvezető. Márpedig mellébeszélni ő nem szokott, a meccsen igazolást is nyertek szavai: a vendégek minden lelkiismeret-furdalás nélkül elpasszolgattak, és akkor sem siettették az akciók befejezését, amikor már csak néhány átadásra maradt lehetőségük. Ölték az időt derekasan, az okuk pedig megvolt rá, hisz félidei kétgólos hátrányuk ellenére a meccs hajrájában rendre ők vezettek.

Hogy addig mi történt? Debreceni részről érthetetlen, javarészt fáradtságból és az enyhe koncentrációból fakadó egyéni- és csapathibák fűszerezték a játékot, de az első játékrészt még sikerült megmenteni. Nem úgy a másodikat, amelyben akart, s ment a csapat, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Sőt, előfordult olyan is, hogy a labda megjáratásáig sem jutottak el a piros-fehérek, mert a vendégek egész egyszerűen elcsenték a cívisvárosi kezekben dadogó játékszert.

20-20-nál percekre „befagyott” az eredményjelző, mindkét gárda többször támadhatott a hőn áhított vezető találat megszerzéséért. A debreceniek siettek, hogy aztán a legordítóbb helyzetekben is Csapó Kyrába hajítsák a labdát, György László tanítványai viszont rendre letáboroztak a hazai kapu előtt. Legtöbbször annak köszönhetően, hogy az egyébként kiválóan kézilabdázó Szalai Babett a legenyhébb debreceni érintéseknél is „elesett a levegőben” a felugrásait követően.

Triffa Ágnes 57. percben bemutatott hetesvédése lehetett volna a fordulópont, ám az ellenakcióból Kovács Anna rontott. Nem úgy a túloldalon Szalai és Szekerczés Luca. Góljaikra azonban érkezett hazai válasz: előbb Vantara-Kelemen bombázott a kapuba egy okosan megkomponált akció végén, majd Bulath talált be hetesből, így legalább az egyik pontot és a veretlenségét megmentette a Debrecen.

Talán jókor jött az ébresztő, mert sűrű versenynaptár ide vagy oda, a szezon eddigi részének leggyengébb teljesítményével rukkoltak elő a piros-fehérek.

A németországi visszavágón vélhetően egy élesebb Lokit láthatunk majd, ugyanakkor egyértelmű az is, hogy a tartósan eredményes játékhoz több jó teljesítményre van szükség. Mert legyen bármennyire is egyben a csapat, hosszútávon egyszerűen nem fogja elbírni, hogy rendre 3-4 kulcsember nyakába szakad minden teher. Erről tegnap is meggyőződhettünk.

Folytatás vasárnap Leverkusenben!

K&H női liga, 6. forduló

DVSC SCHAEFFLER-DUNAÚJVÁROSI KKA 24-24 (15-13)

Debrecen, játékvezetők: Bócz, Wiedemann.

DEBRECEN: Szabó, Triffa (kapusok), Arany, Bordás 1, Bulath 4 (4), Despotovic 4, Karnik 1, Karsten 2, Kovács 6, Petrus 1, Poczetnyik, Szabó, Tóvizi, Vámos 2, Vantara-Kelemen 3, Varsányi. Edző: Köstner Vilmos.

DUNAÚJVÁROS: Csapó, Stojak (kapusok), Bouti 4, Braun, Cavlovic 1, Ferenczy, Grosch 1, Jovovity, Kazai, Mihály 1, Molnár 1, Nick, Sirián 1, Szalai 6, Szekerczés 9 (2), Triscsuk. Edző: György László.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.