Szerb Antal szerint Ady Endre előbb volt jó újságíró, mint költő, és élete során mindvégig megőrizte lényének ezt a mivoltát. Folyamatosan kérdezett: önmagát és másokat. Aztán sűrű esszenciává érlelte a lelkében gyűlő gondolat magokat.
A park felett aranyszínű délután lebeg, álmosan kergetőzik néhány légy a fák ezernyi színárnyalattal festett levelei között. A rovarok apró teste érzi már, hogy idejük lejár, mozgásukban ott érezhető az elmúlás lassú haláltánca. Egy lány sétál az épületek mellett a parkba torkolló utcán, lassan halad, néha megáll, szórakozottan megnéz egy kirakatot. Tekintetéből azonban kitűnik, hogy gondolatban máshol jár, lelkének útjain egy olyan útelágazáshoz ért, amely döntő lehet későbbi sorsára. Ahogy halad tovább az utcán, nem figyel a külső világ történéseire, nekiütközik a szembejövő embernek, hirtelen felnéz, visszazökken a valós dimenzióba. Szemközt a parkban egy árnyas fa alatt meglát egy padot, leül rá, újra elmélázik, azt sem veszi észre, hogy magában motyog. Így önkéntelenül is beszámol a gondolatait rabságban tartó dilemmáról a mellette ülő alaknak. A férfi tökéletes hallgatóságnak bizonyul, csendben hallgatja az egymás ellenében felsorakoztatott érvek és ellenérvek áradatát. Vajon hány önmarcangoló párbeszédet hallott már ezen a padon ülve ez a bronzba öntött alak? Hány vigasztalan lélek önsanyargató gyónását figyelte itt Ady Endre (mert őt ábrázolja ez a portrészobor) némán, megértően? Megszámlálhatatlanul sokat.
Debrecen Ady Endre életében is egy fontos útkereszteződés volt. Amikor szülei beíratták a jogi karra, ők még a leendő szolgabírót látták benne, ám ő teljesen más embert lát, ha önmagába tekint. Így ez a város lesz az, ahol fordul a sorsa. Itt lesz Adyból újságíró és költő, ennek egyik mementója az az emléktábla, amely a Dósa nádor téren, az egykori szerkesztősége falán őrzi Ady emlékét.
A költő első kötete, Versek címmel Debrecenben jelenik meg, ennek egy példányát az irodalmi múzeumban őrzik.
Ahogy életében is vissza-visszatér a városba, úgy költészetében is időről-időre felidéződik annak emléke.
Óh, Debrecen...
Óh, Debrecen, ki büszkén hordod
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány, rövid sorban
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!...
Fel dalra hát!... Debrecen népe
Szinházba tódul télen át,
A szépért való lelkesültség
Itt, Debrecenben él tehát,
De adjanak elő klasszi-
kus darabokat, nem pe-
dig pikáns bohózatokat és
nem kevésbé pikáns ope-
retteket - mindjárt
nincs közönség. Ebből
tehát az a tanulság:
Óh, Debrecen, a kort megérted,
Utól is érted csakhamar,
A pikáns lett a te országod,
Mely ápol s majdan eltakar.
Müvészek gyakran felkeresnek,
Neved s hired ők szeretik,
Te pedig dúsan, bő kezekkel
Aranyakat fizetsz nekik,
Feltéve, ha ártisták az
illetők, s olyan hölgyek is
vannak köztük, akik sze-
paréba is elmennek. El-
lenben, ha igazi művészek
keresnek fel, gyöngéden
hagyod őket éhen halni.
Mi ebből a tanulság?
Itt nem lehet ám stréberkedni,
Itt nem kell más, csak orfeum,
Mert másképpen (a rím kedvéért)
Az ágyba fektet Morfeum!...
Óh, Debrecen, szeretlek téged,
De azért keggyel megbocsáss,
Ha néha-néha versbe ömlik
Egy-egy keserü vallomás.
Müvész ugyan aligha volnék
- Az arcom csúf, hangom hamis -,
De falaid közt éhen veszhet
Nemcsak müvész - poéta is!...
Az Ady parkban található padon ülő portrészobor nem az egyetlen alkotás, amelyet a költő ihletett.
Ha a Nagyerdei parkban sétálunk, ott találjuk Melocco Miklós szobrát, amely feltárja előttünk Ady lényének legmélyebb igazságát. A szobrász szuggesztív művében a költő önmaga halotti maszkjával néz szembe, így kifejezi egyrészt a lélek folyamatos önvizsgálatának fontosságát és azt a lelki gyötrődést, amely a költő életének nagy részét kísérte, kezdve attól a pillanattól, amikor szembe kellett néznie halálos betegségével.
Végigkövetem Ady útját Debrecenben a padon ülő, lázadó útkereső fiatal újságíró gyakornoktól az önmarcangoló, testileg-lelkileg összetört költőóriás alakjáig és feltárul előttem lelkének egy csillámló, fényes, időtlen darabja.
Rinner Anita
Új hozzászólás