Bigyu

Bigyu fura egy alak. Ránézésre és meghallgatása után azt gondolnák: egy lökött fickó. Vidéken a falu bolondjának tartanák, de a városiak is másként tekintenek rá, pedig agyában minden kerék a helyén van.

Sokat kérdez és értekez. Az átlagpolgár e szokásait értékeli félre. Amikor „hibáját” felhánytorgatják, csak mosolyog:

- Még a szovjetek készítettek egy rajzfilmsorozatot. „Mindent tudni akarok” volt a címe. Minden epizód úgy kezdődött, hogy egy fiúcska nagy kalapáccsal rávert a tudás diójára. Én tényleg mindent tudni akarok. Leéltem már negyven évet, de még mindig „…a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam” (Babits: A lírikus epilógja) állapotban vagyok.

- A fölös tudás teher – vetik ellene a mindennapokat élők.

- A tudás jó dolog. A tudás hatalom. Én azonban nem élek vele. Csak azt érzem, hogy minél többet ismerek, annál kevesebbet tudok. Egyetemi filozófia tanárom ezt az állapotot egyszerűen szemléltette. A kevés tudást kis körrel rajzolta. A nagy tudással csupán kis felületen érintkezik. Az iskolázatlan, nem érzékelve a mérhetetlen tudásrengeteget, joggal hiheti, hogy szinte mindent tud. Minél több ismerettel rendelkezik valaki, annál nagyobb a tudásköre. Ebből következően nagyságrendekkel nagyobb felületen érintkezik az össztudással. Az ember minél többet ismer, annál inkább kétségbeesik, mennyire keveset tud. A nem tudás tudása az igazi tudás, azaz annak felismerése, még mennyi mindennek nem vagyunk a birtokában.

- Mostanság mi foglalkoztat? – érdeklődtem.

A spitzbergákbeli pekarik. Régebben volt egy tenyérbe mászó arcú főnököm. Amikor kedves akart lenni, állandóan megkérdezte: mit álmodtam? Először is magánügy, másrészt a válasz a legkevésbé érdekelte. Úgy gondolta: ezzel eleget tett a társas érintkezés kötelező minimumának, ezután már nyugodtan csak főnökösködhet. Mindig vakkantottam neki valamit. Ez az egész olyan sztereotip volt, embertelen, ezért egy nap megleptem válaszommal: spitzbergákbeli pekarikról. Akkor jól hangzott, nem is kérdezett többé semmit. Később kiderítettem, hogy a Spitzbergák norvég fennhatóság alatt álló szigetegyüttes a Jeges-tengeren, de a pekarikról csak a napokban olvastam, hogy disznóalakú, közepes méretű, párosujjú patás emlős. Közép- és Dél-Amerikában él. Műveletlensége okán a főnöknek fel sem tűnt, mekkora marhaságot közöltem vele…, bár a mesében és az álomban semmi sem lehetetlen.

Minden átvezetés nélkül váltott témát:

- Azért vagyok bigyu, mert a figyu f betűjét kicseréltem. A figyu a figyelj felszólítás argo változata. Azzal, hogy bigyura (ez egyben becenevem is lett) változtattam, mindenki számára jeleztem, hogy a figyelmet magamra és kérdéseimre kívánom terelni.

- Olyan lehetsz, mint egy három-négyéves kisgyerekek. Abban a korban állandóan kérdeznek. Be nem áll a szájuk. Minden érdekli őket. Mintha az egész világot egy-két év alatt szeretnék megismerni.

- Én ezt az érdeklődési intenzitást egész életen keresztül szeretném fenntartani.

Megint másba csapott át:

- 1911-ben a Déli-sark meghódítására nagyjából egy időben két expedíció indult. A norvég Amundsen és az angol Scott kapitány csapata szeretett volna először a déli pólusra jutni. Scotték a szánjaikat vajon miért lovakkal húzatták? Miért nem a több évszázada bevált husky kutyás vontatást választották. A lovak hamar elpusztultak… Később Scotték is. Valószínűleg a rossz vontatási megoldás játszhatott közre.

Újabb váratlan ugrás:

- Az 1956-os forradalom idején és utána államvezetőnek miért Nagy Imrét akarták? Sötét kommunista múltja volt. Október 23-án a Rádió székház ostromához honnan került hirtelen annyi fegyver?

Újra más:

- Kierkegaard dán gondolkodó, az egzisztenciális filozófia előfutára, saját bevallása szerint alkalmatlan volt mindenféle társas kapcsolatra, alkalmatlan a házasságra. Háromévi ismeretség után eljegyzési gyűrűt küldött egy tizenhétéves lánynak. Másnap a naplójába mégis azt írta: megbánta. Egy év múlva fel is bontotta az eljegyzést. Remete gondolkodóként élte életét. Kiemelkedő munkáját, a Vagy-vagy filozófiai értekezést is álnéven (Viktor Eremita=Győztes Remete) jelentette meg. E munkában a létezés szférájának három stádiumában mutatta be a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta. Szerinte Don Juan személytelenül szerette szerelmeit, csak a NŐ-t. Ugye adva van a kérdés: ha a témában Kierkegaardnak alig volt empirikus tapasztalata, hogyan vélekedhetett például Don Juanról?

És csak mondta, mondta és mondta. A szóáradatot csak egy deci rum ígérete akasztotta meg. Bigyu ugyanis masszív alkoholistává küzdötte le magát. Szerinte az ital nemcsak az ereket tágítja, de serkenti a gondolkodást. Oldja a szellemi gátakat, szárnyalnak gondolatai. Földhöz ragadtan nem lehet gondolkozni.

Somogyi Ferenc