Debrecen, 2014. szeptember 28., vasárnap (MTI) - Nagyszabású kiállítás-együttessel emlékeznek meg az európai sokszorosító grafika születéséről Debrecen kulturális intézményei, képzőművészeti szervezetei a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete (GADE) kezdeményezésére. A tárlatsorozatot vasárnap nyitották meg a Kölcsey központban.
Tavaly volt 500 éve, hogy 1513-ban Urs Graf mester Albrecht Dürer Szent Jeromost ábrázoló lapját áttette rézlemezre, ez az eddig ismert legrégebben datált karc - emlékeztetett Tamus István ötletgazda, grafikusművész, a GADE elnöke.
Ehhez a művelődéstörténeti szempontból is jelentős évfordulóhoz kapcsolódva Debrecen nem csupán megemlékezni szeretne az európai – és ezen belül a magyar – grafika 500 évéről, hanem annak – a város szempontjából – kiemelkedő korszakait is be kívánja mutatni különböző helyszíneken - tette hozzá.
A tárlatsorozat ötlete tavaly vetődött fel, de a hatalmas szervezőmunka miatt csak az idén sikerült megrendezni, ezért lett a címe 500+1 Az európai grafika ünnepe - magyarázta Tamus István.
Egyidejűleg Debrecenben hat (5+1) tárlaton tekinthetik meg az érdeklődők a grafikatörténet egy-egy jelentősebb szeletét.
A Modern magyar grafika című tárlaton 31 hazai neves grafikus munkái láthatóak a debreceni Kölcsey központban. A Református Kollégium múzeumának kiállítótermében Mesterség és művészet - Európai hatások a debreceni grafika első századaiban címmel nyílt kiállítás.
A Debreceni Egyetemen az 1960-1970-es évek legendás grafikusnemzedékének munkáiból rendeztek válogatást, míg a debreceni Belvárosi Galériában a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének Színház az egész világ című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.
A helyi Medgyessy Ferenc gimnázium és szakközépiskolában az ottani grafikai műhely anyagából rendeztek válogatást. A városi Műterem Galériában az idei 26. Miskolci Grafikai Triennálé díjazottjainak kamara-kiállítása látható október 17-ig.
A kiállítás-sorozatot a debreceni Kölcsey központban vasárnap P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg, áttekintve az elmúlt fél évezred grafikatörténetének legfontosabb állomásait, jellemzőit.
Új hozzászólás