3,5 milliárddal több kampányköltés

Budapest, 2014. április 28., hétfő (MTI) - Civil szervezetek szerint jelentősen, 3,5 milliárd forinttal többet költöttek a kampányra a parlamentbe jutott pártok a megengedettnél, az LMP kivételével valamennyi parlamenti párt vagy pártszövetség túllépte a törvényes határértéket. 

A „civil kampánymonitor” adatait Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) Magyarország jogi igazgatója ismertette egy hétfői konferencián, Budapesten.

A TI, a K-Monitor Független Közpénzfigyelő Iroda, valamint az atlatszo.hu oknyomozó hírportál követte nyomon a pártok költéseit, megállapításaikat a TI és a Jövőképp - Fiatalok Magyarországért! Egyesület szervezésében tartott konferencián mutatták be.

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy Magyarország a „korrupciós teljesítménye” alapján a világ országai közül a 47., az Európai Unió 28 tagországából a 20. helyen áll. Az unió antikorrupciós jelentése szerint a magyarok 89 százaléka gondolja nagyon nagy problémának a korrupciót, az uniós átlag ezzel szemben 76 százalék.

Úgy vélte, ennek egyik meghatározó oka a kampányfinanszírozás, amelynek kérdését 20 éve görgeti maga előtt a magyar társadalom. Szerinte az, hogy ellenőrizetlen pénzeket ellenőrizetlenül használnak fel a pártok, olyan összefonódást eredményezhet a politikai és a gazdasági hatalom között, amelyet egy angol kifejezéssel élve az állam foglyul ejtésének lehet nevezni. Hozzátette: az emberek 82 százaléka gondolja azt, hogy az állami döntéshozatal során nemcsak a közérdek, de a magánérdek is érvényesül.

Ligeti Miklós a „civil kampánymonitor” adatait ismertetve közölte: szerintük a Fidesz-KDNP egymaga 2 milliárd 780 milliót költött a parlamenti választási kampányra, a baloldali szövetség mintegy 1,6 milliárdot, a Jobbik több mint 1,2 milliárdot, szemben a törvényes 995 millió forintos limittel.

Beszámolt arról is, hogy számításaik szerint a Fidesz-KDNP önmagában 180 százalékkal lépte túl a kampányra fordítható maximális költési összeget, ehhez még hozzájárul a Civil Összefogás Fórum és a „kormánypropaganda” összesen 1,1 milliárd forintos költsége. Utóbbi esetében kitért arra, hogy nem minden kormányhirdetést számítottak bele ebbe, csak a rezsicsökkentéssel, illetve a Kúria által is bújtatott pártreklámnak talált „Magyarország jobban teljesít” szlogennel ellátottakat.

Ligeti Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy az új kampányfinanszírozási törvény nem foglalkozik a „CÖF-jelenséggel” és a kormánypropagandával, továbbá nem vonatkozik az önkormányzati és az EP-választásokra. Bírálta továbbá a finanszírozási rendszerrel párhuzamosan megjelenő „kamupártok és bizniszpártok” színrelépését, amelyek esetében a rájuk eső állami támogatás 90 százalékának a sorsa a vizsgálatuk szerint egyelőre ismeretlen.

Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója azt emelte ki, hogy a választási rendszer egyszerűbb lett, kis hangsúlyeltolódást valósított meg az arányos és a többségi ág között az utóbbi irányba, és lehetőséget biztosított a kis pártok támogatására, új politikai formációk megjelenésére.

Ezzel összefüggésben Bodoky Tamás, az atlatszo.hu főszerkesztője jónak nevezte, hogy „megnyílt a pálya” a kis pártok előtt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyakorlati tapasztalatok azt mutatták: az évek óta porondon levő kis pártok - például a 4K! - nem tudták összegyűjteni a szükséges aláírásokat, míg más, múlt nélküli pártok igen. Úgy vélte, miután felvetődött a másolás gyanúja a kis pártoknál, ezt az államnak ki kellene vizsgálnia, és ha ez a gyanú bebizonyosodik, az érintett pártokkal a jelentős támogatásokat vissza kellene fizettetni.

Varga Áron, a K-Monitor munkatársa szintén a kis pártok költései érdemi ellenőrzésének szükségességét említette ezzel összefüggésben, illetve arról beszélt, a pártok kampánybéli túlköltései korrupciós kategóriába tartoznak, mert ha meghaladják a pártok bevételét, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy honnan van a pénz. Úgy vélte, ha ezt a vállalkozóktól „vették kölcsön” későbbi állami támogatások fejében, akkor itt már egyértelműen korrupcióról lehet beszélni.

Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója ugyanakkor úgy vélte: külön kell választani a korrupciót és a kampányfinanszírozást, a túlköltésekre pedig megoldást jelenthet a kampányköltség limitjének további emelése, látva azt, hogy a meghatározott összeg nem elegendő a pártok számára.

A kampányköltség limitje esetleges emelésének vizsgálatával a konferencia többi felszólalója is egyetértett. Ligeti Miklós úgy fogalmazott, a magyarországi politikai elit nem hajlandó belátni, hogy a politikai pártok és azok kampányai sokba kerülnek, a jogállam pedig drága.

Arra a felvetésre, hogy egyáltalán legyen-e állami finanszírozás, szintén valamennyi felszólaló igennel felelt, többen kiemelték, hogy csak így oldható meg a kampányfinanszírozás. Bodoky Tamás azt is felvetette, hogy ha egy párt jelentős túlsúlyba kerül, és az állami kampányfinanszírozás megszűnne, az a többpártrendszer gyakorlati megszűnéséhez vezethetne.

A résztvevők ugyanakkor a nagyobb átláthatóságot sürgették, a K-Monitor, a TI és az atlatszo.hu „korrupcióellenes minimumprogramot” dolgozott ki. A hat pontból álló követeléseik közt szerepel a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tétele, a közbeszerzések ellenőrizhetőségének növelése, az állam által kötött szerződések nyilvánossága, érdemi társadalmi konzultáció megteremtése a törvényalkotási folyamatban és az információszabadság túlzott korlátozásának lebontása.

A kezdeményezéshez eddig több mint 1100 magánszemély, 21 civil szervezet csatlakozott, és a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt-PM vállalt kötelezettséget az abban foglaltak megvalósítására - hangzott el.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.