Költő és egyben műfordító volt. A nyelvi kubizmus és a vizualitás eszközeivel a korának legmodernebb hazai és európai szürrealitását alkotta meg.
A mitologizmust fejlesztette tovább. Legfőbb témáinak az elszigeteltséget, a reménytelenséget és a szorongást választotta. A gondolkodása az egzisztencialista bölcseletről szólt, amelyben a tapasztalatait és a felismeréseit juttatta felszínre. A korai verseiben aforisztikus és absztrakt kifejezésmódot használt. Kapcsolatot tartott a Magyar Műhely baráti körével, valamint az Arkánum folyóirat költőivel.
A feladatát a világmindenség titkainak megközelítésében vélte felfedezni: „versemnek nincs genezise – klasszikus értelemben. Ami van, az a költő iniciációja: a világegyetemben valahogyan dinamikus szerepet játszó – tehát nem platonikus értelemben, hanem modern természettudományos értelemben vett – alapkonfigurációk misztériumába való beavatás.”
A tanulmányai során sokat foglalkozott a világvallásokkal, azon kívül megismerte a tételes dogmatikát.
1953-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-francia szakos tanárként végzett. Műfordításból kezdett megélni, első fordításait 1955-ben publikálta. Az 1956-os forradalom leverése után a János Kórház Gyermekosztályának igazgató-főorvosaként praktizáló édesapja ellen elfogatási parancsot adtak ki, mivel a földre söpörte és kidobatta a visszaállított Lenin- és Sztálin-szobrokat. Az egész család elhagyta az országot. 1957-ben emigrált Amerikába. 1963-ig New York-ban és Bostonban, 1964-ig pedig Párizsban élt. Anyagi okok miatt mégis visszaköltözött az Egyesült Államokba. New Yorkban épületgépészeti tervezőként atommeghajtásos tengeralattjárókon tevékenykedett. A trópusi éghajlatra szánt műszerszobák hűtő-fűtő rendszereit dolgozta ki, illetve az M. I. T. lézerkutató termeit tervezte. A versei az Új Látóhatár és a Magyar Műhely című lapokban jelentek meg. 1971-ben Kassák-díjjal jutalmazták. 1981-től társszerkesztője volt az Arkánum irodalmi folyóiratnak. Angol, német és orosz költők műveit interpretálta. Pályafutása folyamán a kiadványait végig maga tervezte. A munkásságának nagy része máig kiadatlan maradt.
Órák
Kagylókoromban egykoron
a hegynek tornya és keresztje
nem volt még tarka homokon
feküdtem gőgbe csöndbe veszve
de meghasadt a monoton
tizenkét hullám a halruhában
lejött lejött az Úr utánam
Emlékszem dél volt kereken
tizenkét óra és vigyázzba
dermedt hétfő a tereken
szigorú csönd csak egy akácfa
köhintett s egy egy eleven
cinóber cseppet hullatott a
beteg betonszín udvarokra
…
Lecsavarom a rádiót
a zsebkendőnyi kertbe lépek
szobámban ahol nem vagyok
helyeslően bólint a képed
tizenkettő még nem hozott
karom gyümölcsöt de a házak
látják arcom már lomb s alázat
(1929, Debrecen – 1990, Boston)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás