Manapság egyre többet hallhatunk rákkeltő és egyéb káros anyagok elterjedéséről, amik körülvesznek bennünket. Sokan nem is gondolnák, hogy mindezzel a mindennapi higiénia megteremtésekor kerülnek kapcsolatba. A különböző tisztítószerek, amelyeket a háztartásban alkalmazunk, talán többet árthatnak, mint használnak. A készítményekben lévő hatóanyagok egy része felszívódhat és felhalmozódhat a szervezetben, komoly károsodásokat okozva. Sajnos a betegség előfordulása sokszor genetikai hajlam következménye, és otthonunkon kívül érő hatások ellen is védtelenek vagyunk, de egy kis odafigyeléssel, akár házi praktikák alkalmazásával, jelentősen lehet csökkenteni a különböző betegségek kialakulásnak kockázatait. Ahhoz, hogy lakásunkat tisztává és illatossá varázsoljuk, nem feltétlenül szükséges méregdrága, reklámokból ismert szereket használni, melyek ráadásul sokszor lényegesen eltérnek az ott bemutatott hatástól. Az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált a biotermékek alkalmazása, melyek régóta bizonyítottan jól működnek. Viszont a háztartásban használatos alapanyagokból szinte fillérekből készíthetünk megfelelő tisztítószereket, melyekkel ugyanolyan jó eredményeket érhetünk el, közben pénzt is spórolhatunk, és a környezetünket is óvjuk.
Néhány egyszerű tipp természetes anyagokból:
- Ecet: Igazi csodaszer sokoldalú felhasználásának köszönhetően. Nem csak baktériumölő, hanem gombaölő hatása is van. Ablakok, tükrök tisztításához, vízkőoldásra, fertőtlenítésre konyhában, fürdőszobában bármilyen felületre. Kiváló szagtalanító. Mosások alkalmával is bátran használható. Meghálálja a gép hosszútávon.
- Szódabikarbóna: Nemcsak gyógyító célra alkalmazható. Csupán vízzel és durvább szemű sóval elkeverve általános súrolószer készíthető belőle. Szagtalanító, nedvszívó.
- Só: Folttisztító, szőnyegtisztító szerként is alkalmazható. Segít az elektroszmog semlegesítésében.
- Mosószóda: Vízzel hígítva felmosásra, mosogatásra is használható. Zsíroldó, vízlágyító hatású.
- Citrom: Kifacsart leve nemcsak fogyókúrához, és a napi c vitamin bevitelre használható. Illatosítás, rovarirtás, penész eltávolítás mellett súrolóporokat is helyettesíthet.
- Méhviasz: Természetes felületkezelő anyag, minden fafelületre alkalmazható, kül- és beltéren egyaránt. Egészségre ártalmatlan.
- Mosódió: Mosópor helyett. Folyékony állapotban gyakorlatilag felhasználható bármilyen tisztítási célra.
- Mikroszálas törlőkendő: Aki szeretné elkerülni tisztítószerek használatát, sima vizes ronggyal felszerelkezve is eredményesen takaríthat, ugyanakkor környezetkímélő módon, vegyszermentesen és költség hatékonyan.
Natúr készítmények, kozmetikumok használatával a napi tisztálkodásból is mellőzhetőek a méreganyagok.
D. B.
Új hozzászólás