Bevándorlás és gyermekvédelem

Szeged (MTI) - Növeli a kísérő nélkül érkező kiskorúak ellátásához szükséges gyermekvédelmi kapacitásokat a kormány - közölte kormányszóvivő kedden Szegeden.

Kovács Zoltán elmondta: idén eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, közülük mintegy 8600-an felnőtt hozzátartozó nélkül érkeztek. Hozzátette: 2015-ben eddig 51 kiskorút részesítettek a magyar hatóságok nemzetközi védelemben, őket nevelőszülőknél, illetve a gyermekvédelmi rendszerben helyezték el.

„Mindenkiről igyekszünk gondoskodni, a gyermekek a jelenlegi helyzetben is különleges elbánásban részesülnek” - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.