Egy énekes, aki halkan elment…

Kati és a Kerek Perec

Karrierje csúcsán hátat fordított a magyar popszakmának. Külföldi munkájának gyümölcséből Budapesten kis állatkereskedést nyitott. Amikor küzdött a halálos korral, végrendelkezett.

Miután öccsére hagyta a boltot, végrendeltében külön kérte, hogy titokban, csinnadratta nélkül temessék el. Ez így is lett. Csaknem két év múlva tudták meg az emberek, hogy nincs többé Nagy Katalin, nincs többé „Kati és a Kerek Perec”.

1975-ben Nagy Katalin (szólóének, szintetizátor, szaxofon) Kiss Ernő (basszusgitár, ének) Fábián Attila (fuvola, gitár) Nagy Béla (dob) megalapították a Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációt. A névadó, ötletgazda Nagy Katalin volt.1976-ban az Egymillió fontos hangjegy című tv-műsor készített velük két felvételt, az 5000 Volts együttes I’m On Fire c. dalának magyar nyelvű feldolgozásából Lángolok címmel, valamint a Pereces bácsi c. nekik írt magyar szerzeményből. 1977-ben a Metronóm ’77 fesztiválon is felléptek az Egy dal neked c. szerzeményükkel. A televízió által sugárzott táncdalfesztivál meghozta a zenekarnak a nagyon várt népszerűséget. Ettől az évtől már olyan sikeres rádiófelvételeik is készültek, mint a Hinta, 1978-ban pedig a Jókedvű nap. Ezekben az években két kislemezüket is kiadták. 1979-ben már három nagylemezen is szerepelnek: Kati énekli az ABBA Fernando című slágerét a Disco Party című lemezen, a Jókedvű nap a Pepita Favorit c. válogatásalbumon jelent meg. A harmadik album pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a Kerek Perec, amelyről a Titanic című dal az év egyik nagy slágere lett, és felkerült a Disco Party 2. c. 1981-es válogatáslemezre.

1977-től Nagy Katalin és Kiss Ernő kivételével folyamatos tagcserék következtek be a zenekar életében.1980-ban újabb változás következett a felállásban: Végvári Ádám és Bardóczi Gyula átigazolt a Neoton Famíliába. Két új tag érkezett: Babarik Vince és Mikulcza Sándor. 1982-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel. Ekkoriban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa, Erdős Péter 1982-ben közbelépett, és azt mondta, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. 1982-ben minden különösebb magyarázat nélkül Katiék kivonultak a hazai pop-rock világából.

Nyílt titok volt, hogy Erdős Péter, az akkori „popcézár”, jól ismert menedzser ténykedése erősen közrejátszott az elhatározásukban. Erdős Péter nem támogatta, sőt inkább gátolta a Kati és a Kerek Perec működését. Mindenki tudta, miért. Erdősnek a Neoton volt a kedvence, ott énekelt a kevese, Csepregi Éva. Kati és társai a három pereces fiú, külföldi vendéglátásban keresték a boldogulásukat. Soha többé nem tértek vissza zenekarként Magyarországra. Még a divatos retró őrület sem tudta visszahozni őket.

Kati viszonylag hamar elköszönt a fiúktól, és Kuvaitban próbált szóló énekesi karriert kiépíteni magának. Az ott keresett pénzéből állatkereskedést nyitott Budapesten, a Szent István körúton. Katalin attól kezdve minden nap ott ült a boltjában, gondozta állatait, és üzletasszonyként serénykedett. Soha nem ment férjhez, nem voltak komolyabb kapcsolatai sem. Az utóbbi évtizedben sokszor volt beteg. Gyakran kellett befeküdnie a kórházba. Sokáig nem tudták megállapítani, mi lehet a titokzatos betegségének a forrása. Tudta, hogy a jövő nem sok jóval kecsegteti. Minden eshetőségre gondolt, megcsinálta a végrendeletét. Boltját az öccsére hagyományozta. Meghagyta, ha meghalna, ne kürtöljék világgá. Senkit ne értesítsenek. 2010-ben, egy szürke novemberi reggelen már nem ébredt fel többé. Nagy Katalin ötvennégy éves volt.

Kérésének megfelelően, valóban sehol nem jelent meg a halálhíre.

József körúti boltja előtt naponta haladnak el ma is a villamosok, amelyeket egykor egy slágerébe beleírt, és sokszor énekelt: Két hatos villamos…

Dalnoky

forrás: wikipedia

Néhány ismertebb zenéje itt meghallgatható:

 

 

 

Hozzászólások

Erdös Péter

Remélem Erdős Péter forog a sírjában! Mocskos, paraszt kommunista g...!

hol a bolt?

Most akkor a Szent István, vagy a József körúton volt a bolt?

hol a bolt?

Nagy Kati boltja a József körúton, az Üllői út és Baross utca közötti szakaszán volt a Duna felé nézve jobb oldalon. Egy kis háromszögletű terecskénél.

hol a bolt?

Nagy Kati boltja a József krt É-i oldalán, az Üllői út és Baross utca közötti szakaszán volt, egy kis háromszögletű terecskénél.

Kisállat bolt

Emlékeim szerint a József körúton volt a bejárat, a Baross utcai kereszteződésnél. Egzotikus állatokat lehetett venni, és a járdáról lépcsőn lefelé kellett bemenni Nagy Kati állatkereskedésébe.

Hol a bolt?

A József körúton, közvetlenül a Baross utcai kereszteződésében, a föld alatt, egy lépcsőn kell lemenni

A Mester,vagy a Baross utcai

A Mester,vagy a Baross utcai villamosmegállóban van a kisállat kereskedès egy szuterèn üzlethelyisègben.

Most az Alkotás úton van, a

Most az Alkotás úton van, a Délinél.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.