Amikor dr. Papp László íróról, adomagyűjtőről, sok debreceni cívis kedves Papp Laci bácsijáról készültem cikket írni, „főhősöm” azt mondta: náluk a feleség a „nagy ember”ő érdemesebb arra, hogy reflektorfénybe kerüljön. A népi szövő, a Népművészet Mestere január 16-án töltötte be 90. életévét.
Némileg ismertem Papp Lászlóné Papp Irma munkásságát, gyakran említette a nevét a sajtó, de, hogy nem süvegelik őt úton-útfélen, annak éppen Irma néni az oka, az elhíresült szerénysége. Csak legyint az érdemeire, a díjakra, ő nem számít, csak a munka, s az, hogy a tanítványai szép eredményeket érnek el régóta. Azoknak sokkal jobban örül, mint a saját előmenetelének.
Még csoda is, hogy most kötélnek áll - súgta oda nekem Laci bácsi. Debrecen központjában lakik a szép korú házaspár (Laci bácsi október 9-én töltötte be a kilencedik X-et.) Nagyon szeretheti őket a Teremtő, hogy annyi ideje (67 éve!) együtt élhetnek, s még mindketten ellátják magukat, ellátják egymást, nem jár hozzájuk ápoló. Irma néni van jobb erőben, nem hiába ő a fiatalabb, ha csak hónapokkal is, meg hát a nők erősebbek is, ismerjük el.
Dicsérem kedves lányuk, Klára professzor asszony gyönyörű tűzzománcait, körben a falakon színpompás zománcfestmények. – Ezek az én munkáim – mondja szinte bocsánatkérően Irma néni. S vannak tőle a falakon grafikák, festmények is, s egy-két szőttes is.
Laci bácsi szabolcsi származású (besztereci), Irma néni debreceni. Nem biztos, hogy Basahalmán belül szelték át a köldökzsinórját, de most nem kurkászunk az idők mélyén. A pedagógus házaspár két lányt nevelt fel, Klára (sz: 1951) különlegesen impozáns tanári-történész kutatói pályát mondhat magáénak, ma is tanít az egyetemen, Judit (1959) egyebek mellett azt az érdemet mondhatja magáénak, hogy ő szülte az egyetlen unokát, egy lányt, aki persze nem gyermek már, harmincéves. Mindkét gyermekük szerencsésen örökölte édesanyjuk művészet iránti érdeklődését, alkotói ingerenciáját, s persze édesapjuk kultúra imádatát. Laci bácsi életének legfőbb motívuma az volt, hogy sok éven át ő volt a Kossuth-egyetem főtitkára.
Irma néni az Egri Pedagógiai Főiskolán szerezte rajztanári diplomáját. 1973 óta foglalkozik szövéssel, amivel negyven év múlva hagyott fel, 85 évesen. 1990-ben lett népi iparművész, négy év múlva megkapta a Népművészet Mestere címet, s mintegy száz kiállításon mutathatta meg munkáit: grafikáit (tollkarcait, toll- és ceruzarajzait, rézkarcait), festményeit, tűzzománc alkotásait és szőtteseit: pamut, len, gyapjú szőnyegeit, függönyeit, terítőit. Ez utóbbiakat Borbély Jolán néprajzkutató szellemében készítette: „A népművész a hagyományokból él, de eredeti ötletekkel gazdagítja szőtteseit, ezért oly változatos a népi formálás.”
Irma néni édesapja városi kistisztviselő volt. Szűkös anyagiak között éltek, de mindhárom lány tanulhatott, gimnáziumba, tanítóképzőbe jártak. Tar Zoltán tanár-festőművész korán felismerte a gyermek tehetségét, s később is figyelemmel kísérte, segítette. 1948-ban 1. helyezett lett egy megyei rajzversenyen. Közben sportolt is, 1949-ben országos főiskolai bajnok lett távolugrásban, s magasugrásban is dobogós helyezést ért el. Az egri rajztanszéken Adler Miklós tanár-festőművész a legjobbak között tartotta számon. A házaspár életében kis dunántúli (csákvári) kitérő következett, 1954-ben térhettek vissza Hajdú-Biharba. Ebesen kaptak állást, itt volt az első kiállítása. Járhatott a debreceni Medgyessy Körbe, ahol Félegyházi László és Veress Géza tanították.
Az alig 3 ezer lelkes faluban, Ebesen verbuválódott egy jeles festő csapat, akik komoly tárlattal rukkoltak elő. Csodálta is egy újságíró 1958-ban, hogy ilyen erős művészgárda él és működik egy „nevenincs” alföldi községben, amely semmiféle képzőművészeti múlttal nem dicsekedhet.
Tóth Ervin művészettörténész Papp Irma erényeit is dicsérte: „színeinek hangulatával, oldott bársonyosságával, biztos vonalvezetésével, az impresszió adta vázlatszerűségével friss élményanyagot és öntudatos színkultúrát jelöl. Ami a portréit illeti: a reális mintázás mellett jellemábrázolásra is törekszik. Azon festők közé tartozik, akikben egy-egy élmény azonnal színekre váltódik.” Szemére vetette viszont, hogy nem képzi magát elég rendszeresen, pedig ezt a tehetséget vétek nem fejleszteni, finomítani.
Irma néni így emlékszik vissza: - Mint rajztanár is igyekeztem sokirányú művészeti tevékenységet folytatni. Mindig érdekeltek az új technikák, eljárások. Ezért kapcsolódtam be a megyei rajztanári stúdió munkájába, ahol lehetőség adódott a legtöbb önkifejezési mód kipróbálására, elsajátítására. Ezek színesítették, gazdagították az oktatómunkámat, az új elemeket beépítettem a rajzórai és szakköri anyagba. Mindent azért tanultam, hogy tovább adhassam a tanítványaimnak. A sok munkáért kárpótolt az az öröm, hogy diákjaim közül sokan kiváló pedagógusok, művészek, mérnökök, építészek, tervezők lettek.
A stúdió szövőszéket is vásárolt, a rajztanárok megtanulhatták a szövés mesterségét, így természetesen Papp Irma is, aki aztán Hajdúnánáson sokat okult Aranyos Károlyné szövő parasztasszony munkáját tanulmányozva. Akkor még nem gondolta, hogy alig két évtized múlva a Néprajzi Múzeumban egymás után három alkalommal veheti majd át a népművészek legmagasabb kitüntetését, a Gránátalma-díjat. A Nánáson kapott tudnivalókat „megfejelte” újabb ismeretekkel: Bakay Erzsébet egyetemi tanár-textilművésztől, Borbély Jolán etnográfustól és Holb Margit textilművésztől tanult még sokat. Papp Lászlóné végigjárta a művészi mesterség stációit, amelyek nemcsak néprajzi és szövéselméleti ismereteit gyarapították, betekintést engedtek a komponálás titkaiba, a motívumok és a szövőhagyományok értelmezésébe, átlényegítésébe és aktualizálásába is. 1985-ben lett nyugdíjas, s ekkor még inkább belevetette magát az alkotómunkába. Rábízták a megyei művelődési központ szövőműhelyének, szövőszakkörének vezetését. Neki is köszönhető, hogy később már 26 szövőszéken dolgoztak ott az asszonyok, olykor férfiak is, s nemcsak idősebbek, hanem az ifjabb nemzedékek tagjai is. Nyári táborokat, alap-, közép- és felsőfokú tanfolyamokat tartott, vezetett. Hasonló munkát a „szomszédvárban”, Nyíregyházán is végzett. Szabolcsi tanítványai 1994-ben Gránátalma-díjat érdemeltek. Amikor megkapta a Csokonai-díjat, így nyilatkozott: „Valószínűleg meghaladja a háromszázat azoknak a száma, akiket én tanítottam meg szőni. Nagy örömemre egyre többször találkozom a munkáikkal tárlatokon, országos népművészeti kiállításokon, pályázatokon.”
Elsősorban tehát nem alanyi művésznek, hanem pedagógusnak tartja magát, magyar-történelem és rajz szakos tanárként dolgozott 34 éven át. Csábították ide-oda sokkal jobb bérezést ígérve, de ő nem hagyta ott a gyerekeket.
Nyírbátorban ismerkedett meg a rézkarc technikával és a tűzzománc-készítés titkaival. Táblaképei rendre szerepeltek a Hajdú-bihari Őszi Tárlatokon, s nagyon sok munkája jutott el külhoni galériákba: Ungvárra, Rzeshow-ba, Pozsonyba, Bonneville-be, Stuttgartba, Párizsba, Bécsbe, Prágába, Zilahra, Kolozsvárra.
S amit itt megtanult, szintén igyekezett továbbadni debreceni fiataloknak. Létrehozott egy tűzzománc-szakkört, ahol olyan jó nevű művészek is megfordultak, mint Nuridsány Éva, Bessenyei Valéria, Sipos Zsófia, Jakab Adél, Üveges Mária, no és a lánya, Papp Klára.
Irma néni: - A tűz, a forró levegő és az én elképelésem együttesen alakítja a képeket, amelyek a konkrét látvány mellett legtöbbször emlék- és álomképeket idéznek fel, belső látványokat tükröznek.
Hálás a Déri Múzeumnak is, egyebek mellett azért, mert otthont adott az életmű-kiállításának. Nemcsak a közönség, a szakma is nagyra értékeli az ő tevékenységét. „A hagyomány maximális ismeretén és tiszteletben tartásán túl tudatos tervezői munkáról, tökéletes technikai tudásról és biztos ízlésről tanúskodnak a nyers színekkel (szürke, drapp) díszített leheletfinom vászongarnitúrák és a csipkeszerű, azsúrmintás szőttesek” – írta róla V. Szathmári ibolya néprajzkutató. „Kompozíciói nagyon líraiak, színei és vonalvezetése festői törekvéseket tükröznek. Képei érzelmi gazdagságról vallanak. Amit csinál, és ahogyan csinálja, mesteri. Olyan ez, mint a textillé formált népdal vagy költészet” – ez volt a véleménye Bakay Erzsébetnek.
Erdei Sándor
Új hozzászólás