1934. március 27-én Debrecenben, az Aranybika előtt felszállt a HÉV egyik kocsijába Klein István, 16 éves fiatalember. „Drencsényi József kalauzt azzal a fondorlattal, hogy előtte egy Farkas Sándor névre kiállított havi bérlet jegyet mutatott fel, - tévedésbe ejtette, miáltal a HÉV-nek 16 fillér vagyoni kárt, magának pedig ugyanily összegű vagyoni hasznot szerzett.” – állt a jegyzőkönyvben. Ma úgy mondanánk: a fiatal bliccelt.
A debreceni királyi törvényszék, mint fiatalkorúak bírósága, csalás vétségében találta bűnösnek a fiatalembert. A Magyar Szent Korona nevében hozott ítélet a dorgálás volt. A bíróság kötelezte az okozott kár megtérítésére, a felmerülő bűnügyi költségek megfizetésére.
Az ítélet indoklása – többek között – a következőket állapította meg: „…a bíróság azért alkalmazta a dorgálást, mert a fiatalkorú vádlott ez ideig büntetve nem volt, s úgy anyjának előadása, mint a beszerzett környezettanulmány adatai szerint pedig egyébként jó magaviseletű, aki a terhére rótt cselekményt nem annyira romlottságból, mint inkább meggondolatlanságból követte el.”
A némi iróniával leírt történet után komolyabban folytatva: gondoljanak bele, mennyire lazultak erkölcsi normáink! A tömegközlekedési járműveken mostanság tucatszám csípnek el bliccelőket. A tettenérés a szabálysértőknek nem okoz lelki problémát. A kapott csekkek a legközelebbi szemeteskosárban landolnak, a pénzbírságot nem fizetik ki. Bliccelnek tovább. A közlekedési vállalatnak mennyi kárt okoznak? Nem keveset. A pénzbírság nem rettenti vissza az utazás szabályai ellen vétőket. Tanulhatnánk elődeink szigorú ítélkezéséből, ahol a potyázás nem szabálysértésnek, hanem csalás vétségének minősült, amiért az elkövető börtönbüntetést is kaphatott. És most?
Somogyi Ferenc
Hozzászólások
nemspam
Új hozzászólás